Herman Ottó tréfás levele a felakasztott verébről

De viszont áll az is, hogy a kanizsai fecskék törvénykezése, bírásakodása nevezetes haladást tűntet fel a budapestivel szemben.

---

2019.11.04. Tegnap egy kedves olvasó azt kérdezte privát üzenetben, melyek a legjobb megfigyelőhelyek a Balatonon az őszi időszakban. Mivel gyakorlott megfigyelőnek tűnik az illető, és a Balaton egyébként is régi szerelmem, úgy döntöttem, egy gyors válasz helyett írok egy laikusoknak és gyakorlott madármegfigyelőknek egyaránt hasznos posztot. Ehhez kerestem egy grafikont – amit sajnos ez idáig nem találtam meg – s egy régi, publikálatlan munkámat, egy Balaton monográfiát túrtam ki a merevlemez adatkáoszából. Ez a monográfia Bél Mátyástól (1684-1749) egészen 2000-ig dolgozza fel a balatoni madármegfigyeléseket.

Közel 230 év irodalmát szedtem össze és olvastam át kb. 10 év alatt.

Ez a munka valószínűleg örökre talonban marad, de azért vannak benne gyöngyszemek. A keresett grafikont ugyan nem találtam meg, viszont a monográfia végén egy kis gyűjteménybe akadtam. Ebből szeretnék átnyújtani nektek egy brilliánst. A rövid, tizenkilenc évvel ezelőtti bevezetőm után egy Herman Ottó levelet. Fogadjátok szeretettel!

---

   A  régi madártani irodalmat böngészve, igen sok öröm éri az embert.

Elsősorban persze egy-egy nem várt, vagy eleddig nem ismert adat felbukkánása hat lelkesitőleg, de nem kevés örömet okoz az sem, hogy a ma embere, a számítógépek korszakának madarásza ezeken az írásokon keresztül “társaloghat” az egykoriakkal. Érezheti a régiek írásaiból sugárzó természetszeretetet, a madárvilág iránti rajongást, a hivatástudatot, kitartást, kollegalitást, a legnagyobb tudósainkat hevítő tudásvágyat. Mindennek tetejébe a régi publikációk némelyike olyan ékesszólással dicsekedhet, ami a mára kissé eltompult, monotóniához, szakkifejezésekhez, száraz tudományossághoz szokott fül számára szinte muzsika, s némelyik írás magánhordozza a számunkra már szokatlan, sokszor valószínűtlennek ható, hajdani történelmi közeg jegyeit is. Úgy gondoltam, talán érdemes e gyöngyszemek közül egynéhányat kiválasztani, és újra közreadni,

mivel a legtöbben csak könyvtárakban bukkanhatnának rájuk, s a legszebbek kiválasztása, csak több ezer oldal átböngészése útján lehetséges, melyre valószínűleg csak keveseknek maradna idejük.

Minthogy a monográfia megírása ennek a gazdag irodalomnak átolvasását szinte rám kényszerítette, hiba volna, ha a munka ilyesfajta hozadékát veszni hagynám, pontosabban fogalmazva, megtartanám saját örömömre. Íme tehát néhány részlet elődeink írásaiból.

---

---

---

Herman Ottó tréfás válasza egy olvasói megkeresésre, mely a Természettudományi Közlöny 1882-es számában jelent meg; válasza folytatásában egyébként az eset “komoly bírálatát” is adja

 A szóban forgó fecskefészket a felakasztott verébbel együtt megvizsgálásra és véleményadásra Herman Ottó úrhoz küldöttük. Ki arra a következőkben volt szíves válaszolni:

Herman Ottó: Az eset nem unicum, mert ezelőtt három évvel az Erzsébet-tér 19. számú házának eresze alatt lévő fecskefészken egész nyáron át lógott egy felakasztott veréb: a különbség csak annyi, hogy egy kender-szálon függött, mi világos bizonyítéka a fővárosi fecskék előrehaladott voltának, a mennyiben t.i. akasztásra ugyanazt az anyagot használják, a mely az előrehaladott emberi társadalomban is törvényesen szokásos.

A kanizsai lószőr bár ügyes, de annyiban mégis primitív, a mennyiben iparilag még nincsen átalakítva – mint a kender-szál – lévén egyszerűen természetes productuma a lógerincz folytatásának, a melyet farknak nevezünk.

De viszont áll az is, hogy a kanizsai fecskék törvénykezése, bírásakodása nevezetes haladást tűntet fel a budapestivel szemben.

A budapesti bíráskodás egy hajszálnyira hasonlít a  dulakodáshoz s az akasztás ténye az ember szemének úgy mutatkozik, mintha a veréb védekezése közben véletlenül belebonyolódnék a kenderszálba; az pedig egészen bizonyos, hogy elővezettetés nem volt.

A kanizsai bíráskodásnál ellenben – föltétlen megbízván a szemtanúk szavahihetőségébe – a karhatalommal való elővezettetés, sőt – s ez aztán igazi unicum – a teljes nyilvánosság és szóbeliség uralkodik, a mi a kanizsai fecskéket nem csak a budapestiek, hanem a magyar társadalom fölé is helyezi, mely a szóbeliségig még el nem jutott!……

---

Micsoda csóka! Tökéletes paródiáját adja a tudományos nyelvezet körmönfontságának, és sokszor hiábavaló okoskodásának, nem véletlenül. Herman Ottó eltökélt vitákat folytatott az ügyben is, hogy a tudománynak kötelessége tudását a köz javára érthető formában tálalnia (többek között efféle vita kerekedett közte és Chernél István között; Chernel tudományos – egyébként remek – munkájára volt válasz Herman Ottó részéről a “Madarak hasznáról és káráról” című könyv). De nemcsak a kortárs tudományosságon, a tudományosság modorosságán élcelődik itt, hanem – és ez az igazán zseniális – a magáén is. Ez egy végletekig fokozott Herman Ottó stílus és gondolatmenet. Önirónia is, méghozzá száz karátos. Irigylésre méltó az utolsó polihisztor – nem csupán tudósi mivoltában, hanem önmagához mért viszonyában (viszonyaiban) is szabad és sokoldalú! Ráadásul többször is azt hallottam, hogy női szemmel nézve meg jóképű  🙂  

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!

Egy kattintás, és értesülhetsz a legfontosabb írásokról, hírekről 🙂

---

http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/5-elso-es-utolso/

http://https://centauriweb.hu/archiv/tortent-egyszer/5-egy-arva-viraga/

http://https://centauriweb.hu/archiv/tortent-egyszer/7-megis-mozog-fold-sot-forog/

http://https://centauriweb.hu/archiv/erdo-mezo-kert-es-vadon/

http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/

http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo-utazas-turazas-ember-es-termeszet/fekete-istvan-levele-a-teli-berek-es-a-tundrak-nepe/