Éjjel a könyvtárszobában – 2019.11.22. (Fotó: Centauri)
Anyám nem tudott elképzelni semmit, ami miatt az ember három napra megfeledkezhet az étkezésről. Pedig van olyan. Például az írás.
FRISSÍTVE: 2019.11.22.
15-16 éves lehettem, egy panelház földszintjén éltünk, akkor kezdtem rendszeresen és sokat írni, és akkortájt lakott velünk szemben a Kelei házaspár. Kelei bácsi régen bokszolt, ezért puha és hajlítható volt az orra. Amikor kisebbek voltunk, ha jól viselkedtünk, Kelei bácsi lehajolt hozzánk és hajtogathattuk kicsit az orrát. Ha annál is jobbak voltunk, Kelei néni hozott át süteményt vasárnap. Különösen a képviselőfánkot készítette úgy, hogy a mai napig nem ettem olyat. A krém volt a titka. Sűrű volt, lágy, és bódító. Mint minden ilyen étellel, csak az volt vele a gond, hogy sosem tudtam eleget enni belőle.
Történt egyszer, hogy rákaptam az írásra.
Anyám hosszú ügyeletben volt, én pedig egyedül otthon. Először fordult elő, hogy huzamos ideig, megállás nélkül írtam, még éjjel is. Három nap és három éjjel. Amikor anyám hazaért, rémülten nézett rám és azt kérdezte: „Mikor ettél utoljára?” Mivel nem tudtam megmondani, benézett a hűtőbe, ahol minden ételt érintetlenül talált. Anyám a legrosszabbra gondolt. Talán joggal, hisz korábban kis híján a lábamat is levágták. „Öltözz fel!” – mondta, és irány a rendelőintézet. Hiába mondtam: „Semmi bajom, csak megfeledkeztem róla.”
Anyám nem tudott elképzelni semmit, ami miatt az ember három napra megfeledkezhet az étkezésről. Pedig van olyan. Például az írás.
Mindegy. Gyerünk a rendelőintézetbe! A folyosón beleakadunk Kelei nénibe. Kérdi, mi a gond, hová rohanunk ilyen kétségbeesetten, mire anyám elmondja, hogy a gyerek három napja koplal. „Na, majd készítek neki képviselő fánkot” – szólt Kelei néni. Ezt követően anyám, mint a véres kardot hurcolt végig rendelőről rendelőre, vért vettek, röntgeneztek, kopogtattak. Órákig tartó tortúrában volt részem, míg én végig tudtam: semmi bajom, csak írtam. Végül az eredmények is igazolták, hogy kutya bajom. Anyám elvitt enni egy étterembe, intéztünk még valamit a városban, s mire hazaértünk, Kelei néni két tálca képviselőfánkkal várt. Összesen vagy negyven, jól megtermett, mágikus krémmel töltött képviselőfánkot kaptam. Életemben először annyit ehettem belőle, amennyit nem szégyelltem. Az a képviselőfánk nem akármi volt, nem véletlen, hogy oly gyakran gondolok rá. Persze azért sem feledem azt a napot, mert volt benne valami abszurd. Egy félreértés miatt jutottam hozzá álmaim adagjához.
Újabban azt is gondolom már, hogy ez volt az első írói fizetségem. 🙂
Ma is imádom – tejszínhab nélkül (Forrás)
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Iratkozz fel hírlevélre! 🙂
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/12-az-onzetlenseg-ize/
http://https://centauriweb.hu/archiv/konyha/bmw-etelektol-az-aszus-palacsintaig/
http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/jack-london-a-szolo-a-bor-es-tokaj-szimbolikaja/
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/9-kulcs-ketelyhez/
http://https://centauriweb.hu/archiv/kotetek/
Na jó, megkívántam, pedig én nem koplaltam mostanában. 😀
🙂 🙂
Ismerős a történet! Szeretem az emlékeidet. 🙂
Viszont emberiség elleni bűntett ilyen fotókkal illusztrálni. 😉 🙂 (A képviselőfánk nagy kedvencem.)
Kieg.: tejszínhabbal! 🙂
de azért ne perelj be 🙂
😃
Olyan jó lenne Cen’, ha most is élne a szomszédodban egy kedves Kelei néni!
Szeretem ezt a kis gyöngyszemet is. ☺️
Olyan meghitt hangulatú a könyvtászobad és a dolgozószobad, igazi kuckó.
akkor most figyelj majd! – ma este a dolgozószobába és könyvtárszobába kukkantunk be, legalábbis annak esti-éji hangulatába.
Vaoooo!
Cen’! Hamarosan megy neked Madeleine – sütemény, bóti igaz, de honorként érkezik. 🙂