• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2020.11.18. Idén sok a zsezse! Jó. De mi az?

Free Photo

2020.11.18. Idén sok a zsezse! Jó. De mi az?

Kezdjük onnan, hogy hozzá hasonló madarat sok madáretetős ismerhet, hisz alig van olyan jelentősebb „pintyes” etető, ahol időnként ne fordulna meg csíz, esetenként akár tömegesen is. A zsezse egy a csízhez némiképp hasonló, méretben megegyező, apró, csinos pintyféle, mely azonban a csízzel ellentétben kimondottan ritka. Ráadásul bonyolítja a helyzetet, hogy háromféle zsezse is van, holott korábban csak kétféle volt. Tudom, ez így kicsit kacifántos, de többek között épp ettől annyira érdekes ez a madár. A bonyodalmak miatt.

Csíz (Carduelis spinus) – Gyakori, sokszor tömeges az etetőn, de a zsezsétől megkülönbözteti a sárga szín. A zsezsében nincs sárga, és vörös a homloka. (Fotó: Centauri)


A legritkább nálunk a szürke zsezse (Acanthis hornemanni), aki annyira a magas északon él, hogy csak kivételes esetben jut el hozzánk. 1998-ig mindössze 3 esetben bizonyították hazai előfordulását, s újabb megfigyelése szenzációnak számítana ma is. Hozzá kell tenni, hogy erre az idén télen akár esélyünk is lehet, mivel a korábbi előfordulások is a „sima” zsezse nagyobb beözönléseinek idején adódtak. Márpedig úgy tűnik, hogy az idén akár úgynevezett inváziós év is lehet.

szürke zsezse Acanthis hornemanni

Szürke zsezse (Acanthis hornemanni) – Nem valószínű, hogy bárki találkozna vele, de azért jobb felkészülni. A zsezsékre jellemző a nagyon kicsi, finom, sárga csőr. A szürke zsezsét leginkább arról ismerni fel, hogy a többi zsezséhez képest tiszta fehér a farok fölötti terület, az úgynevezett farcsík. (Fotó)


A „sima” zsezse (Acanthis flammea) ugyanis inváziós madár; hosszú éveken át egyetlen példány sem mutatkozik, vagy csak néhány példány, majd váratlanul jöhetnek olyan évek, amikor nemcsak gyakori, hanem akár tömeges is. Ilyen volt például 1986, amikor – jól emlékszem – nemcsak úton-útfélen, hanem szinte minden madáretetőn is ott volt, méghozzá szép számban. Látva az idei adatokat, a madáretető tulajdonosoknak érdemes úgy figyelni az etetőiket, hogy számítsanak a zsezse esetleges felbukkanására.

Carduelis_flammea Zsezse

A piros mell és homlok, és a fekete torokfolt is könnyen felismerhetővé teszi a zsezsét – de hogy melyik zsezsét látjuk a három közül, az már egy kicsit rázósabb kérdés (Fotó)


Honnan jönnek?

A zsezse főként Skandinávia és Szibéria északi területeit lakja. Bár télen egy részük kissé délre mozdul, alapvetően állandó madár, és fészkelőterületein a kemény telet is kihúzza. Néha azonban megindul délre, és ilyenkor gyakori látvány egész Európában.

A zsezse elterjedési területe (Forrás) – Jól látható, hogy a sarkkör mentén él; esetenként ezekről a területekről húzódik le hozzánk.


A zsezse alpesi változata

Majdnem ugyanez a zsezse viszont él jóval délebbre is, többek között az Alpokban, ahol a magas hegyvidék hasonló életkörülményeket biztosít a számára, mint a sarkkörön túli síkvidék. Ez a zsezse kicsit különbözik is a skandináv zsezséktől, de csak annyira, hogy sokáig nem tartották külön fajnak. Tudományos nevében, alfajként korábban is megkülönböztették (Acanthis flammea cabaret), de önálló fajként úgy 10 éve ismerték el. Magyarul a barna zsezse nevet kapta (korábban a terepi madarászok csak úgy emlegették: cabaret).

Lesser_Redpoll_(Acanthis_cabaret)_Barna zsezse

A barna zsezsénél főként oldalról nézvést szembetűnő, hogy barnább mindkét másik zsezse-fajnál, ebből a szempontból jó a magyar névválasztás (Fotó).


 

Több szempontból is érdekes ez. Egyrészt így eshet meg az emberrel, hogy a látott madárfajok listáján úgy nyer egy új fajt, hogy a lábát se teszi ki otthonról. A taxonómusok – általában genetikai vizsgálatok alapján – egyszer csak azt mondják: a cabaret nem alfaj, hanem önálló faj. És ha az ember látott már cabaretet, akkor hátradőlhet, és egyet hozzáírhat a megfigyelt madárfajok listájához. Másrészt rendkívül érdekes, hogy a barna zsezsét (most már nevezzük így), korábban rendkívül ritkának tartották; legalább annyira ritkának, mint a szürke zsezsét (1998-ig szintén mindössze 3 bizonyító példány került elő). Elgondolkodtató azonban, hogy a szürke zsezsének valóban igen nagy utat kell megtennie hozzánk, míg a barna zsezse itt van a szomszédban; nem valószínű tehát, hogy egyformán ritkák lennének.

