Kinézek az ablakomon. Az éj sosem volt sötétebb és tágasabb, mint amikor kinézek és a sötét rám visszanéz, s mi – sötétek – egymáson tükröződünk: babérerdők, füvek, fák, felhők, ötletek sötétje. Váratlanul megértem, amit nem értettem még; tisztán érzem – tudom –, hogy a dombok közül, ködből, térből és az időből mi hiányzik. Valami, ami sosem volt még. Valami, amit elhittünk mindannyian. Az illúzió, hogy megteremtették már a világot.
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/villamnovellak/philemon-baucisnak/
Lélegzetelállítóan szép írás, könnyekig ér igazán! Mennyire illik hozzá Van Gogh világa 🙂 Hálás vagyok a jódolgomért, de inkább neked a fantasztikus élményért, hogy hallhattam egészen élőben 🙂 🙂
Köszönöm – igen, ez is ott volt a Nánay-kiállítás megnyitóján 🙂