• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Az óceánról (Jákob botja, 2016)

Az óceán számára az ember jelentéktelen és ügyetlen állat, aki ott keres valamit, ahol semmi keresnivalója.

Centauri Jákob botja regény Jack London 100 Magvető KiadóA városi nőknek a háború izgalmát hozzuk el, ezért oly engedékenyek. Igazuk is van! Háborúban állunk, és a hátországban partra szállva megmenthetők és szerethetők vagyunk. A békekötés pedig, hála Istennek, esélytelen. A tenger, míg világ a világ, ezrével küldi a part mentén élő irgalmas asszony archetípusának a háborúban álló, megfáradt férfi archetípusát, de ugyanígy hord a tenger a partra kagylót és csigát, rákollót és csónakdeszkát, s megmentésünk aktusa sem több annál, mint amikor a parton szedett csigaházakból nyakbavalót fűznek.
Az óceán számára az ember jelentéktelen és ügyetlen állat, aki ott keres valamit, ahol semmi keresnivalója. Az óceán a szeszélyt, a hatalmat, vagyis kizárólag önmagát szereti, az embert sosem szívelte. Mióta Noé bárkája megfeneklett az Araráton, az óceán másra nem is vágyik, csak egy újabb özönvízre, és mindent megtesz, hogy egy polgárháború iszonyatát zúdítsa ránk.
Vagy azt hiszed, hogy nem félek az óceánon? Amint az asszonyok is félnek az élet kiszámíthatatlanságától, nem kevésbé, mint saját természetük dagályaitól. Persze ez nem jelenti azt, hogy a tengerész asszonytermészetű. Az asszony többnyire kerüli, míg a tengerész gyakran keresi a félelmet. Természetes, hogy az asszony fut a saját természete elől, hisz az hasonlít a tengeréhez. Folytonos változásban van, hol csöndes és álmosító, hol meg az életünkre tör, s még testében és kedélyében is éppúgy változik, akár tizenkét óránként a tengerszint. Apályok és dagályok végtelen sora tartja hullámzásban mindkettőt, a tengert és a nőt. A nőben valami nálánál nagyobb erő munkálkodik, a férfi viszont szilárd, akár a part, amely a tengert, a női természetet öleli. A férfi azt szeretné talán, hogy ha változik is, miatta változzon a nő, de bárhogy kívánja ezt a férfi, a nő az elkövetkező ötezer évben is csak a Hold szeretője marad.
Megrendelhető itt
Vélemények a Jákobról
További részlet

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki! 

    Név*

    Email cím*


    previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider

    Slider

    Slider

    2 Comments:

    1. Már csak egy kalap kell és szinte megvan az életérzés. Haha.

    2. Szabó Edit

      Nekem van még egy kedvenc részem a Jákobban, ami az óceánról szól. ❤ Most megkerestem és ideírom:

      “A gyönge parti fénynél fekete hullámok fehér habjai vetődtek a kőszórásra, mögöttük pedig rövid, csillámló átmenet után úgy tűnt el a feneketlen éjszakában a nagyhangú óceán, mintha pár méterrel odébb a csillagos égre kanyarodna fel, akár az univerzumról leváló tapéta. Mintha az éjjeli égbolt és az óceán is ugyanazon pergamen, a nagy égi Tóra része lenne.”

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük