Észtország – Prima Vista Barangolás a Baltikumban

Ezek a képek Magyarország és az észtországi Tartu városa között, egy 4076 kilométeres úton készültek. Köszönet a gépért Sárga Hajnak, Lassú Víznek azért, mert velem tartott, és hálásan köszönöm a lehetőséget a meghívóimnak épp úgy, mint azoknak, akik eljöttek a tartui beszélgetésre, főzésre, borozásra.

Bevallom, az út minden méterén fáradt vagy feszült voltam, hol egyik, hol másik, a beszélgetős este viszont nagyszerű volt. Bár koránt sem jutott annyi idő a fényképezésre, mint amennyit szerettem volna, mégsem mondhatom, hogy üres kézzel jöttem haza. Északon jártam jó emberek között.

Az első napon Warsóig jutottunk el. A másodikon átvágtunk Észak-Lengyelország fantasy-táján (ez volt az út első, igazán szép szakasza), dimbes-dombos, takaros, elvarázsolt vidék. Ott láttam először feltünedezni a jégkorszakból hátramaradt kerek, cipó és kocsikerék méret közötti morénaköveket. Észak-Lengyelországhoz mérten Litvánia meglepően egyhangú. Az első igazán északi, balti hangulatú építmény ez a lettországi szélmalom volt.

---

---

Bármikor, ha tenger közelében járok, képtelen vagyok bármi másra figyelni (megnyugodni) addig, míg nem jutottam ki legalább egyszer, egy pillanatra a vízhez. Holott nagyjából a világ minden táján ugyanaz a vár: nagy kék víz és tágas horizont. E kettőnek viszont mitikus erejű a vonzása. Ha csak a közelébe kerülök, egy kissé mindig megőrülök, ha meg végre szemtől szemben látom, még inkább. Így volt ez most is: amint elértük a balti államokat, egy kis kitérőt tettünk és Rigától nem messze kiugrottunk a partra. Az egész nem volt több 40 percnél. Találomra választottunk helyszínt, s épp ott jutottunk ki a tengerhez, ahol ez a patak is.

---

 

---

 

---

Tartuba a második nap éjszakáján érkeztünk. Tartu központja – ahol a szállás is volt a Hotell Dorbatban – bizonyos perspektívából egy igazi nagyváros képét mutatja, bár lakosainak száma csak 100 ezer.

---

 

---

A két nagy üvegpalota közötti kisebb a Hotell Dorbat

---

---

A város nagyobb terein ilyen óriás könyvekkel hirdették a fesztivált. Gyakran álltak meg előtte járókelők, jó páran szemlátomást épp az aznapi programjukat tervezték.

---

 

---

A Hotell Dorbat kötvetlenül a folyóparton áll. A víz itt is, mint minden természetes víz a Baltikumban szinte vörös. Nem néztem még utána, de talán azért, mert a sok lápvidék miatt gyakori a tőzegtalaj, aminek lehet ilyen festő hatása. Bár a folyó kicsi, egy reggel még egy hajó is kikötött a hotel előtt. A Balatonon látni ilyen ütött-kopott, régi hajókat.

---

 

---

---

Ember és csér. (Kellemes meglepetés volt, hogy egy reggel a hotel előtt küszvágó csérek bukkantak fel.)

---

---

Csér és hajó

---

 

---

A küszvágó csér (örültem volna egy sarkinak is).

---

 

 

---

Tartu belvárosa számos ehhez hasonló, meghitt zuggal büszkélkedhet. Ez épp az egyik vendéglátónk házának belső udvara. Érdemes megfigyelni a falba épített rusztikus morénaköveket. Sokfelé láttam a Baltikumban, hogy a szétszórtan található jégkorszaki köveket beépítik a házakba, de mivel nincs belőlük elég, kizárólag ebből emelt épületet nem találtam. Mindenesetre ez a célszerűség és takarékosság rokonszenves. A legszegényebb tanyán is mérnöki pontossággal rendezik össze a farakásokat, s ami különösképp fontos: az ágfát, sőt a gallyat is összevágják. Mifelénk ritkák az igazán szépen rakott farakások és a gally általában az erdőn marad. Imponáló az észtek takarékossága!

---

 

---

Ugyanezt látni ezen a Tartutól 45 km-re álló tanyán.

---

 

---

Régi vágyam, hogy láthassak egy jávorszarvast. Ez Észtországban sajnos csak így sikerült.

---

 

---

Az egész Baltikumot tanyák jellemzik. Jelentős részük elhagyott vagy igen szegény, többnyire idős emberek lakják őket, főként igaz ez Litvániára.

---

---

Szinte minden tanya végében áll egy kicsi fóliasátor. Észak-Lengyelország és Litvánia déli részén 20-30 kilométeren át szabályos időközönként követik egymást a tanyák, mindegyiket kis erdő veszi körül, mindegyik végében áll egy fóliasátorka, és mindegyiknek megvan a maga gólyafészke!

---

 

---

Nem véletlen, hogy az első gólyát Észak-Lengyelországban kaptam le.

---

---

Ez a gólya pedig már Tartutól nem messze került az utunkba.

---

 

---

A szántókban talált morénaköveket – ha mégsem építik be épületbe – kirakják a szegélyekre.

---

 

---

Némelyik tanya olyan kicsi, mintha koboldok laknák.

---

 

---

Az egyetlen teljesen szabad nap reggelén úgy alakult, hogy sokat látott emberek kerültek a szemem elé. Épp a hotelbe igyekeztem, amikor mellbe vágott ez a kontraszt.

---

 

---

Apa és fia. Ugyanaz a reggel. Megélt ez a két ember egy s mást.

---

 

---

Ez a férfi pár perccel később jelent meg a folyóparton. A fehér galambot már napokkal korábban már kiszúrtam. Mint kiderült ez a galamb a fotón látható férfi barátja. Talán a legjobb? Tesla jut eszembe, aki úgy halt meg, hogy végül egyetlen barátja maradt: egy galamb.

---

 

---

A kirakatok felhasználásával “önarcképet” próbáltam készíteni. A sétálók tudomást sem véve rólam jöttek-mentek keresztül kasul, ám egy észt kislány észrevette mit csinálok, és párszor játékosan elszaladt mögöttem. Okos kislány volt, rögtön átlátta a helyzet különös voltát: a hátam mögött szaladgálva bekerülhet az előttem lévő képbe. Köszönet neki érte!

---

 

---

 Volt pár hely, ami az udvaromat idézte fel. Égerek és gólyahír. Mint nálam, a völgyben…

---

 

---

Hazafelé az utolsó állomás természetesen megint csak a Balti-tenger volt Rigánál. A parton kevesen mozogtak, viszont a dűnék között mindenütt sütkérező, olvasó, telefonáló, beszélgető emberekbe botlottam. Jó hely. Örömmel maradtam volna ott pár hetet. Jó volna egyszer a dűnék között meghúzódva egy hosszú regényt írni.

---