HomeSAJTÓ2021 – Könnyű olyan emberrel kirándulni, akit magára lehet hagyni
2021 – Könnyű olyan emberrel kirándulni, akit magára lehet hagyni
Fotó: Centauri
2021.04.26. Vida Gábor, erdélyi író, ahogy azt az őszi cserkeléseinken (zergeléseinken) tapasztaltam, nem egy szószátyár figura. Most sem szólt. Nem is tudtam, hogy ő is írt egy beszámolót a közös barangolásainkról. Nem szólt, és más sem. Hogy mik vannak! Pedig nagyon szép és pontos írás. Régen nem tudtam ennyire belesimulni egy váratlanul elém kerülő írásba. Nem tegnap került nyilvánosságra a Helikon folyóirat hasábjain, de elém csak ma vetette az internet. Érdemes elolvasni. Sajátos, és érdekes, élvezetes, ahogy Vida Gábor a gondolatok között pont úgy kanyarog, mint az erdei út.
Murányit itt magára hagyjuk, vagyis ő tett le a Hargita kellős közepén a Kirulyfürdői letérőnél, és elindultunk Centaurival, amerre még én se jártam. Könnyű olyan emberrel kirándulni, akit magára lehet hagyni az erdőben vagy a sziklafalon, mindent el tud, el is mer mondani, amit gondol, de ha órákig csendben kell maradni, az sem probléma neki, nem fél és egyedül visszatalál. Borvízláp, széltörés, a meddőhányó miatt vöröslő patak, medvék és szarvasok nyomai, ismeretlen gombák és a mély csend. Rablógazdálkodás folyik mindenütt, kapitalizmus van, a környezetvédők és a luxusterepjárók viszonya meghitt, megélhetési zöldek vannak egyre többen, ez történik az egész világon. Hol járnak a medvék, amikor egyet sem látunk, én is kevesebbet az idén, mint a tavaly, pedig többet vagyok kint… Este lesz, holdvilág, bandukolunk az erdőben, nem jár itt ilyenkor senki, a távolban lövés dördül. Murányi fent vár az országúton, a tusnádi lesnél sincs medve, lementek a tölgyesekbe makkot enni, makkászni, ahogy itt mondják.
Hajnalban indulás az Egyeskőre. Mindig az a baj az autóval, hogy oda kell visszaérni, ahol hagytuk, még nem indultunk el a hegyre, már tudjuk, mikor jövünk le. A Nagyhagymás a helyén van. Centauri gyorsan kiszúr egy vízirigót…
Vida Gábor írását teljes egészében ITT olvashatjátok.
Kedves Barátaim, mint tudjátok, én speciel úgy gondolom, hogy a koronavírus-járvány nem tréfa, és nem is hiszti. Ennek megfelelően az első pillanattól önkéntes karanténban helyeztem magamat, mely október 15.-én részben véget ér
Eldönthetetlen most, hogy mohó vagyok vagy maximalista, de tény, hogy ebből az útból – túl azon, hogy lesz három író-olvasó találkozó, és szeretnék 247 nap karantén után csúcsformában lenni a találkozókon – szeretném kihozni a legtöbbet.
Tanultam is, és tisztul a kép. Tudom már például, hogy medvefotózása közben nyugodtan leguggolhatok. Már ha nem leshelyről fényképezünk, mert otthon ezen agyaltam már. Szeretnék talajszintről lőtt medveképet, de gondoltam, talán nem tanácsos medve közelében hajolgatni.
Hiába voltam fáradt, hiába tökéltem el előző nap, hogy kihagyom az erdélyi pálinkákat, hiába nem ettem, nem ittam semmit, hiába volt bennem mindössze két kávé, elfogadtam. S miért? Mert Tibor ellenállhatatlanul jóindulatú, segítőkész, s kimondottan kedélyes és boldog embernek tűnt.
Szívem szerint rögtön megállítottam volna a kocsit, de nem akartam folyton megakasztani eddig „töretlen és progresszív haladásunk”, mindenesetre „rátapadtam” a mederre, mert eszményi helynek látszott.
2020.10.19. Fantom rigó, majdnem medve – Kisküküllő kis ágánál
De azért megírtam a naplót, megszerkesztettem a képeket, és nem kis várakozással vártam a reggelt. Ez lett volna az első nap, amikor kedvezőbb körülmények között, a magam tempójában barangolhatok és DOLGOZHATOK.
2020.10.20. Havasi csapda – tévelygés a Bucsin-tetőn
Innentől aztán olyan pszichés hullámvasút következett, amit nehezen felejt el az ember. A havasi legelők pont olyan egyformák, mint az alföldi legelők, azzal a plusszal, hogy nincs tágas kilátásod, vagyis nincs mihez mérni semmit.
2020.10.21. Éjszaka két székely medve s farkasok között
Mivel a laptopom nem csatlakozott wifihez, okos telefont meg nem használok, napok óta semmi hírt nem kaptam a világból. Mielőtt felmentünk Bucsin-tetőre, ebédnél szóba került, hogy drasztikus járványügyi szigoritásokat vezettek be Erdélyben
➡ a honlap fennmaradását ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését ➡ nemcsak az irodalmat ➡ hanem a természetet is
Ne haragudj, Cen’, hogy ellentmondok most neked,
Igaz, szólni nem szóltam, de a “Nagy balhé a Nagyhagymáson” című posztod után hozzászólásban odatettem Vida Gábor írásának a linkjét még február 24-én. Ugyanígy odaraktam Murányi Sándor Olivér írásának a linkjét is január 20-án, így aztán ott három nézőpontból is olvasható ugyanazoknak a napoknak a története.
Persze csak azok számára adott ez a lehetőség, akik rátalálnak a hozzászólásaimra. 🙂
Sajnálom, hogy nem kapsz mindenről értesítést! Máskor szólok majd külön is. (Eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számít. 🙂 )
Tényleg érdekes elolvasni a három írást, ki hogyan látta ugyanazt, mit jegyzett meg a történtekből.
Vida Gábor írásának a linkjét én akkor el is olvastam. A kettő nagyszerűen kiegészíti egymást.
“Nádas Péter mondja, hogy a vidéki emberek nem beszélgetnek, hanem mondja mindenki a magáét, összemondják, amit tudnak, igaza van, a madarászok és az erdőjárók is. Ketten többet tudunk, mint a legokosabb egyedül.”
Szia, Cen’! Még az ősszel frissiben feltettem az oldalamra Gábor és Sanyi írását is!!! Azt hittem hogy van hírfolyamod, s mint rendszeres olvasód, nálad meg is jelenik. Szerintem Sanyi tette fel az oldalára, mert Gáborral később lettem ” ismerős “. Ne haragudj, hogy nem értesítettelek!!! Sanyi írását olvastad??? Megkeresem, s átküldöm a messengeredre!!! Üdvözöllek: Gyöngyi
Sok szép és bölcs gondolat, egy mindenképpen idekívánkozik.
“Néha pedig azt gondolom, egyedül a vadon létezik, az élővilág önmagát szabályozza, negyven millió faj él, az ember az egyik, most éppen túlteng, de jön majd a korrekció. A természet nem érzelgős.”
Ne haragudj, Cen’, hogy ellentmondok most neked,
Igaz, szólni nem szóltam, de a “Nagy balhé a Nagyhagymáson” című posztod után hozzászólásban odatettem Vida Gábor írásának a linkjét még február 24-én. Ugyanígy odaraktam Murányi Sándor Olivér írásának a linkjét is január 20-án, így aztán ott három nézőpontból is olvasható ugyanazoknak a napoknak a története.
Persze csak azok számára adott ez a lehetőség, akik rátalálnak a hozzászólásaimra. 🙂
Nem gond – tudod, nem mindig látok mindent. Utólag is köszönöm 🙂 🙂
Sajnálom, hogy nem kapsz mindenről értesítést! Máskor szólok majd külön is. (Eggyel több vagy kevesebb, már igazán nem számít. 🙂 )
Tényleg érdekes elolvasni a három írást, ki hogyan látta ugyanazt, mit jegyzett meg a történtekből.
Vida Gábor írásának a linkjét én akkor el is olvastam. A kettő nagyszerűen kiegészíti egymást.
“Nádas Péter mondja, hogy a vidéki emberek nem beszélgetnek, hanem mondja mindenki a magáét, összemondják, amit tudnak, igaza van, a madarászok és az erdőjárók is. Ketten többet tudunk, mint a legokosabb egyedül.”
Szia, Cen’! Még az ősszel frissiben feltettem az oldalamra Gábor és Sanyi írását is!!! Azt hittem hogy van hírfolyamod, s mint rendszeres olvasód, nálad meg is jelenik. Szerintem Sanyi tette fel az oldalára, mert Gáborral később lettem ” ismerős “. Ne haragudj, hogy nem értesítettelek!!! Sanyi írását olvastad??? Megkeresem, s átküldöm a messengeredre!!! Üdvözöllek: Gyöngyi
Sok szép és bölcs gondolat, egy mindenképpen idekívánkozik.
“Néha pedig azt gondolom, egyedül a vadon létezik, az élővilág önmagát szabályozza, negyven millió faj él, az ember az egyik, most éppen túlteng, de jön majd a korrekció. A természet nem érzelgős.”
Nekem a Medve-visszavadító Központ tetszik nagyon.