Málta
2020.12.29. Pont egy éve született a „Two ont he Road”
2019 december 29-én ezen a napon dőlt el, hogy utazom. Én már tudtam akkor, hogyha minden jól megy – vagyis Mara vevő lesz az őrültségeimre 😊 – 2020 életem egyik legemlékezetesebb, legmozgalmasabb éve lesz. Az is lett, csak épp egészen másként, mint ahogy egy éve gondoltam.
Nagyon izgultam, szinte mint egy gyerek. Talán az sem túlzás, hogy féltem. Gőzöm se volt, ha nem jön össze a „mesterterv”, hogy ketten vágjunk neki a nagyvilágnak, mit csinálok. Emlékeztek: aztán eljutottunk Máltára, az év eleje ezzel a nagy ugrással kezdődött, visszakaptam a Facebookot, majd 7 nap után elvesztettem, furcsa dolgok történtek a neten, az éterben, míg a levegőben voltunk, aztán eljutottunk még Franciaországba, az óceán partjára, alig pár nappal azután, hogy az első európai koronavírus-fertőzöttet regisztrálták, épp Bordeaux-ban, ott, ahol mi is leszálltunk, aztán mire hazaértünk, már jött a világjárvány. Őrült év volt ez, de nem ebben a posztban akarok belemászni ebbe – írok még 2020-ról máskor.
Most csak szeretnék megemlékezni az egy évvel ezelőtti napról, arról a bizonytalan ugyanakkor bizakodó állapotról, ami aztán Máltáig és az Atlanti-óceánig vezetett.
Ma pedig természetesen megkerülhetetlen volt, hogy fel ne merüljön a kérdés: lesz-e ennek valaha még folytatása?
A világjárvány végét sokkal bizonytalanabbnak látom, mint azt általában sugallják; nem pesszimista vagyok, mint inkább realista. Már kora tavasszal is azt mondtam, hogy erre simán rámehet 2021 is. Épp ma olvasom, hogy a korábban ünnepelt svédek egészen 2021 szeptemberig hirdettek vészhelyzetet, és sűrű beismerések közepette a kezüket tördelik éppen. Tavasz óta semmiféle realitása nem volt annak, hogy a Two on the Road felől bármit is gondoljak, amúgy pedig jól megvagyok itt, igyekszem jól lenni, bár ez már nekem is sok egy kicsit.
Mara célozgatott rá, hogy folytatni kellene, de én nem igazán vettem ezt komolyan.
Mégis, egyre inkább úgy gondolom, jó terv, jó projekt volt, és kár, hogy a pandémia derékba törte. De nem kár, ha a helyzet normalizálódása után mégis felvesszük újra a fonalat. 2021 ősze előtt nem tartom reálisnak az utazások felújítását, akkor sem, ha látom, mások most is bőszen utaznak (erről ismeritek a véleményem). Örülnék, ha őszre már biztonságos és indokolható volna ismét elővenni a Two on the Road terveit, de ha ez csak később, mondjuk 2022 tavaszán lehet reális, abban is megnyugszom.
Ma is beszéltem Marával, és arra a felismerésre jutottunk, hogy ennek a rettenetes késleltetésnek lehetnek előnyei is.
Alapos felkészülést tesz lehetővé, s nem oly random módon repülnénk ki, mint ez év elején. És bevallom, ennek a lehetőségnek – még ha oly távoli is most még – ma, pontosan egy évvel később, csaknem annyira örülök, mint 2019. december 29-én, este nyolc felé örültem a karácsonyfa alatt.
Fotó: Málta – Centauri
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Az utazás jó ötlet, már a tervezés is nagyon tudja lelkesíteni az embert. 🙂 Felébreszti a reményt, hogy van élet a karanténon túl. 🙂 Én is alig várom már, hogy mehessek.
Igazad van, Cen’! Inkább várjátok meg a járvány elmúlását! Engem nagyon idegesít, hogy egy csomó ember nem tud nyugton maradni még most sem. Mindenképpen felelőtlenségnek tartottam a nyaralásokat is, mégis sokan ugyanúgy elmentek, mint eddig. Némileg talán visszatartó erő lehet, hogy az oltás kiterjesztése után, karanténba kell vonulni külföldön is annak, aki nem kapta meg. A lényeg az lenne, hogy tartsunk be minden előírást, ebben a helyzetben ne nagyon utazzunk!