Kevésbé vagyok fogékony kánikula idején. Titkok nem érdekelnek, s meglepetéseket is fásultan fogadok. A hőség nemcsak az elmét tompítja el, hanem a vágyakat is. Nem is tulajdonítottam jelentőséget annak, amikor 1990 nyarán, egy koradélutáni órában szakadt Opel Kadett állt meg a kertkapu előtt, kisvártatva pedig Olivér jelent meg az ablakban.

Anyone who is more proficient in anything than average can confirm that this knowledge is a great a source of joy. A carpenter is just as happy to distinguish a pine plank from an oak plank as an angler when he knows how to throw the fishing rod if he wants to catch a zander, the mushroom hunter when he confidently recognizes an Aniseed Funnel at first sight without any books, or a literary scolar, when he immediately understands the subtle allusions or intertextuality of a novel.

Bő egy órán át csak forgolódtam, s mire rájöttem, hogy Ina Coolbirth könyve nyomja az oldalamat, elillant a szememből az álom. Nem sejtettem, hogy ez az apró kényelmetlenség valójában életem egyik legvéresebb kalandjának kezdete lesz. Elsántikáltam vécére, felhajtottam a kihűlt teát, aztán jobb híján olvasni kezdtem.

Hajlamosak vagyunk még mindig hinni abban, hogy az ember radikálisan különbözik minden más élőlénytől, többek között társadalmi életében is. Elmélyültebb és őszintébb hozzáállás esetén azonban újra és újra azt kell belátnunk, hogy az emberre jellemzőnek hitt magatartásformák, működésmódok, akár társadalmi szerveződések és protokollok is megtalálhatók az állatvilágban. Sokkal kevésbé szakadtunk el az élővilágtól, mint ahogy szeretjük hinni.

Egy hete még gidát vezetgetett, sőt 2 napja is (Tavaly 2 gidát nevelt föl). Ma hajnalban egyedül láttam, bejárta szinte az egész birtokot. Kicsit gyanús. A gida mindig követi, de ezúttal talán elfeküdt valahol a gidácska, s remélem, nem azért nem láttam, mert baj érte.

A külhoni sajtó is törekszik úgynevezett tárgyilagosságra, ugyanakkor ezt gyakran túlzásba viszik vagy félreértelmezik. A legtöbb tudományos hír azért nem kap kellő figyelmet az olvasóktól, mert egyszerűen csak odarakják eléjük, viszont nem hívják fel a figyelmet arra, miért is volnának ezek a kisebb-nagyobb felfedezések, hírek, tanulmányok igazán érdemesek a figyelmünkre.

Miskolczi Panny Tímea is figyelemmel kísérte annak idején a “piros cinege” fotózását, s most volt olyan kedves, megosztotta velem-velünk, hogy ezúttal ő akadt bele egy színmutációba, melyet sikeresen meg is fotózott. Ezúttal is kék cinegéről van szó, de egy flavisztikus egyedről. Ez valamivel gyakoribb, de azért mindig élmény találkozni ritkább, kevésbé ismert színformákkal.

A Perseidák hullócsillagai az év legjobban megfigyelhető meteorzáporaként bukkannak fel az éjszakai égen. Óránként legalább 20-30 hullócsillagra lehet számítani – olvasható a közleményben. Mint írják, a Perseida meteorraj tetőzése viszonylag hosszú ideig tart, így a környező éjszakákon, augusztus 11-én és 13-án éjjel is érdemes lesz az égboltot vizsgálni. A Perseidák sötétedéstől kezdődően, este 10 órától érkeznek az észak-keleti égbolt irányából. A felvillanások azonban a radiánstól távolabb, 40-50 fokra is feltűnhetnek. A Hold idén viszonylag korán nyugszik, tovább növelve a sikeres hullócsillagles esélyét.

A Facebook körüli permanens viták fő tengelye egy ideje már az a kérdés, hogy indokolt-e, és egyáltalán kivitelezhető-e a tartalmak szűrése, más olvasatban cenzúrája. Bárhogy nevezzük is, a szólásszabadság eltökélt hívei, ha tetszik fanatikusai (én is ide tartozom) fogcsikorgatva sem képesek helyeselni.

We do not pay for shedding with our body, but with money, yet in the end we still use the energies of our body for working that results in pay, in money. The only difference is that in the case of animals nothing is intervened; they pay the price of the new dress directly.

Megkönnyítem a dolgotokat. Idehozom elétek a három leghidegebb olvasmányt. Igaz, én például egészen másként működök. Hőségben nemigen írok jeges sztorikat. Ha odakünn kánikula tombol, általában a témáim is forróbbak.

És most itt az újabb hír: Elon Musk két tenderen is nyert. A NASA az új Holdra-szálláshoz talán, a Jupiter holdjának vizsgálatához bizonyosan a “szélhámos” rakétáit veti be. Ez nem kis pénz Elon cégének (178 millió dollár), s nem kis presztízs, feltehetően a részvények árfolyamát is kedvezően befolyásolhatja.

Talán időt szakítok majd arra is egyszer, hogy a saját tapasztalataimat összefoglaljam. Talán megérne egy misét, annál is inkább, mert elnézve és követve a méhlegelők körül kialakult adok-kapok dinamikáját, alapvetően itt is két tábor alakult ki.

A zöld küllő (Picus viridis) nyert, így már most is tudjuk, kiről olvashatunk majd egy kicsit többet. A zöld küllővel általában a harkályok is fókuszba kerülhetnek. Róluk írtam már egy részletes, reményeim szerint érdekes cikket – mert a harkályok eszement érdekesek. Sokkal jobban, mint az hinnénk.

Ha nyár, akkor nekem sokkal inkább a hullócsillagszezon, mint mondjuk a Balaton. Inkább bámulom az eget éjjel, minthogy sorban álljak egy újabb lángosért – de elismerem ez ízlés dolga.

21 év után már csak kivételes esetekben bukkan fel új madárfaj nálam. A madaraknál mobilisabb csoport aligha van, így bárhol bármikor felbukkanhat valami, amit addig nem láttunk korábban, mégis az idő teltével egyre kisebb az esélye új fajok észlelésének.

From the individual to the level of society, ultimately, it is characteristic of the entire human civilization that it rarely handles things in their places. When I throw away something I could still use or buy something I might even go without, I don’t think that I influence the material flow of a whole planet.

Edward tavaly bukkant fel nálam a Fenyéres alatti lapon, a nagy fűzek alatt, ahol rendszeresen látható volt. A szarvasbikák agancsfejlesztéséről dióhéjban csak annyit: rendkívül kritikus időszak a számukra, megterhelő a szervezetnek, a néha 10 kiló fölötti agancsok növesztése extra ásványianyagigénnyel jár, a fejlődő agancs pedig érzékeny és sérülékeny.

Ezer és egy dolog történik, és mégsem történik semmi. Ahogy azt a járvány elején, 2020 márciusában „jósoltam”. A pandémia intő jel, amiből levonhatnánk egynémely következtetést végre. Volt is pár hét, talán 1-2 hónap, amikor világszerte egyre hangosabban fogalmazódott meg sokakban, hogy ideje volna lépni; ideje lenne átnyergelni egy másik működési módra. Nekem akkor is erős kétségeim voltak.

Száz és száz videót láttam az utóbbi években, de jellemző a Youtube-világára, hogy kivételes alkalommal hivatkozok egy-egy videóra, leginkább csak utalok Youtube-osokra. Az utóbbi hetekben viszont azon kaptam magamat, hogy az alábbi videót már-már rendszeresen idézem beszélgetésekben. Üdítő érzés, hogy idézhetek valamit!

Sokan már nem hisznek a sorsszerűségben, nem hisznek a nagy történetekben, a saját történetükben sem, így az életüket perdöntő módon befolyásoló mikrosztorikban sem. Az emlékezésben sem. Inkább rezignáltan néznek vissza, gyakran a „semmibe”, holott, ha bátrabbak lennének, ha nem a rezignált okoskodás vagy a nihilizmus jött volna divatba, ezren és ezren figyelnék, és kutatnák a saját múltjukat, hogy abban megtalálják a nagy sztorikat. Vagy azokat az annak idején jelentéktelennek tűnő mozzanatokat, melyek aztán irányba állítanak egy életre.

öbb mint húsz éve néhány alkalommal azért mentem le az Adriára, hogy közelebbről is megismerjem a tengerek élővilágát és atmoszféráját, vagyis búvárkodjak. Nem „rendes”, palackos búvárkodásról van szó, de mivel egy ideig sportszerűen úsztam, magabiztosan és könnyedén mozogtam a vízben – a természetes vizekben is –, így aztán egy békatalppal, búvárszemüveggel és pipával felszerelve elboldogultam a sekélyebb, partmenti vizekben, s 5-6 méteres mélységben viszonylag sokáig bírtam.

