Az Ophir (Fotó: Centauri)
2019.09.30. Ez a legsötétebb novelláim közül való. A legsötétebb félelmek és remények együttesen ihlették ezt. Ritkán írok olyat, amitől végig szorongok, néha talán félek is, még ritkábban olyat, amit aztán magam is csak félve olvasok vissza. Talán ez az oka annak, hogy öntudatlanul is úgy alakítottam a dolgokat, hogy ez a novella eddig semmilyen formában nem szerepelt a honlapomon, holott az Élet és irodalom hasábjain már megjelent réges-régen, ráadásul a párja (Apám és az Ophir) és a testvér-elbeszélése (Utazás a nagyvárosba) is jó ideje olvasható itt teljes terjedelmében (de akár ebbe a sorba illeszthető a Lápi antropoid is).
Itt az ideje, hogy most ez az elbeszélés, ez az apa, ez a fiú, ez a tragikus szombati történet végre hazaérjen.
Kivételesen nem azt mondom: fogadjátok szeretettel. Inkább: részvéttel. Itt csak egy pár sort idézhetek belőle, de az ÉS oldalán – egy reklám megtekintése után – a teljes szöveget olvashatjátok.
Már csak annyit akarok elmondani, apa, persze nem olyan szépen, nem olyan választékosan és okosan, ahogyan te beszéltél azelőtt, csak a magam módján, de szeretném elmondani, hogy innen, a túlsó partról jól látok mindent. Úgy járom be azt a szombat délutánt, újra meg újra, mintha nem is az idő egy darabkája, hanem csak pompás díszlet volna. Kristályos fényekkel, fűvel, fával, élénk és szagos arabeszkek temérdek részletével, halál pontosan kidolgozott, rövid mozgókép, ez az én örökös mozim, kisfilmem, és látlak benne téged is. Őrült kontrasztosan. Istenem, hogy téged milyen könnyen fogott meg a Nap, mintha minden sugara téged sütött volna, és mennyi cuccot vittél hozzánk képest, és milyen inas volt a tested, s néha milyen félelmetes. Csak hogy tudd: látlak most is, innen is, ahogy az idő minden pillanatában látom kezdeti reményed, örömöd, és végső, rémisztő kétségbeesésed, és szüntelenül látom, mi az, ami minket – téged, anyát és engem – örökre megdermesztett.
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Fotó: Centauri
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/elbeszelesek/apam-es-az-ophir/
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/elbeszelesek/nagy-utazas/
http://https://centauriweb.hu/archiv/novellak/elbeszelesek/lapi-antropoid/
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/elhagyott-csecsemo-az-erdo-sotetjeben/
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/legvadabb-folyonal-arkon-bokron-harom-hataron/
Amikor megláttam a címet, picit összeszorult a szívem, és azt mondtam, hogy “Jajj!”
Ezt a novellát én már hónapokkal ezelőtt megtaláltam a neten, és elraktam a gyűjteményembe. Akkor mindjárt el is olvastam.
Most gondolkodom rajta, hogy egy olyan jól sikerült nap végén, mint amilyen a mai volt, elolvassam-e.
Aki viszont még nem ismeri, az mindenképpen olvassa el!
miért nem vagyok meglepve, hogy rátaláltál már – amúgy nyugodtan elolvashatod, aztán kortyolj egy kis teát, és nézd meg a cinegés posztot. Az majd rendbe rak elalvás előtt 🙂
http://https://centauriweb.hu/archiv/madarakrol/madarakrol-mindenkinek/fenyvescinege-haznal-ablaknak-repult-madarak/
Megtörtént. Nem tudtam kihagyni, elolvastam megint, és talán még nagyobb hatással volt rám, mint az első alkalommal.
Most megyek cinkét nézni.
🙂
Ez ütött, de nagyon keményen…………
létezik a sötét oldal is – a végzet – a sors -nevezzük bárhogy
Massa confusa: “Nincs (sajnos?) egyetemleges analgetikum, arkánum vagy elixír, mely csökkentené “a szabad lelkek szorongását”.
nahát – zavarba ejtő – köszönöm
Segítséget kérek: az ÉS oldalán nem tud eltűnni a sütis zöld mező…esetleg tudja valaki, hogy oldható meg ☺️😊 ?
Akkor sem tűnik el, ha rákattintasz arra a gombra, hogy “Elfogadom a sütiket”?
Kedves Edit, nagyon köszönöm, tényleg a te segítségedben bíztam. Eddig nem, csak most sikerült az “elfogadjam” hoz görgetnem a sütis mezőben. Elnézést kérek, amiért idehoztam a problémámat, ezer bocsánat 🙂🙂 Végre olvashatom…
🙂
remélem, Szabó Edit látja majd a kérésedet, ő a jó ilyesmiben, én meg nem is látok olyat, hogy “sütis zöld mező” 🙁 bocs
Jajistenem!
Egy szülő ha elveszti a gyermekét többet soha nem tud másra figyelni csupán arra aki nincs. Gyönyörű írás az élők érzéseiről. Pocsék érzés kirekesztve lenni- mi öten éltük meg Anyánkkal akinek az első, az az egy hiányzott mindörökkön aki fiatalon elment.
sajnálom – őszintén