2021.01.12. Öt éve ezen a napon mentem világgá
Senkinek sem köszönhetek annyit, mint Jack Londonnak, legalábbis, ha az írókat veszem számba. „Véletlenek” sorozata vitt bele egy hosszú kalandba, ami gyermekkori benyomásokból indult, hosszú lappangás után újabb lökést, sőt szikrát kapott egy súlyos élethelyzetben, onnan egyenes út vezetett a Jákob botja megírásáig, onnan pedig öt évvel ezelőtt az elhatározásig, hogy Jack London emlékére „világgá megyek”, télvíz idején úgy csavargok, ahogyan annak idején ő, és kipróbálom, ebben az országban, ahol állítólag mindenki tahó tirpák gyökér, ahol állítólag senki nem törődik senkivel, ahol állítólag minden ember fásult buta tapló, ahol állítólag nem is emberek élnek már, hanem csak elvarázsolt ufók és véresszájú fenevadak, szóval gondoltam, kipróbálom Jack London emlékére, meddig lehet vándorolni ebben a siralomvölgyben télvíz idején csupán 5000 forintból, mennyit fogyok, mennyit fagyoskodom, vajon az út végére hogyan lötyög majd rajtam a bőr, s mindezt azért, mert korábban vitába keveredtem valakivel, aki nem hitte el nekem, hogy még mindig vannak – nem is kevesen! – segítőkész és nyitott emberek. De azért nagy volt a kockázat. Ezen a napon viszont már úgy éreztem, igazam van, Jack Londonnak is igaza volt annak idején, és aztán hosszú, elmondhatatlanul kalandos hetek következtek, aludtam a Balaton jegébe fagyott hajón, barlangnál, hóban, mínusz 27 fokban a Bükkben (ez ma is a „hidegalvásom” abszolút rekordja), találkoztam száz- és százféle emberrel, az egyik jobb volt, mint a másik, sokakkal akkor ismerkedtem meg, páratokkal személyesen is találkoztam azon az úton, sőt, némelyeknél eltöltöttem egy-egy éjszakát is, s talán egy életre hitvallásommá vált, hogy bár a Homo sapiens nem egy remek faj, de bármely egyede lehet nagyszerű, és én sosem állhatok hozzá úgy egy vadidegen emberhez, mint aki egy elbaszott faj újabb képviselője, hisz bárki megállhat a maga jogán, bőven lehet jobb, mint az átlag; s a Jack London-túrán szerzett tapasztalat, hit és vakmerőség vitt azután aranyat mosni és zafírt keresni, ami szintén életem egyik legnagyobb kalandja marad örökre, sőt akkor sem túlzok, ha azt mondom: a Jack London-túra adta meg azt a lökést, ami ahhoz is kellett, hogy még mindig itt legyek – veletek.
KÖSZÖNÖM
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
Mi is köszönjük!
Köszönjük a MINDENT, amit kaptunk, a Meccs hősetol a Pátoszon, Jégvagon, Jakobon, Kék angyalon át a mai napig és tovább!
Nahát-kijött a könnyem, kedves Cen, kevés olyan írást olvastam életemben, ami annyira egyedi, hogy millió közül tudnám, igen, ez Centauri:-))) Minden egyes nap amikor nem írtál nekünk, valahogy olyan furcsa szorongást keltett , vajon mi történt, hol lehet? Szóval HÁLA amiért létezel és sokunknak adsz olyan élményt ebben a virtuális térben, amikor az mondjuk IGEEEEEN !!!Van valaki aki nem azt a közösségi szennyet teszi elénk mint a legnépszerűbb bloggerek, vagy micsodák, hanem egyedit, különlegest, megismételhetetlent, azzal a vággyal egy -egy jó történetnél,regényrészletnél pl. hogy a francba , pont most lett vége- muszáj este újra benéznem:-)))))
Nekem óriási tanítás a Te zarándokutad a télben, vagy a zafír túra-abban az időben arra gondoltam, bárcsak olvasná az összes talajvesztett fiatal, hogy mire képes az ember értelmes célokkal, elkötelezettséggel, kitartással és bizalommal.
Olvasnak itt szerencsére fiatalok is, biztosan tudom!
Olyan pazarul összefoglalták az előttem szólók mindazt, amit én is érzek, hogy nincs mit hozzátennem, csak ismételni tudnék. Mióta követem az írásaidat olyan mintha könyvtárba mennék minden este, mindig más élménnyel, tudással leszek gazdagabb. Köszönöm én is!