Szegénységről (Jákob botja, 2016)

Allelujázunk, szavazunk is bárhol, csak előbb rendezzük azt a számlát, amit már több száz éve kellett volna.

Minden seb stigma, s a kocsmákban, a hajókon, a bordélyházakban hemzsegnek a szentek. Nem egyházak szentjei, hanem azok, akik egy nagy, kollektív sérülés sebeit hordozzák magukban. Tele a város olyanokkal, akik nem az Isten jobbjához akarnak felemelkedni, csak az emberi lét minimumáig. Akik nem hajlandók lólépésben a mennybe jutni, nem hajlandók beleájulni a túlvilág ígéretébe addig, míg azon a helyen, ahol a napi betevőért – kenyérért, alkoholért, munkáért, pénzért – nyomorognak, amíg ott a legcsekélyebb esélyt sem kapják meg, többek között a különböző istenek földi helytartóitól sem.
Hányszor lógtam Heinoldnak egyhavi cechhel! Szinte a fia voltam, de hiába, ha pénzről volt szó, nem ismert irgalmat. Hiába kértem pár nap haladékot:
– Fizetek, a kétszeresét, holnap…
– Nincs holnap. Ma van, és fizetni is ma fogsz.
Nagyban is így áll a helyzet. Nincs holnap, nincs menny. Lehet, hogy van, de ma ez nem érdekes. Semmi sem az, míg nincs rendezve a számla.
– Fizess, Jack, fizess!
Ezt mondják a mi szentjeink is: beszélhetünk bármiről, megtérünk szívesen, ha kell, allelujázunk, szavazunk is bárhol, csak előbb rendezzük azt a számlát, amit már több száz éve kellett volna.

Megrendelhető itt

Vélemények a Jákobról

További részlet