2020.11.24. Regényrészlet a legközelebb megjelenő regényemből
A városban ködös rögeszmék tartottak fogva, létezésem feltörhetetlen titka béklyóba vert; szakasztott mása vagyok egy fogságban tartott sólyomnak: csengettyű a lábamon, hogy hallani lehessen mindig, merre járok; szarvasbőrből metszett finom sisak a fejemen, hogy csak akkor lássak, ha más is úgy akarja; szabadságom egy vadászsólyomé: büszkén strázsálok, holott már csak alamizsnán élek; amit elejtek, azt is csak azért, mert más akarta, és azt is elveszik, nem téphetem szét énmagam, kapok helyette koncot. Mégis, mert talán úgy tanultam, büszkén feszítek, pontosan úgy, azzal a megkérdőjelezhetetlen testtartással, ahogy az a vándorsólyom üldögélhetett a Szabadságszobron, Manhattan szigetén, akit megboldogult jó barátom, Tafy látott annak idején; ahogy könnyű libbenéssel bukik át a felhőkarcolók fölött a Central Park irányából, majd jókora körív után, hetykén a fáklya csúcsára száll; felborzolja tollait, és a megvetés szigorával néz le a turistákra, akik a glóriából a Word Trade Centert fényképezik; csakhogy engem neveltetésem, idomításom odaköt, s ha mindez nem volna elég, a Mendel-szabály szinte odaforraszt hegesztőpákával az össznépi illúzióhoz, szabadságról szőtt ábrándjaink nyomtatot áramköreibe. Nem így az a sólyom! Húsz perccel később már – ha úgy látja jónak – a part fölött szállt, észak felé; csak egy fehér pötty jelzi: újabb vonuló madár pihent meg a szobron, mely félig a parti homokba dőlve sem volna jelentéktelenebb, mint így, fehér szarfoltoktól tarkán. S megannyi szobortársának ugyanez a sorsa Firenzétől Pekingig: lovagok, uralkodók, hadvezérek, trubadúrok és lovaik mind-mind magukon viselik egy valóban szabad nép nyomait; némelyik vállán olyan vastagon ül meg a galambguanó, mintha eleve szarból formáltak volna nekik sráfokat.
Mint a béklyóra vert sólyom: nem láthatok többet, csak amennyit hagynak. A város kitakarja, a Kolónia elrejti a bükkösöket; égre vetülő fényével elnyomja az Ég, s régmúlt idők mára megsemmisült kvazárjait; de nem azért vágytam el, hogy erdőt lássak, parázsló-kietlen januári éjszakákat; távcsövön át lássam a szupernóvarobbanások irizáló fényeit; sokkal inkább azt akartam végre látni, amit a búskomor erdő, és csillagok izzó szőttese is eltakar. Őrjítő vágy hajtott a sebzett vadak magányába; vágytam a kandallóban lobogó tűz ünnepélyes dörgésére; ez már valami! – megízlelni minden este a plazma-fázis mibenlétét; lecserélve és lesajnálva a fűtőcsövek, rozsdás radiátorok prózaiságát, a távfűtés kultuszát; közvetlen közelről látni, amint valami fellobban, lángra kap, felizzik, s aztán hamuvá ég; látni, minden este, hogy bármikor bármi atomokra hullhat szét, elég hozzá egyetlen gyufaszál; néha egy szikra is elég; érezni nap mint nap, amint a hidegből meleg lesz, a bomlás forrósága, azután borzongás, végül csontig hatoló fagy és halál.
Fotó: Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
😮😮😮
Most megleptél – ami, persze, egyáltalán nem lepett meg. 🙂
Úgy gondolom, rossz volt a tippem, mert ebből nekem nem jön ki a Protonauták. Elővehettél valamit a fókból. 🤔
Mostantól nem tippelek – legalábbis hangosan nem -, csak figyelek. 🙂 És várom a regényt nagyon!!
🙂 🙂 🙂 Jó reggelt!
😀 😀
Jó reggelt neked is! (Nem átvitt értelemben. 🙂 )
Köszönet a meglepetésért, nagyon jó lesz, érzem.☺️
Igen, akkor ez a negyedik, vagy ötödik készülő regény amiből részletet kaptunk? Vagy mégis maradjunk a Galamboknál? 🙂 🙂
Felmerül ebben a kérdés: Jobb volna, ha így, ebben a formában nem adnék időnként részleteket? 🙂
Ha egy kicsit is számít a kérésem, én nagyon szeretném, ha kapnánk még részleteket!
Oké, megbeszéltük – naná hogy számít!
Köszi.
Nem, nem, félreérthető voltam talán, csak azt gondoltam, hogy ez a részlet valahol befér az említett készülő, vagy már el is készült regénybe. Hozd csak a részleteket, én szeretem! Az sem titok, hogy én a Galambok-at várom nagyon. 🙂
Én is örülnék az ilyen részleteknek! Még akkor is, ha egyik, másik végül valamilyen okból nem jut el a nyomdáig. Legalább bekukucskálhatunk a fiókodba, hogy mi minden lapul még ott, amit – ha eléggé hosszú életűek leszünk – akár még el is olvashatunk egyszer. 🙂
Ez nagyon szép és nagyon melankolikus…összefacsarodik az ember szíve. Tafy tényleg meghalt? Most komolyan? Nekem ez kimaradt. Vagy törölte a tudatom?
Tafy, mint tudjuk, nem egyszerű fazon, és a halál kérdése sem egyszerű nála – hogy kellőképp homályos legyek 🙂 🙂
Tudtam én!!! Tafy halhatatlan! 😀
Remélem, hogy halhatatlan, Tafy nélkül semmik vagyunk!🤗
“a hosszú élet titka a rendszeres halál”
Én is nagyon örülnék az ilyen klassz reézleteknek🙂
Minél több legyen belőlük!
Galambok című regényed is szívesen olvasnám🐦☺
Köszönöm mindenkinek a véleményeket! 🙂