Míg az alkony véraláfutásait nézed és félszegen pásztázod a szétlőtt horizont felhő sebkötözéseit, nem érted. Hülyén terülsz végig a frissen locsolt pázsiton, s úgy véled, hogy ez itt az élet, amire vágytál; a csendes, a nyugodt; a Nagy, ahol önmagadat senkinek és mindennek képzelheted; okosnak és szépnek vagy izgatóan csúfnak; finomnak és keménynek; bokornak és madárnak; fűszálegyenesnek és hajlékonynak; olyannak, aki halni, élni és írni is tud

Némi lelkifurdalással teszem közzé az újabb posztot, hiszen ez talán „magánügy”. Madárügy. És talán túlságosan „szakmai”. Nem madarasok számára talán érdektelen, de mit tegyek, ha az én sorsom már ilyen: sok benne a madár. Legnagyobb örömöm talán épp ez egy ideje: hogy rezervátumot csinálhatok az udvaromból. Ennek bizonyosan van értelme, míg oly sok minden erősen kérdéses.

Ha nem is teljesen, de megáll az élet ebben a hőségben. Nemcsak váratlanul tört ránk, nemcsak szokatlanul erős ez a hőhullám (ahhoz mérten még inkább, hogy pár hete még koratavaszi hőmérsékletekhez kellett igazodnunk), de a páratartalom se gyönge. Láttam már hasonlót, de ilyet azért még nem. Mintha szmogtól volna szürke a táj, de nem. Ez „csak” víz. Pára. Trópus. Tegnap késő délután szokatlan jelenségre lettem figyelmes: „beborult” az ég, de felhők nem voltak. A pára dúsult fel annyira, hogy kitakarta a napot.

Soha azelőtt nem vitt végbe ekkora mészárlást ember egyedül. A belátható jövőből küldik nektek ezt a történetet; helyesebb volna jövendölésnek mondani, nem mintha bármit elkerülhetnétek (mi sem kerültünk el semmiféle végzetet). Csak azért adom át, hogy „készüljetek”.

Mint azt tudjátok, idén tavasszal teljes élőhelyreformba, átalakításba fogtam bele. Korábban is állandóan farigcsáltam, fejlesztgettem, elsősorban a kert területén, ahol 20 év alatt voltaképp egy kis parkot hoztam létre, de jelentős területekről szorítottam ki a gyomfajokat, így a Kiskarám a Kisrét és a Hospoda nevű parcellákon magasfüvű kaszáló jött létre, melyben évről évre egyre több a virágos lágyszárú is.

Újabb szünet után az alábbi rövid videóban először mutatok olyan virágokat, melyek már az élőhelyátalakításnak köszönhetően virágoznak nálam. Minden kis videóetűd egyfajta előzetes is. Folyamatosan készülnek a felvételek a birtok alakulásáról, az élővilágról, melyekből végül szeretnék összerakni egy nagyobb lélegzetű, 1-1,5 órás kisfilmet, mely minden évszakot felölel, és megmutat minden változást, küzdelmet, örömöt.

Április közepétől minden reggel a tüzesfejű királyka (Regulus ignicapillus) énekére ébredek. Az első hetekben gondolhattam, hogy talán egy átvonuló madár, de mivel mind a mai napig itt énekel, méghozzá rendkívül szigorúan tartott menetrend szerint, reggel 6.30 és 8.00 óra között, több mint biztos, hogy költ is. Így most ő lett a legritkább fészkelő madárfajom. Sőt az utóbbi 21 év legritkább fészkelőfaja is, hisz Magyarországon a költő párok számát mindössze 500-ra becsülik.

Pár napja felraktam egy videót a Youtube-csatornámra, melyben egy vemhes szarvastehént is láthattatok. Az a felvétel május 9-én készült. Ezt a szarvastehenet többször is láttam ugyanott, ugyanabban az időben, napkelte után pár perccel. Ma hajnalban ugyanott, ugyanakkor valószínűleg szintén őt láttam, de már egy kis borjúval.

