
Sokan vártuk a nyár végét – nyilván, akik remek-jól nyaraltak, ők nem. Részemről örülök, hogy vége. Vége a hőségnek is, bár én nem panaszkodhatom. Itt csak két hét volt necces, s egyébként is: mára akkorára nőttek a fáim, hogy a legnagyobb kánikula idején is jó a klíma a házban és a ház körül. A nagy viharokat is megúsztam, mindössze egyetlen fám tetejét törte le vihar. Itt nem sült ki semmi, zöld maradt az udvar és a környék egész nyáron, de azért jó, hogy vége. Megjött az eső, emberséges a hőmérséklet, és annak a pangásnak is vége, amikor csak nyögve haladnak a dolgok, alig lehet intézni valamit, hisz mindenki szanaszét pihen. Szeretnék ősszel többet írni és posztolni és fotózni, meglátjuk, mi sikerül. Addig is fogadjátok szeretettel a nyár utolsó képeit.

Az idén jól érezhetően hamar fedte árnyék az udvart – és ez jó pár forró napon mentette a helyzetet (Fotó: Centauri)
http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/elroppeno-jelenunk/
Az udvarod sem mutatja még, de már vége a nyárnak. Máshogy jár a nap, másként vet árnyékot. Megszűnt a hőség. Én örülök ennek nagyon. 🙂
Ez a piros viharlámpa az, ami már hóban is járt?
Az udvar és a környék is még zöld, sőt vannak fajok, melyek még növekedésben vannak (babérmeggy, nyír, tuják…), de azért ez már nem a nyár. Jól érezhetően hamarabb sötétedik, nincs akkora ereje a napnak, hosszabbak az árnyékok, és ami a legárulkodóbb: nagy a csönd. Elhallgattak a madarak, s vannak, akik már odébb is álltak. Viszont már 8-10 napja bőgnek a szarvasok 🙂
A madaraknak és a szarvasoknak hihetünk. Ők biztosan tudják. 🙂
Ma reggel gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha megosztanál néhány fotót, s lám, itt vannak. Nagyon üde, szépséges az udvarod, Cen. 🙂
és most ázik és ázik és ázik – mi gomba lesz itt hamarosan! 🙂
Itt hasonlóképpen! Az éjszaka nagy részében ömlött az eső égiháborúval kísérve. Jó gombászást, Cen’! Remélem találsz rókagombát is 🙂
Szép lesz a szeptember, de a komor ősz késni fog, remélem!! A szomszédban későn kelt ki a 2. fészekalj füstifecske, (az első is, késett mert elpusztult a pár egyike, és új társ kellett) Még nem repültek ki, pedig az elsők is besegítenek az etetésbe. Nem tudom hogy készülnek fel az útra, aggódom, de hátha kegyes lesz a szeptember.
Ez necces csúszásnak tűnik, de reménykedjünk – arrafelé talán nincs ennyire esős idő, így van esélyük, ha jön még pár szép hét 🙂
Szép zöld minden, de a hosszú árnyék és a látványosan magas pára, valóban az őszt sugallja. És rövidesen itt az egyik kedvenced a sok közül: a szarvasbőgés 🙂