Zafír-túra – aranymosás

2016.03.19. FELKÉSZÜLÉS

Az első Facebook-poszt, amikor már tudtam, mit tervezek, és ha lehet, itt még inkább magabiztos voltam:

“Így kerestem zafírt a patakban. És így nem találtam. És pont így fogom megtalálni.”

Igen, az a helyzet, hogy úgy gondoltam akkortájt, hogy 3-4 nap alatt megtalálom a zafírt, a többi pedig már “jutalomjáték” lesz. Ha tudtam volna, mi vár rám…

aranymosás Centauri

A felvétel egy márciusi napon készült. Olyan helyen keresgéltem, ahol január elején sok gránátkövet találtam, márciusra viszont elmosta a lelőhelyet a tavaszi áradás. Elkéstem.


2016.03.23. MÁSODIK JACK LONDON-TÚRA

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomJó estét!

Ezek itt – ha nem lenne nyilvánvaló – egy Jack London emléktúra nélkülözhetetlen kellékei.

(Egy jó pipetta amúgy is legyen az embernél mindig, nem igaz?) Ezt a hármat szereztem meg ma. Csizma, csipesz és pipetta. Csipesz és pipetta után meglepően sokat kellett menni, nincs minden patikában. Három napom maradt, hogy beszerezzem a még hiányzó holmikat. Holnap ismét gyűjtőkörútra megyek, s aztán hírrel leszek megint. Ha minden igaz, húsvét után indulok, de ahogy az első túráról is bejelentkeztem, amikor csak tudtam, ezúttal is igyekszem majd. Üdv: Centauri
UTÓLAG
Az világos volt, hogy a jó csizma alapvető kellék, csak azt nem tudtam még, hogy végül ez lesz az egyetlen lábbelim. 13 napig voltam éjjel-nappal csizmában, és ez nem egy varázslatos élmény. A csipesszel úgy voltam, jól jöhet. Ehhez képest szinte hozzám nőtt, nem is tudom, mire mentem volna nélküle. Azt hiszem, sikerült egy rendkívül jó darabot venni. A legkisebb ásványdarabkát is pontosan, erősen fogta.
Facebook hozzászólások

Jack London túra 2 eszközök


2016.30.24. FONTOS ÉS SZÉP APRÓSÁGOK

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomMai szerzeményeim – mert a második túrán fontos lesz megbecsülni az apróságokat. Egyrészt,

nem mindig nagy, ami fontos vagy drága.

Másrészt, ha elhúzódik a túra, előfordulhat, hogy csak arra hagyatkozhatom, amit az erdő ad, már pedig az erdő kora tavasszal igencsak szűkmarkú. De maradjunk az apróságoknál – kicsi, de szép dolgoknak szereztem ezeket az üvegcséket, az üvegcséknek pedig ezt a kincsesládát. Igaz, ez utóbbi jóval kisebb, mint a kalózoké, de nekem megfelel. Holnap már csak pár dolgot kell beszereznem, aztán jövök a túra részletes leírásával. Legyen szép estétek! Üdv: Centauri — bizakodó, itt: Otthon.
Facebook hozzászólások

Centauri zafír aranymosás 3

Ezek az üvegcsék később igen hasznosnak bizonyultak.


2016.03.25. ZAFÍR-TÚRA (Fogyókúra?)

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomGyakran írtátok januárban – amikor jégbefagyott hajón aludtam vagy barlangnál –, hogy kezd a túra nagyon „jacklondonossá” alakulni. Azt hiszem, a legemlékezetesebb, hangulatában legütősebb órák a „jacklondonos” esetek voltak. A március 31-én induló második etap minden percében az lesz. A január Jack London csavargó időszakához kötődött és az ember állt a középpontban. Azok, akikkel találkoztam, és azok, akik az éterben követtek. A második etap Jack alaszkai korszakát idézi fel. Ugyanúgy a hegyek közé megyek aranyat keresni, mint Ő. Bár az elsődleges cél egy jó gránát-lelőhely találása és a zafír, de próbálkozom arannyal is. A következő hetek napi középhőmérséklete épp megfelel az alaszkai nyárnak. Úgy tervezem, hogy addig nem hagyom abba a keresést, míg meg nem kerül a zafír. Élelmiszert nem viszek, azt eszem, amit az erdő ad. Kora tavasszal ez nem sok, de praktikusan is ez a legjobb, hisz itt minden lépésnél én viszem a málhát.

