Meglepő módon a túra második napja volt a legpocsékabb, nem a vége. Konkrétan ez volt életem egyik leggyötrelmesebb napja, melynek végén egy pickup szedett össze a marhalegelőről. Akkor már 24 órája nem ittam, és napközben többször is rosszul lettem, nem érdekelt már se az arany, se a zafír, csak egy vágyam volt: kijutni a hegyek közül. Mentem is – amikor tudtam – árkon bokron át, egészen egy farmig. Utóbb átnézve a felvételeket – mert fotózni, videózni akkor is igyekeztem, ha épp kifogyott belőlem a szusz – meglepve láttam, hogy az utolsó órákban készült fotók mindegyike túlexponált. Egytől egyig, csak a telefonnal készített képek között van pár hasznavehető. Ez sosem fordult elő velem, el is gondolkodtam rajta, vajon van-e összefüggés az akkori állapotom, és a képek túlexponáltsága között. Miután úgy láttam, hogy igen, van, az “elrontott” képek voltaképp egész hűen adják vissza az akkori látásmódomat, némi sötétítés után akad köztük használható, legalábbis olyan, ami dokumentálja a napot, mikor is holdbéli tájnak láttam az egyébként gyönyörű vidéket. Ezért úgy döntöttem, hogy ezeket a képeket házasítom a pickup platóján készült videóval, aláfestésnek pedig egy countrys zene épp megteszi. Fogadjátok szeretettel. Üdv: Centauri
