Kevés madárfaj élete kezdődik ennyi megpróbáltatással
Apácaludak (Free Photo)
KEVÉS MADÁRFAJ ÉLETE KEZDŐDIK ENNYI MEGPRÓBÁLTATÁSSAL
2020.12.10. Az idei szezon szokatlanul gazdag vadludakban. A Velencei-tónál 150.000 körüli tömegeket is észleltek, és gyakorlatilag minden ritka lúdfaj előfordult már Magyarországon ebben a szezonban. E ritkaságok között számos rendkívül szép, és érdekes faj akad, igyekszem is mihamarabb összeállítani róluk egy összefoglalót, de addig is hadd emeljek ki közülük egyet, a dekoratív apácaludat.
Az apácalúd a tundrai területek költő faja, és jellemzően a tengerparti területeken vonul illetve telel, ennek megfelelően nálunk a ritka ludak közé tartozik. Jóval ritkább a vörösnyakú lúdnál is. A nagyobb gyülekezőhelyeken ugyan évről évre látni, de rendszerint csak 1-1 példányt.
Nézzétek milyen rettentő távolságból jönnek ide! (Forrás)
Nemcsak irdatlan messzeségből érkezik hozzánk, és ez önmagában is szép teljesítmény, de ahol él, a sarkvidék és a tundra is kemény életet diktál.
Az apácalúd ráadásul gyakran foglal fészekhelyet magas szirtek tetején, mivel ott tudhatja leginkább biztonságban a tojásait; olyan magasságban, ahová például sarki róka el nem ér.
Ennek viszont sokszor nagy ára van. A madárvilág egyik legdöbbenetesebb mozzanata, amikor a kis apácaludaknak le kell jutni a sziklafalakról. Nem túlzás azt állítani, hogy sok apácalúd fióka az életét eleve a Taigetoszban kezdi. Nincs más választása. Le kell ugrania, ha életben akar maradni.
De olyan helyekről ugrálnak le ezek a kislibák – épp életben maradásuk érdekében –, ahonnan elvileg halálos az ugrás.
Számos hasonló felvételt megnéztem már, de mindig borzongással figyelem, hogy ezek a látszatra oly törékeny kicsi lények mit ki nem bírnak. S milyen ügyesen lavíroznak voltaképp szárnyak nélkül a szinte reménytelen helyzetben.
És mintha volna ezekben a jelenetekben üzenet számunkra is. Vajon nem ugyanez történik minden faj minden egyedével, csak épp más és más formában? Vajon nem úgy van a világ kitalálva, hogy előbb-utóbb minden faj minden egyede rákényszerül legalább egy halálugrásra?
Darwinista szemszögből nézve, ez egy rettenetes selejtező már a legelején. Szegény kisliba, épp csak felszárad kikelés után, s már csak percek választják el élete legnagyobb megpróbáltatásától. Az embert nyugtalansággal tölti el – mert képtelen elvonatkoztatni az emberi etika és együttérzés követelményeitől –, hogy mennyi múlhat a szerencsén is! Nem érezzük ezt igazságosnak. Emberi léptékkel mérve nyilván nem is igazságos, de a nagy számok törvényei alapján ez egy működő rendszer lehet; a nagy számok törvénye alapján nem minden esetben, de leginkább azok a kislibák élik túl az első kört, akik szárnyak nélkül is jól lavíroznak a levegőben, akik hamar stabilizálják magukat, akik képesek életük első percétől fogva koordinálni, ami velük a levegőben történik.
Az eredmény? Egy rendkívül szívós lúdfaj.
Emberként akár haragudhatnék is a szülőkre. Miért nem viszik le a kicsiket csőrben? Megtehetnék simán. Milyen kegyetlen szülők ezek? – Aztán arra gondolok: ezek a felnőtt apácaludak valaha épp ilyen magatehetetlenül zuhanó kislibák voltak.
Fogadjátok szeretettel az alábbi, francia videót! Írjátok meg, mit éreztek, mit gondoltok erről?
Harminchét éve ezen a napon, életemben először úgy mentem ki terepre gyerekfejjel, hogy én is úgy csinálom mint a nagyok: távcső a nyakamban, határozó a hátizsákomban, notesz és ceruza a zsebemben. 1983-ban november 7. munkaszüneti nap volt még.
A rovarok szemszögéből nézvést egytől egyig szörnyetegek. Talán a repülés története is a rovarokkal kezdődött; talán ők repültek fel először, hogy a rájuk vadászó állatoktól megszabaduljanak.
A rovarok szemszögéből nézvést egytől egyig szörnyetegek. Talán a repülés története is a rovarokkal kezdődött; talán ők repültek fel először, hogy a rájuk vadászó állatoktól megszabaduljanak.
A madárgyűrűzés rövid története – a madárvonulás kutatása
Ebben a pillanatban, míg ezt írom, most is vannak hazai madarak, akik épp a Földközi-tenger hullámai felett verdesnek kitartóan abban a reményben, hogy hamarosan átérnek, mások pedig a forró Szahara kies sárgája fölött vitorláznak Közép-Afrika zöldebb tájai felé.
