2016.04.07. (9. nap) 12:28.
HALSÜTÉS, “NAGYMOSÁS”, MÉLYÁLOM
Az elmúlt három napból csak vázlatos híreket adtam, most összefoglalom, mi minden történt.
5. NAP. Posztolás után felmentem a tóig, és ott, a tavat őrző fiatalembertől vettem egy zsebpecát, egy kis etetőanyagot és 10 darab csontit. Mondtam, mi járatban vagyok, és hogy engem csak a biztos, de kicsi keszeg érdekel, mire ő felvilágosított, hogy a tóban inká…bb csak pontyok vannak, keszegek egy másik tóban. Sebaj, gondoltam, én azért megpróbálom. Az eredményt már láttátok: 1 vörösszárnyú keszeg, 1 bodorka, 1 dévérkeszeg. Mindhárom „tenyeres”. Aznap már csak azt a két fiatalembert akartam megtalálni, akik az első napon segítettek. Henriket és Pétert. A terv szerint megbeszéltem volna velük, ha lehet, hadd lehessen náluk a bázisom. Mint kiderült, ugyanannak a háznak két különböző lakásában élnek. Mikor felértem a gangra – gangos ház a patakparton, az se rossz! – Henrik ajtaja nyitva volt. Ahogy megállok az ajtóban, rögtön jobb kéz felől mit látok? Egy tűzhelyet, rajta wook, abban pedig csirkecombok. Illatfelhő. Hús. Le is fényképezem.
Lenyergelek a gangon, mondom, élnék az első napon felkínált lehetőséggel, ha áll még az ajánlat. Nem sokkal később előkerül a másik lakásból Péter is, mondják, hogyne, kerüljek beljebb és egyek is. Van leves is. Jól esne a hús, de nem élek vele. A terv szerint lezsírozom a bázisügyet, felcsattintok egy-két dolgot a hálózatra, aztán vissza az erdőhöz halat sütni, de kérik, maradjak, legalább egy pálinkát igyak. Először azt is elhárítom, de aztán Henrik azt mondja: „Inni azért lehet, nem?” Inni végül is lehet – csak épp attól tartok, hogy fáradtan, éhgyomorra megárthat. De nem. Igen jó szilvájuk van, négy-öt pohárka után is csak annyi történik, hogy a kelleténél kicsit beszédesebb vagyok (józanul is megesik ez). Jót beszélgetünk írókról, filmekről, Péterrel például azon „vitázunk”, hogy Black Sabbath vagy Zeppelin koncert után égett-e le a BS. Szerintem Zeppelin után (ott voltam), Péter szerint Black Sabbath után (ő ott volt). A halakat a hűtőbe teszem. Iszok még náluk gyümölcslevet. Egy ponton egy tányér zöldséglevest nyom a kezembe Henrik, én meg alighanem a legrosszabb megoldást választom. Félig meddig elfogadom, vagyis leeszem a levét, ám úgy tűnik, nem veszik zokon. Az utolsó koccintásnál tósztot is mondok. Kijelentem, hogy megtaláltam a zafírt. Ott, akkor, náluk. Amikor mennék kifelé, hogy valahol a ház közelében éjszakázzak, megkérdezik: „Biztos, hogy ezt akarod? Kimenni arra a pár órára? Minek? Ott egy dívány.” Jó, legyen, hajnali háromkor felveszem az anorákot, és ledőlök a díványra.
Étel: 1,5 l víz, 0,4 l gyümölcslé, 0,2 l szilvapálinka, egy tányér zöldségleves-lé
Kókuszzsíron, leveskockán sült keszegek reggelire. Ez volt a legfinomabb, legkiadósabb étkezésem a 12 nap alatt.
6. NAP Hatkor kelünk, kapok egy kávét, röviden posztolok még, aztán Henrik és Péter dolgozni mennek. Kiveszem a halakat a hűtőből, a felesleges holmit náluk hagyom, és a patak mentén (ami szinte a ház lábát nyaldossa) elindulok folyásiránnyal szemben. Kétszáz méterrel feljebb egy fekete gólya rugaszkodik el a patakmederből, sikerül lekapni, amikor átrepül a műút felett. Felsétálok az első éjjeli táborhely közelébe, egy tűzrakó helyig, fát gyűjtök, tüzet csiholok, megtisztítom a halakat és a Henriktől kapott kókuszzsíron, 1 db leveskockával aranybarnára sütöm őket. Evés közben azon gondolkodom, vajon csak azért érzem annyira finomnak, mert az elmúlt napokban kevesebbet ettem a megszokottnál? De nem! Először is ezek a hegyi keszegek nem iszap ízűek, és jót tett a kókuszzsír meg a leveskocka is. Leginkább mintha pisztrángot ennék. Evés után sokat fotózok – akkor süt be a nap a völgybe először –, aztán felcuccolok, megnézni egy másik patakot, amiből állítólag került elő már zafír is. Először elérem azt a tavat, amiről azt mondják, jóval több a keszeg benne, mint abban, ahol én horgásztam. És valóban. Százával sütkéreznek a víz színén a vörösszárnyúak. Jól jöhet ez még később. Szállásnak tökéletes rom is akad a parton. Aztán tovább, a közeli kőfejtőbe. A bányaudvarban lemálházok, alaposan körbenézek, találok is gránátokat, de nem túl nagyok, és még ha van is az itteni kőzetben zafír, azt az én felszerelésemmel kifejteni lehetetlen. Gyerünk a patakhoz. A kis patakkal ugyanaz a helyzet, mint a vasbányánál volt. Kicsit feljebb már egy csepp víz sincs benne, tehát nem moshatok. Nincs értelme továbbmenni, inkább lefelé ereszkedem a mederben, és ahol végre elég víz van, mosni kezdek. Némi gránáttörmeléken kívül semmi.
Ebben az épületben is szerettem volna éjszakázni, mivel a kis tóban hemzsegett a keszeg, s a közelében akadtak lelőlhelyek is. De mivel a lelőhelyek nem bizonyultak igazán jónak, az időm pedig fogyott, kevésbé érdekelt a horgászat, az étel, sokkal inkább az: mikor és hogyan lesz meg a zafír? Meglesz-e egyáltalán?