Leggyakrabban égeren és nyírfákon látni


Jó magam a 90-es években szinte rendszeresen találkoztam zsezsékkel a Dunántúlon, és a sokszor csízekkel mozgó példányok gyakrabban voltak barna zsezsék, mint zsezsék. Az idei adatok szintén ezt támasztják alá. Bár a barna zsezsét még mindig azon ritkaságok között tartják számon, melynek

előfordulását a ritkaságokat elbíráló un. Nomenclator Bizottsággal kell hitelesíteni.

Ehhez a legjobb, ha fényképet készítünk a megfigyelt madárról.

Eszméletlen! Zsezse-etető 🙂


A zsezse egyelőre nem mondható tömegesnek az idén sem, de ez a tél folyamán jelentősen változhat. Én bízom benne, hogy egy ennyire erős felvezetést komolyabb beözönlés követi majd. Egyelőre nem tudni, hogy a Magyarországon október végétől megfigyelt zsezsék közül mennyi érkezett északról, s mennyi az Alpokból, de idővel erről is megtudunk valamit. Egy biztos: figyelni kell az etetőket, és ha zsezse bukkan fel, le kell fényképezni! Ha több példány van, akkor mindet. Mert akár két, sőt három zsezsefajba is belefuthatunk 2020/2021 telén, s ezek gyakran járnak együtt.

Remélem, nem zsibbadtatok el teljesen ebben a zsizsgésben – de a zsezse-kérdés már csak ilyen.

Oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Image is not available
2018 tavaszát azóta is sokan emlegetjük. Az is egy olyan tavasz volt, amikor a segítségünk nélkül sok madár pusztult volna el.
fenyvescinege parus ater
20 év alatt egyszer sem voltak ennyien, s kitartottak egészen 2020 áprilisig, költeni azonban sajnos nem maradtak itt.
szarvas
10 years ago Planet Earth changed our view of the world. Now we take you closer than ever before. This is life in all its wonder. This is Planet Earth II.
Slider

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

    Madárritkaságok – Ritka madarak Magyarországon

    Szibériai ritkaság madáretetőn – új faj Magyarországon

     

    9 Comments:

    1. De cuki! Remélem, látok idén. 🙂

    2. Szabó Edit

      Hát, én egy picit bizony elzsibbadtam. 🙂

      De nagyon szép kis madár, különösen a szürke zsezse tetszik.
      Én biztosan hiába figyelem az etetőmet, ide a városba nem jönnek. Ugye? A cinegéim viszont hűségesek! 🙂

      • Jó hírem van: előszeretettel mozognak városokban is télen, főként nyírfasorokon; nyírfát többet találnak városokban, mint külterületen, szóval nagyon is könnyen látni inváziós években városokban, és etetőkön is; más kérdés, hogy ez a kertvárosokra igaz; klasszikus belvárosi környezetben, betondzsubujokban nem igazán esélyes.

        • Szabó Edit

          Nem a belvárosban élek – szerencsére -, ez inkább kertvárosnak mondható. Előttünk van egy kis tér is, ám ott nyárfák vannak, sajnos, nem pedig nyírfák. 🙁
          De azért majd figyelek, sosem lehet tudni. 🙂

    3. Újabb tüneményes madárkák🐦
      A zsezse valami gyönyörű…piros homlok,piros mell,
      félelmetes tollazata/mintha,vérpecsétes lenne/🥰
      Nekem Ő tetszik nagyon.💗

    4. Bükkösdi Valéria

      Nekem a zsezse-madárról Váci Mihály jut eszembe. Van ilyen című, tanulmányokat, cikkeket tartalmazó, a 60-as években megjelent kötete, ebben maga is írt a zsezse madárról:„Járom a temetőt. Kilométer hosszú útjait jegenyék röptetik, emelik a szélben.. . járja , lobogózza őket a szél.
      Csúcsaikról csattogva húznak fel a könnyű ívű gerlék… , kacagnak: Zsil Zsí! Zsí!…
      A zsezse játszik mint a szív, örökké ide-oda gyújtj a színeit. Kinyílik a z ágakon,
      virágzik a levegőben. Leszáll a kalicka mellé a rozsba, közben csodálatos halk
      füttyökkel piros kottákat ír a húsvéti szelek kékjeire.” Egy kritikusa azt írja, Vácinál a zsezse a szenvedély, a szadadság, az ifjúság szimbóluma . És a szülőföldé (Nyírség). Bocsánat, ha egy kicsit eltértem a tárgytól!

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük