Fotó: Centauri
Vallomás Valentin napra
Éreztem már úgy, hogy a májusi szél szerelemmel szeret. Volt már úgy, hogy augusztusi tó kéjsóváran ölelt. Nem ritkán úgy tartott puha ölén a rét, mint aki tőlem mindent akar. Gyakran úgy burkolt be az őszi köd, mint aki mások elől rejt el épp. Hányszor borult az ég fölém úgy, hogy ne láthassak rajta kívül senki mást! Hányszor jött értem a hajnal lábujjhegyen, mint aki hitvesként vigyáz. Sokszor éreztem úgy, hogy erősen vágyik rám az éj, talán ezért virrasztottam oly sokat. Sokszor mosott az eső úgy, mint aki elixírben füröszt. Sokszor sziszegett rám úgy a szél, mintha megbántottam volna. Szerettem én is szerelemmel szelet, tavat, havat, hegyet; öleltem fát, hattyút, szénát. És amikor igazán szeretünk, nem azt találjuk meg épp, akiben ott van szél, folyó, föld és ég? Akiben ott repül minden gondolat és madár, ott pulzál minden csillag, minden kvazár, bőre mint a rét, tekintete tó, érintése szellő, szava patak, közelsége akár a Nap, hiánya mint a világvége utáni űr, mint a világ a teremtés előtt.
Fotó: Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Hát ez nagyon szép! 🙂
Ez az igaz szerelem, csodaszép szófestmény, micsoda öröm olvasni téged🙏
Gyönyörű!!!
Olvasni is csodálatos érzés.Ez a Szerelem.
Négy évvel ezelőtt, amikor az írás született, még sok minden más volt – de ez most is gyönyörű. ❤ 🙂
Léleksímogató!