• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

2021.09.27. Új idők, új formátum

Márciusban még úgy gondoltam, egy-két hónap az egész. Nem túlzok, ha azt mondom: évek óta elégedetlen voltam azzal, hogy képtelen vagyok megfelelő minőségű videókban (és hangban) hozni nektek, amit látok; amit fontosnak és szépnek gondolok. Ti persze nagyvonalúak voltatok mindig, értettétek és éreztétek, mikor mit akarok, mit mutatok, és persze ott voltak az írások is, de bennem mindvégig nőttön-nőtt az elégedetlenség, egyre inkább úgy éreztem, hogy gúzsba kötve táncolok.

Én hiszek a formában. Fontosnak tartom. Semmit sem ér a forma tartalom nélkül, igen, ezt tudjuk, hisz mihez is kezdenénk egy üres korsóval, ám egy idő után megelégeli az ember, ha mindig tenyérből kell innia.

Kiváltságos korban élünk abból a szempontból, hogy ma már lenyűgöző lehetőségekkel élhet szinte bárki, és kiváló minőségben, akár élőben is nézhetünk olyasmit, amiről pár évtizede csupán olvashattunk volna, jobb esetben kaptunk volna mellé néhány fotót. Lehetetlen, hogy ezekkel a lehetőségekkel ne éljünk. Ugyanakkor nyomasztóan sok járulékos szennyel járnak ezek az előnyök, de épp ezért kell minden létező erővel az előnyök felé billenteni például az internetes jelenlétet.

Az egyik hátulütője a digitális kornak, hogy a minőségi javulás egyre inkább technológiafüggő lett, ami folytonos tanulást jelent (ez a kisebbik baj, már ha baj egyáltalán), ugyanakkor pusztán tanulással nem oldható meg minden. Eszközök is kellenek, és ez már gond lehet.

A honlap teljes modernizálására is elment körülbelül 2 év. Idén márciustól már úgy éreztem: elegem van a bukdácsolásból. A korlátos, neoprimitív technikai lehetőség miatti időveszteségekből, s muszáj valahogy – ha kell, tűzön vízen át – eljutni odáig, ahol végre hatékonyabb és elégedettebb lehetek; ahol legalább nagyrészben olyan vizuális anyagokat prezentálhatok, mely után legalább pár napig nyugodtan alhatok. Azt hittem, elég lesz erre egykét hónap. Nyolc hónap lett belőle. Számos frusztráló akadály került elő, olyanok, melyekről korábban nem is tudtam. Hangszerkesztés, szoftverek, panelek, erősítők, képszerkesztők, videószerkesztők… Két hónap alatt végül annyit értem csak el, hogy sikerült belelavíroznom magamat egy útvesztőbe. Jó ideig úgy tűnt, hogy épp csak annyira, hogy sose találjak ki belőle, de nyolc hónap után végre minden elem összeállt, és megkezdődhetett egy tényleges váltás, tényleges építkezés egy másik minőségben, egy másik, reményeim szerint jobb formában.

Ennek első beharangozóját látjátok ebben az 5 perces videóban, mely nem hoz forradalmi újítást, de jelzi, hogy már minden más; más szoftverek , más technikai eszközök, egy kicsit a szemlélet is más, végeredményben egy dinamikusabb, élvezhetőbb, szebb formátum, melybe bővebben, könnyebben és érthetőbben tölthetem majd a tartalmakat.

Fogadjátok hát szeretettel. Külön köszönet azoknak, akik támogatták is a munkát, a honlapot, a csatornát vagy a birtok természetvédelmi munkálatait. Míg a technikai problémák megoldása apránként haladt, a birtokon temérdek felvétel készült, főként az utóbbi másfél hónapban. Temérdek anyagot forgattam, szinte minden nap filmeztem hajnalban és este is, így most már „csak” az anyagok bemutatása van hátra.

A legjobbakat kívánva, köszönettel: Cen’

KATTINTS A KÉPRE!

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*


    TÁMOGASD A CENWEBET!

    MIT TÁMOGATTOK?

    ➡ a honlap fennmaradását
    ➡ hogy olyan dolgokról beszélhessünk, amiről másutt nem
    ➡ jobban ismerhessük a világot, amiben élünk
    ➡ gyönyörködhessünk abban, amit már megismertünk
    ➡ újabb cikkek és könyvek megszületését
    ➡ nemcsak az irodalmat
    ➡ hanem a természetet is
    Full screenExit full screen
    Slider

    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

       

    4 Comments:

    1. Holsky Péter

      Ezért megérte ennyit dolgozni!
      Nekünk meg kivárni 😉

    2. Szabó Edit

      Megint nagyot léptél előre. 🙂
      Várom a hollókat és a szarvasokat!

    3. Papp Anikó

      Én is nagyon vártam már, hogy mivel rukkolsz elő. Elképesztő, hogy mikre vagy képes! Csak így tovább! 🙂 Legyen még sok örömöd az otthonodban! Ígéretes, izgalmas, szívmelengető októbernek nézünk elébe. 🙂

    4. Köszönet mindenkinek! 🙂

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük