Egy részleteiben ismerős világot épít fel, a végeredmény azonban mégis különbözik mindattól, amihez hozzászoktunk. Már novelláskötetei megjelenésekor is több kritikusa megjegyezte, mintha Centauri a semmiből, előzmények nélkül bukkant volna föl.
Centauri zavarba ejtő jelenség. Arc nélkül, írói (ál) néven alkotva, az irodalom árnyékos területein rejtőzik. Igazán titokzatossá azonban mégis a szövegei teszik. Prózája idegenül szól magyarul. Egy részleteiben ismerős világot épít fel, a végeredmény azonban mégis különbözik mindattól, amihez hozzászoktunk. Már novelláskötetei megjelenésekor is több kritikusa megjegyezte, mintha Centauri a semmiből, előzmények nélkül bukkant volna föl. Jégvágó című új regénye kapcsán ez a gyökértelenség – ha lehet – még hangsúlyosabbá vált.
A fülszöveg amerikai nagyregénynek nevezi a kötetet, ami elsőre, jobb híján, irányjelzésnek megteszi. A Jégvágó amellett, hogy Amerikában játszódik, remekül használja fel a nagy amerikai prózaírók – Jack Londontól J.D. Salingerig – stílusát, történetvezetését, párbeszédeit. A szöveg néhol tiszteletadásnak, néhol paródiának tűnik. A kötet 20 sornyi jelöletlen Salinger idézetet is tartalmaz a Zabhegyezőből. Dan Coolbirth, a főszereplő és egyben elbeszélő mintha Holden Caulfield, a Zabhegyező hősének posztmodern felülírása lenne. Bár a narrátor ugyanolyan cinikus és kiüresedett, Centauri a lényeges pontokon vitába száll Salingerrel. „Soha senkinek ne mesélj el semmit” – mondja Holden a Zabhegyezőben, a Jégvágó utolsó mondata pedig: „Tudod, mit? Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg megteheted, ember.” A sokrétegű szöveg lényege a történetmesélés. Történetekre legalább akkora szükségünk van, mint levegőre – olvashatjuk. Dan Coolbirth pedig ellenállhatatlanul mesél. A nagyapjáról, akinek vélt elmebetegségét lobotómiával kezelték, a családjáról, a könyvekről, amelyek történetei egybefonódnak a regény valóságával, egy kettős gyilkosságról és a menekülésről, és végül egy indián lányról, aki megmenti az életét. És mindeközben végig a világról mesél, amelyben az emberek úgy élnek, mintha mindenkin lobotómiát hajtottak volna végre.
A központi motívum, a lékelés a regény végén új jelentéssel bővül. A nagyapának a koponyáját fúrták keresztül, Dan Coolbirth és Téa, az indián lány a világot lékelik meg, hogy utat nyissanak valami igazibb, valóságosabb felé.
A végére egyértelművé válik: a Jégvágó nem egy magyarul megírt amerikai regény. Hatásokról és utalásokról beszélhetünk, de a szöveg inkább annak az egyszemélyes világnak a terméke, ahol a Centauri nem számít álnévnek.
Centauri zavarba ejtő jelenség. Arc nélkül, írói (ál) néven alkotva, az irodalom árnyékos területein rejtőzik. Igazán titokzatossá azonban mégis a szövegei teszik. Prózája idegenül szól magyarul. Egy részleteiben ismerős világot épít fel, a végeredmény azonban mégis különbözik mindattól, amihez hozzászoktunk. Már novelláskötetei megjelenésekor is több kritikusa megjegyezte, mintha Centauri a semmiből, előzmények nélkül bukkant volna föl. Jégvágó című új regénye kapcsán ez a gyökértelenség – ha lehet – még hangsúlyosabbá vált.
