Tegnap Horgas Bélát, a Liget alapítóját, szerkesztőjét búcsúztattuk a Farkasréti temetőben. Annak a műhelynek az egyik oszlopát, amely engem kezdő íróként az elsők között fogadott be, és amely a legnagyobb támogatást nyújtotta 10 évvel ezelőtt. Ma reggel egy barát az alábbi verset küldte, azóta ez jár a fejemben:
Fotó: Centauri
Weöres Sándor:
Rongyszőnyeg 119.
Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják, ha mállanak,
mit bánják, ha porlanak.
Csak az ember bánta meg,
hogy a múlás szállta meg:
búsan jön-megy, ténfereg,
temetőtől fél, remeg.
Foga hull, vagy ránca kel:
szíve mindig felesel.
A tudást, hogy halni kell,
mint nagy szégyent tűri el.
Víz-torlasztó hegyfalak,
szél-botlasztó bércfalak
mit bánják ha mállanak,
mit bánják, ha porlanak.
Fotó: Centauri
Fotó: Centauri
http://https://centauriweb.hu/archiv/blog-4/blog-2018/2018-majus/2018-05-15-kiallitas-es-felolvasas-nyitott-muhelyben/
Legyen számára könnyű a föld 😔
szitakötő
Horgas Béla | A SZITAKÖTŐ TÁNCA
Levegőbe lóg a lába,
mégis milyen vad a tánca,
le-föl siklik, fénye zizzen,
ide villan, oda libben.
Cikk-cakk pálya, merő bukfenc,
nézed, szédülsz, majd átbillensz
sarkadon; a szárnyas táncos,
képzeleted hív, határos
fűvel, fával, tűzzel, vízzel.
Ez a kezdet, gyerünk, kezdd el,
benne vagy már, megtehető:
lehetsz te is szitakötő.
s lettél te is 🙂
A tatabányai könyvtárban találkoztunk, barna vastag-kord nadrágban volt, és annyira ember volt, mint a kötetben, amit akkor vettem meg tőle második példányban, és annyi szépség volt benne (és a kötetben is)
játszótér