
Zölden, vegetációs időszakban lekaszabolt nyárfák fekszenek a Kis-Balatont övező mocsárban 🙁 (Fotó: Centauri)
2018.05.17.
Matula bácsi sírna, ha ezt látná. De az én szám is görbül erősen 🙁 Jól ismerem a Kis-Balatont és környékét, meg sem tudom mondani, hányszor jártam ott is, ahol a Zala folyó elhagyja a Kis-Balatont, s egy rövid szakasz után a Balatonba ömlik. Hozzászoktam, hogy a 76-os és 71-es út kereszteződésében hatalmas nyárfák tartanak árnyékot mindenütt.
Most ez megszűnt.
Mint azt egy helybélitől megtudtam, útépítés miatt vágták tarra a fákat, ez eddig – mondjuk – rendben is van. Az is, hogy a nyárfaerdő telepített, nem igazán természetes élőhely. De mégis: egyrészt két ökológiailag érzékeny terület találkozásáról beszélünk, arról a kicsi, de annál fontosabb területről, ahol a Balaton a Kis-Balatonhoz kapcsolódik. A brutális irtás egy része ráadásul védett terület, a Balatonfelvidéki Nemzeti Park fennhatósága alá tartozik.
Értem, hogy az M7-est Zalaegerszeggel összekötő elkerülőt egyedül itt lehet átvinni, de az, hogy mindez vegetációs időszakban, a madarak költési idejének kellős közepén zajlik, sokkoló.
Zölden darabolták bele a hatalmas fákat a mocsárba.
Azokat a fákat, melyeken és amelyek alatt ilyenkor már fészkek vannak, tojások, fiókák. Siralmas látvány, kibukkant a fák takarásából minden műtárgy, mindenütt zölden száradt gallyak, tönkök, rönkök, olyan lett az egész, mint egy iparterület. A fakitermelés időszaka az erdészeti törvény szerint is szeptembertől március elejéig tart – semmiképp sem májusig! Ront a helyzeten az is, hogy a korán jött nagy melegek hatására a vegetáció május elejére fejlettebb állapotban volt a szokásosnál.
A törvény betűje ez: „A fakitermeléskor figyelemmel kell lenni a források védőterületére, a védett élő szervezetek élőhelyére, az élettelen természeti értékek védelmére, a tájképre, valamint az értékes emberi alkotások környezetére.”
Na, épp ez az, amiből ebben az esetben szinte semmi sem teljesül, ráadásul egy olyan helyen, mint a Kis-Balaton és Balaton találkozása. De van itt még egy ennél is nagyobb probléma, ám erről kicsit később, csak miután utánajártam az „illetékes hatóságoknál”.

A műholdképen gyönyörűen látni, hogy épp itt, ezen pár kilométeres szakaszon érintkezik a Balaton és a fokozottan védett Kis-Balaton; egyedül itt van egy kis vízzel-náddal övezett ökológiai folyosó a két terület között.
A Zala folyóba döntött, lombos fűz még most is zöld. Megnézte valaki, hogy volt e rajta függőcinege-fészek? Merthogy ott bármelyik fűzfán lehet!!! (Fotó: Centauri)

Kizárt, hogy ezekben a bokrosokban, fasorokban ne költött volna legalább 15-20 madárfaj 🙁 (Fotó: Centauri)
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/lukas-ladik/
Rettenetes, méltatlan, elkeserítő, lelketlen…emberi ténykedés
Az – de arra is gondoltam, hogy talán ebből is ki lehetne hozni valami jót, s most ezen vagyok, csak egy kis levelezés áll előttem, de mihelyst elég infó áll a rendelkezésemre, jövök új hírekkel 🙂
Remélem igazán, hogy az elképzelésed megvalósul, várom a fejleményeidet 🙂
adja az ég
Csak kettő, az elmúlt napok gyalázatos pusztításából: 😡😡😡
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=454928058296220&id=100013370898309
https://dombori.blogspot.hu/2018/05/menekulnek-madarak-ujabb-fakat-vagtak.html?m=1
🙁
😢😢 Erre nincsenek szavak…
Sajnos, ugyanez történik Budpesten is, elég csak a Városligetben körülnézni. 🙁
Elképzelni sem tudom, hogy milyen jót lehet ebből kihozni, Cen’, de ha lehet, akkor drukkolok, hogy sikerüljön. 😮
meglátjuk 🙂
😱…..
Az a baj,hogy én már egy ideje szóhoz sem jutok….
Vagy,ha igen….abból meg sose sül ki semmijóse’….
ismerős érzés…