Fotó: Centauri
2021.01.12. MANNA: KENYÉR HULLOTT AZ ÉGBŐL A HÉT ELSŐ NAPJÁN
Nem vicc! Tényleg. Hétfőn délelőtt kinyitottam a dolgozószoba ablakát. Végre téli táj képét mutatja az udvar és a birtok: behavazott fenyők, jégcsapok, odakinn kemény fagy. Recseg-ropog a fagyott hó a póni lába alatt, ahogy az udvarban kóborol. Továbbra sincs több madár, de a mezei verebek például szinte folyamatosan az udvarban csiripelnek, a fenyők alá szórt kölesre járnak rá, őket nem érinti a „vércsuszka” randalírozása (erről ITT), néha beülnek a bokrokba, s ott zsinatolnak tovább. Ráadásul vége a szürke, ködös, semmilyen időnek, néha kisüt a nap, éjjel csillagos az ég.
Alapvetően ragyogó, csöndes téli nap volt a hétfő is.
Alig álldogáltam az ablakban két perce, amikor fentről, az „égből” valami lezuhant, és nagyot koppant a fagyott talajon.
Hirtelen azt sem értettem, hogyan zuhanhat bármi is ezen a kies, csöndes helyen, ezért kihajoltam, hogy jobban lássam: talán valaki bejött a birtokra és dobálózik? Ez is valószínűtlen, de akkor hogyan röpködhet itt bármi is? És mi?
Nehezen azonosítottam, valószínűleg csak azért, mert az egész eset váratlanul ért. Pedig nem egy rendkívüli tárgy volt az, csupán egy szelet fagyott kenyér, egy kis lyukkal a közepén. Így viszont még érthetetlenebbnek tűnt: hogyan kerül az udvarra, „csak úgy”, egy szelet kenyér? Hogyan eshet olyan magasról?
Épp csuktam volna az ablakot, hogy kimegyek körbenézni, amikor szintén fentről ismét „bezuhant” valami, a fenyőkre, egész pontosan a kenyér fölé: egy szajkó.
szajkó földimogyoróval (Free Photo)
Szajkókat sokszor látni a csőrükben makkal vagy dióval, előszeretettel hurcolnak nagy távolságokra mindenféle csemegét. Írtam is már arról, hogy ezzel milyen fontos szerepet töltenek be, leginkább az európai tölgyerdők fennmaradásában-megújításában (ITT), de egy egész szelet kenyérrel nekivágni a „nagyvilágnak” az még egy szajkótól is merész. Nem véletlenül ejtette el. Honnan, milyen messziről hozhatta? Nem tudom.
Felkaptam a köpenyt és a fényképezőgépet, hogy lefotózzam a szajkó hozta kenyeret, de mire kiértem, épp az utolsó falatok tűntek el a póni szájában. A szajkó hoppon maradt, a póninak jól indult a nap, én meg arra gondoltam: na igen, néha meghökkentő dolgokkal szállonganak madarak a nagyvilágban, és eszembe jutott az is, amikor kosaraskocsival jártam a gólyafészkeket – azokban a fészkekben is találtam nem egyszer olyan meghökkentő holmikat, hogy alig hittem a szememnek; de ez már egy másik történet. 😊
Free Photo
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