Meglehet akár a 100-150 kilométer is gyalog, köveken, patakmederben, arról nem beszélve, hogy közben kutatok, lapátolok, mosok. Szóval nem lóghat a zsákról még egy sonka is.

Meglátjuk, hogyan boldogulok. Míg a túra tart, napi 24 órában a szabad ég alatt leszek. Ez most még néha fagyos lesz, főként a hegyek között, de igazán csak az esőtől tartok. Ha emlékeztek még, januárban 20 nap alatt alig esett. Örülnék, ha nem fognék ki tartós esőt. A patakokat tervszerűen pásztázom végig. Lemálházok, megkutatok egy 200-400 méteres szakaszt, aztán odébb állok, és így haladgatok, napról napra, míg meg nem kerül a zafír. A szabály az, hogy amennyiben nincs meg mégsem, és már az éhség is haza hajtana, legelőször 10 nap után jöhetek ki. Talán ez lesz az egyetlen szavazás. Tudom, szerettetek szavazni, de itt nem sok mód lesz rá. Viszont: igyekszem sok beszámolót, képet küldeni. Szemben a januári túrával, ezúttal profi fotófelszerelést viszek. Ez is az egyik cél: sok jó fotó a kora tavaszi patakokról, sziklákról, égről, ködről. (Emellett aztán tényleg nem vihetek egy vekni kenyeret sem.)

Ugyanakkor nem tudom, mennyire lesz térerő. Valószínűleg nem mindig. De a fotózás miatt időnként lakott helyre kell mennem aksit tölteni. Akkor is, ha ez a zafír keresés szempontjából kontraproduktív,

hisz akár 10-15 kilométeres, „fölösleges” gyalogtúrákat is jelenthet. De a fotózásról nem mondok le. Ha máskor nem, áramvételezésnél posztolni is tudok. Sokat írok majd, főként jegyzetfüzetbe. És ha minden jól megy, végre kialszom magam, hisz az éjszakák még mindig hosszúak. Bár nem zárom ki, hogy egy jó lelőhelyen sötétben is próbálkozzak, bár ott is meg kell fontolni, megéri-e meríteni a szobahőmérséklet alatt amúgy is gyorsan merülő akksikat. Összességében jó stratégiai játék lesz. Ruhát mosni, meleg vízben fürdeni, nem tudok. Minden civilizációs szokást minimálisra szorítok, nyilván borotvát, ezer ruhát sem viszek, nagyjából egy szappant. Röviden ennyi. Ezúttal nem tudtok segíteni, de a biztatásotokat, figyelmeteket, és persze a megosztásaitokat örömmel veszem. Azt remélem, ez egy egyfajta élő, egyenes közvetítés lehet Jack alaszkai korszakából.
A legjobbakat nektek, köszönettel: Centauri
Utóirat: Az első két kép nemrégiben készült, az első, sikertelen zafírkeresés során. A harmadik képen korabeli kép aranyásók táborhelyéről.

Szerintetek hány kilót adok le?

Hozzászólásban tippelhettek. 1-3 kilót, 3-5 kilót vagy 5-10 kilót?
Facebook hozzászólások

Centauri Jack London zafír-túra Jákob botja író

Ez a fotó az első, egy napos, sikertelen próbálkozásom során készült. Akkor még nem tudtam, hogy e gyökerek társaságában fogok tölteni nem egy éjjelt.