Ha egy ilyen réten áll az ember, valami okból egészen felszabadul, egészen bizakodó lesz – ahogy a pacsirták emelkednek, úgy benne is egyre nagyobb távlatok nyílnak
Ma valaki nem ismert fel egy madárfajt a reggeli posztomnál, és ezért megjegyzést kapott (nem tőlem). Ezért elmesélek röviden valamit. Arról, hogy jó, ha sokan sok mindent ismernek, de ahogy régen gyerekeknek szoktam volt mondani: van valami, ami jóval fontosabb a tudásnál.
A világ legdrágább postagalambja – de ami ennél is fontosabb!
Pár hete szinte minden hírportál kis színesként hozta, hogy minden korábbinál magasabb áron kelt el egy postagalamb. Többnyire azt emelték ki, hogy a madár annyira értékes, hogy szállítás előtt biztonsági őrök védik. Érthető: az olvasókat érdekli a nagy suska, legyen szó ritka gyémántról, festményről, lóról, kocsiról.
Sokan tudjátok már, hogy a sarki csér teszi meg vándorlásai során a legnagyobb távolságot. Egyes számítások szerint ez legalább 50.000 kilométer évente! Találtam egy lenyűgöző animációt a sarki csérek vándorlásáról. Ezt nézzétek!
....Amit viszont szinte senki sem tud, hogy a ludak a világ legudvariasabb lényei. Egy lúd mindig köszön. Nem először élek egy háztartásban velük, de olyan még nem volt, hogy ne köszöntek volna.
.A madárvonulás lenyűgöző és még ma is talányos természeti jelenség, és ha valami mégiscsak elszomorít ősszel, hát épp az, amikor sietős madárcsapatok húznak el a fejem felett, s tudom, a Földközi-tengerhez, Ciprusra, Görögországba vagy Észak-Afrikába igyekeznek. Néha kedvem volna velük tartani, érzem, hogy hiányozni fognak, és bizony elszomorodom.
A vörösbegy nagy titka – A vörösbegy október madara
Ősszel mozog a legtöbb, zömmel fiatal madár számukra ismeretlen helyeken. Mit tegyünk, ha ablaknak repülő madarat találunk? Az ősz a madárvonulás időszaka, de sajnos ilyenkor találhatunk leggyakrabban ablaknak ütköző madarakat is.
Nevében se akármilyen madár ez – de joggal kapta ezt a nyakatekert nevet. Nehéz őt besorolni bárhová is, és ha jellemezni akarjuk, akkor inkább az eltérésekkel jellemezhetjük őt.
Amit nem tudtál az őszapóról – a legaranyosabb madár
Valódi természetükkel, összetartásukkal és szolidaritásukkal azonban leginkább akkor szembesülhetünk, ha madárgyűrűzésen veszünk részt (ha már tegnap sort kerítettem a madárgyűrűzés rövid történetére is).
Valóban kérdés: hogyan lehet, hogy nem lesz előbb-utóbb az összes harkály agyalágyult? Egész életében beveri a fejét, ezerrel, újra meg újra! Hogy nem lesz mégsem egy kóválygó agyhalott?
Először is: ha azt kérdezem, melyik a Föld leggyorsabb állata, a többség kapásból vágja rá, hogy a gepárd. Ám az csak az emlősök között a leggyorsabb (110 km/h végsebességgel).
A leggyorsabb a vándor. Az ő legnagyobb hitelesített sebessége 360 km/h!
Hmmm…, láttam én is párszor, és tudom van veszteség bőven, és igen, az is motoszkált a fejemben, hogy miért nem hordják le a szülök a kicsiket. Én arra gondoltam sokszor, hogy nem alkalmas a csőrük, de talán a hátuk alkalmas lehet…….. , vagy az sem.
😯😯😯
Jesszusom!! Ezt rossz volt látni. Úgy csapódtak a sziklafalnak, hogy azt hittem, nem éli túl egy sem. 🙂
Tényleg nem tartom igazságosnak ezt a rendszert, ami nyilván hosszú idő alatt alakult ilyenné, de volt már szó hasonlóról. Amikor azt sem tartottuk igazságosnak, hogy a szülők kilökik a fészekből az életképtelennek ítélt fiókát.
Az apácaludaké másfajta szelekció. 🙁
Ugye nem baj, hogy nem tudtam megnézni, bevésődik és nem tudok szabadulni tőle.
Tüneményes kislibak, kis ártatlanok. Ha a szülő képes lenne rá, biztosan segítene nekik.🤗
Igen, borzasztó nézni, de az csak a mi emberi reakciónk, hogy segítsen neki a szülő! Tesztelsz minket, Cen! Te mondod mindig, hogy a nagy rendszer részei vagyunk. Hát ez is az, nem?
Sajnáltam a kislibákat,hogy min kellett végig menni,de a nagyok azért ahol tudtak segítettek.Náluk így oldják meg a vízre szállást.Mindjárt az elején kell, hogy erősek legyenek.Van amelyik túl éli,és van sajnos amelyik nem.
Egy alkalommal én is megállítottam a lejátszást de aztán mégiscsak véginéztem. A körmöm nyomot hagyott a tenyeremben…Emberi mértékkel és fájó szívvel néztem…..nem szégyenlem, gyenge vagyok, pedig tudom a sarki róka ennyit sem hagyott volna belőlük.
Megbabonázva néztem. Beavatás a madárvilágban. ( Éppen egy olyan tanfolyamon vagyok, hogyan szabaduljon meg bárki is az áldott jó mártír anya szerepből- az apáca libák ezt tudják:-))).)Joggal mondhatja bárki is-ezek a pihés kislibák még nem képesek önálló életre s mily kegyetlen dolog zuhanó repülésbe hívni őket. Az erős marad, a gyenge elpusztul. Kemény törvény. El sem tudom képzelni, hogyan úszták meg a szikla ütéseit a túlélő kislibák. Gumicsont vagy micsoda? Semmi belső vérzés ? Vagy levegő zsák van a testük körül és ezért pattannak úgy mint egy labda a kemény kövezeten? Ezt filmre venni sem volt semmi. Van közelítés a becsapódásról a sziklákon? Biztosan érdekes lehet, túl azon, hogy megszakad az ember szíve.
2020.12.10. Az idei szezon szokatlanul gazdag vadludakban. A Velencei-tónál 150.000 körüli tömegeket is észleltek, és gyakorlatilag minden ritka lúdfaj előfordult már Magyarországon ebben a szezonban. E ritkaságok között számos rendkívül szép, és érdekes faj akad, igyekszem is mihamarabb összeállítani róluk egy összefoglalót, de addig is hadd emeljek ki közülük egyet, a dekoratív apácaludat.
Hmmm…, láttam én is párszor, és tudom van veszteség bőven, és igen, az is motoszkált a fejemben, hogy miért nem hordják le a szülök a kicsiket. Én arra gondoltam sokszor, hogy nem alkalmas a csőrük, de talán a hátuk alkalmas lehet…….. , vagy az sem.
Szerintem csőrben simán levihetnék.
😯😯😯
Jesszusom!! Ezt rossz volt látni. Úgy csapódtak a sziklafalnak, hogy azt hittem, nem éli túl egy sem. 🙂
Tényleg nem tartom igazságosnak ezt a rendszert, ami nyilván hosszú idő alatt alakult ilyenné, de volt már szó hasonlóról. Amikor azt sem tartottuk igazságosnak, hogy a szülők kilökik a fészekből az életképtelennek ítélt fiókát.
Az apácaludaké másfajta szelekció. 🙁
Oké, tudom, tényleg rossz nézni, de azért nagyon elgondolkodtató… Igen, emlékszem, a tavaszi a karantén alatt hoztam egy összeállítást, azt hiszem, erre gondolsz: https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/a-madarak-sotet-oldala-az-allati-kegyetlenseg/
Erre gondoltam, igen. Köszi!
Mindegyik esetben a természetes szelekcióról van szó, szerintem, amit mi emberi mércével mérve nehezen tudunk elfogadni.
Ugye nem baj, hogy nem tudtam megnézni, bevésődik és nem tudok szabadulni tőle.
Tüneményes kislibak, kis ártatlanok. Ha a szülő képes lenne rá, biztosan segítene nekik.🤗
Íme, a pozitív olvasat 🙂
Igen, borzasztó nézni, de az csak a mi emberi reakciónk, hogy segítsen neki a szülő! Tesztelsz minket, Cen! Te mondod mindig, hogy a nagy rendszer részei vagyunk. Hát ez is az, nem?
Sajnáltam a kislibákat,hogy min kellett végig menni,de a nagyok azért ahol tudtak segítettek.Náluk így oldják meg a vízre szállást.Mindjárt az elején kell, hogy erősek legyenek.Van amelyik túl éli,és van sajnos amelyik nem.
Egy alkalommal én is megállítottam a lejátszást de aztán mégiscsak véginéztem. A körmöm nyomot hagyott a tenyeremben…Emberi mértékkel és fájó szívvel néztem…..nem szégyenlem, gyenge vagyok, pedig tudom a sarki róka ennyit sem hagyott volna belőlük.
Megbabonázva néztem. Beavatás a madárvilágban. ( Éppen egy olyan tanfolyamon vagyok, hogyan szabaduljon meg bárki is az áldott jó mártír anya szerepből- az apáca libák ezt tudják:-))).)Joggal mondhatja bárki is-ezek a pihés kislibák még nem képesek önálló életre s mily kegyetlen dolog zuhanó repülésbe hívni őket. Az erős marad, a gyenge elpusztul. Kemény törvény. El sem tudom képzelni, hogyan úszták meg a szikla ütéseit a túlélő kislibák. Gumicsont vagy micsoda? Semmi belső vérzés ? Vagy levegő zsák van a testük körül és ezért pattannak úgy mint egy labda a kemény kövezeten? Ezt filmre venni sem volt semmi. Van közelítés a becsapódásról a sziklákon? Biztosan érdekes lehet, túl azon, hogy megszakad az ember szíve.