Akárcsak korábban, most is meglepett azzal, ahogy kimeríthetetlennek tűnő fantáziájából a legeszementebb ötletekből képes frappáns szöveget, izgalmas történetet kanyarintani.
A kritika az Élet és irodalom 2008.07.04-i számában jelent meg, elektronikus formában sajnos nem olvasható.
Részlet a kritikából
Centauri prózája némileg megszelídült a Pátosz a káoszban írásaihoz képes, noha a kimunkáltság és a stiláris hajlékonyság mögött érezhetően ott fortyog benne valamilyen féktelen és nyers energia. Tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy szerencsére, hiszen leginkább ezzel tud hatni olvasójára. Akár írásainak találó jellemzése is lehetne a Proszektúra című novella egyik szereplőjének rövid felkiáltása, amint az élve boncolt egyes szám első személyű elbeszélő sikamlós szívét a markában tartja: „ez a nyavalya ráz.” Centauri írásaiban valóban van egyfajta elektromosság (…)
Akárcsak korábban, most is meglepett azzal, ahogy kimeríthetetlennek tűnő fantáziájából a legeszementebb ötletekből képes frappáns szöveget, izgalmas történetet kanyarintani. (…)
A kötetben rendre visszaköszönnek az előző könyv elbeszélései: szóba kerül például a rejtélyes, vadnyugatot idéző város, Nullfok, a lecsúszott bélyeggyűjtők kedvenc tartózkodási helye, a Rowland Hill Klub; az ottani szereplők közül feltűnik Morgen és Tafy, a mindenre kapható „szuburbánus neuraszténiás” barát, Norma Lea, az odaadó, de kiismerhetetlen szerető, valamint Gerbeaud és Szeni, a hűséges állatok. Különös kompánia verődik össze Centauri szövegeiben: békés dilinyósok, öncsonkító kiválasztottak, emberből és állatból összegyúrt hibrid élőlények, akik az álomszerű kavargásban sokszor mintha egymás alteregói is volnának egy valószerűtlen, de mégis ismerős világban. De nemcsak a korábbi kötettel tartanak szorosabb kapcsolatot ezek az egyes szám első személyű elbeszélések, hanem a Kék angyalon belül is egy nagyobb kompozíció körvonalát sejtetik. Ez azért érdekes, mert a szerzőről lehet tudni, hogy kezdettől fogva kacérkodik a regény műfajával, és a Kék angyal én-elbeszéléseinek nagyobb hányada is tekinthető többé-kevésbé összetartozó novellák füzérének.
Centauri prózája némileg megszelídült a Pátosz a káoszban írásaihoz képes, noha a kimunkáltság és a stiláris hajlékonyság mögött érezhetően ott fortyog benne valamilyen féktelen és nyers energia. Tegyük hozzá mindjárt azt is, hogy szerencsére, hiszen leginkább ezzel tud hatni olvasójára. Akár írásainak találó jellemzése is lehetne a Proszektúra című novella egyik szereplőjének rövid felkiáltása, amint az élve boncolt egyes szám első személyű elbeszélő sikamlós szívét a markában tartja: „ez a nyavalya ráz.” Centauri írásaiban valóban van egyfajta elektromosság (…)