író Centauri Jack London Jákob

Korabeli kép alaszkai aranyásokról. A túra végére jóval többet értettem meg az életükből, mint amennyit Jack London írásaiból.


2016.03.26. HÚSVÉTI AJÁNDÉKOK

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomNekem már megjött a nyúl. Szépen bővült a felszerelés. Elégedett vagyok. Könnyű minden és praktikus. Ha valaki a vörös tálakról azt hinné, közönséges cserépalátétek, téved. Ezek professzionális mosótálak, bordás és sima kivitelben, három méretben. A lapátkán pihenő szivart pedig

arra az esetre kaptam egy baráttól, ha megkerülne a zafír.


Centauri húsvét Jack London író zafír-túraMoods szivar. Hangulatok. Azok lesznek, garantáltan. Ha van zafír, ha nincs. Jó készülődést, pihenést nektek is! Üdv: Centauri
Facebook hozzászólások

Centauri húsvét Jack London író zafír-túra

A szivarnál szebb ajándékot az útra nem is kaphattam volna.


2016.03.27. KISKLONDIKE

Centauri író irodalom Jákob botja irodalomSzép napot! – Az aranyláz idején, mielőtt valaki Klondike felé vette volna az irányt, igyekezett a lehető legalaposabban informálódni. San Franciscoban a századfordulón két helyen tehette meg ezt az ember: aranyásók törzshelyén és a kikötőben. Némi – ám sokszor megbízhatatlan – információhoz hozzájuthatott a napilapokból is. Nálam más a helyzet. Nem Klondike a cél. És van internet. Ma reggel az a legszebb ajándékom, hogy a vártnál jóval többet tudtam meg a potenciális lelőhelyekről és a gazdag anyagot bő 12 órás munkával sikerült hajnalra egy átlátható, tömör, táblázatokkal teli, mindössze 35 oldalas útmutatóvá gyúrni.

Sokat tisztult a kép, és így nagyobb eséllyel pályázok aranyra is.

Ez a saját gyártású füzet irányít majd, és segít dönteni, ha válaszutakhoz érek. A következő két napban már csak át kell olvasnom párszor, és belőni a térképen a füzetben megjelölt helyeket. Aztán pakolhatok. Ha pedig odaérek, eldől, hogy mondhatom-e: ez a jegyzet aranyat ér.
Ünnepi üdvözlet: Centauri
Facebook hozzászólások

Centauri aranymosás zafír-túra

Jegyzetek nélkül fele annyira se lettem vona eredményes.

8 Comments:

  1. Marsovszki Viktória

    “Akkor kell kivenni a drágakövet, amikor az épp ott van. Nem később. Akkor, ott, rögtön. Ennyit az elúszott lehetőségekről. Ajándékokról, amit egy patak ad, aztán visszavesz.”
    Igen!

  2. Marsovszki Viktória

    A Magasles, Cen”, a MAGASLES, a te nagy élniakarásod, a te !(nagy) nemélniakarásod…
    meg a mienk, az éhség és szomjúságérzés hiánya, az éhség- és szomjúság-érzés gyötrő volta,…

  3. Marsovszki Viktória

    létezésünk-talán(ya)?

  4. Marsovszki Viktória

    Kicsiny kövecske, kis üvegcsében, amit te mostál, Cen’, ujjad fölött, lett az enyém mostan

  5. Marsovszki Viktória

    A 3. napon milyen szépen végigkesértek a madarak, amit te észre sem veszel… mert csak kereselkeresel, drága Cen., csak a Zafír, pedig ott a Zsesze madár 🙂 🙂

  6. Marsovszki Viktória

    Na, végre, rátaláltál a madaraidra, itt már nagy baj nem lehet, még hal is vagyon! 🙂 🙂 .:)

  7. Marsovszki Viktória

    A Hórvölgyi köd íródik, kedves, Cen? Vagy valami más? 🙂 Elfáradtam , mint te a 2.napon. Tovább olvasni ma nem tudom. jóéjszakát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.