Perdöntő világosan látnunk, amit ezek szerint kutatók – nem először – mutatnak ki: az irodalom “fogyasztása” épp annyira fontos, nélkülözhetetlen a pszichének, mint amennyire nélkülözhetetlen a test számára a mozgás vagy a helyes táplálkozás. Egyfajta alap egy magasabb minőségű élethez, akár tetszik, akár nem. Halkan teszem hozzá: ugyanakkor azt is tudjuk más tanulmányokból, hogy a fejlett jóléti társadalmakban az intelligenciahányados értéke folyamatosan csökken.

Rendkívül érdekes hozzászólás, pontosabban idézet érkezett a 2021. május 11-én közzétett posztom alá. Azért rakom fel ide, a weboldalra is, mert tanulságos, és egy újra meg újra felbukkanó szemléletet tükröz, amit nem először veszek górcső alá. Írtam már erről Krasznahorkai kapcsán (ITT), de idéztem már azt az Esterházy nyilatkozatot is, ahol nem kis fölényeséggel annyit mondott: “Engem nem érdekel a természet”.

Végre nem gondolkodtam. Elegem lett belőle. Közel 450 napot töltöttem karanténban, mindössze 10 napra szakítottam meg, amikor Erdélybe mentem; ez idő alatt írtam is a járványról, főként az első hullám idején, és sokat beszéltünk a járványról néhány emberrel, főként Marával, akivel épp a járvány előtti hetekben indultunk „világ körüli útra”.

A teljes élőhelyátalakítás a vártnál is hamarabb hozott eredményeket, főként a vadföld környékén. A vadföld létrehozását követően egy hónap sem telt el, mire szemlátomást megélénkült nálam a vadforgalom, de a madárvilág is megpezsdült. Jó ezt látni – hogy az ember munkája nem haszontalan; s mint oly sokszor, ezúttal is láthatjuk: ötletelni, aztán tervezni és végül kivitelezni nem esélytelen, nem értelmetlen, nem hiábavaló. Érdemes az álmodozást tervekké konvertálni, a terveket pedig kivitelezni.

Nem minden év dicsekedhet annyira látványos új madárfajjal, mint 2021. Akadnak évek, amikor új madárfaj elő sem kerül Magyarországon. Legutóbb, 2020-ban két új madárfajjal bővült a hazánkban megfigyelt madarak listája. Tavaly májusban szinte sokkoló volt, amikor rövid időre felbukkant egy zöld gyurgyalag Apajon, majd 2020 október végén előkerült Szentendrénél egy szirti fecske is, és ezzel a hazai fajlista 420-ra bővült.

Ezt a videót kérésre készítettem. A támogatók közül kérte valaki, hogy legyen olyan videó is, ahol nem beszámolok valamiről épp, hanem csak megmutatom a madárdalos birtokot. Aktuális, jogos kérdés volt ez így tavasz idején. El is készítettem 7 percet a birtok különböző pontjain felvett jelenetekből.

Legalábbis Magyarországon nem. A pandémia éve, 2020 szerencsére nem csak a járvány miatt emlékezetes. Tavaly ugyanis új fészkelő madárfajt is kaptunk. Akadnak fajok, melyeket már régóta a hazai fészkelők közé vár a madarász társadalom, ilyen a berki veréb (Passer hispanoliensis), de a havasi sarlósfecske (Tachymarptis melba) egyáltalán nem ilyen. Egy-egy példány véletlenszerű felbukkanása is szenzációnak számított eddig.

Vida Gábor, erdélyi író, ahogy azt az őszi cserkeléseinken (zergeléseinken) tapasztaltam, nem egy szószátyár figura. Most sem szólt. Nem is tudtam, hogy ő is írt egy beszámolót a közös barangolásainkról. Nem szólt, és más sem. Hogy mik vannak! Pedig nagyon szép és pontos írás. Régen nem tudtam ennyire belesimulni egy váratlanul elém kerülő írásba. Nem tegnap került nyilvánosságra a Helikon folyóirat hasábjain, de elém csak ma vetette az internet. Érdemes elolvasni.

Mindennapi betevőm – alig akad olyan hajnal, amikor ne találkoznék valakivel. Ezekből a pillanatokból adok egy kis ízelítőt, a reggeli-hajnali kávéhoz-teához. Fogadjátok szeretettel! Üdv: Cen’

Az idén új írással jövök 22.-én, de addig is elétek bocsátom ezt a három éves Hiszekegyet, leginkább azért, mert az utóbbi hetekben rengeteg lett az új olvasó. A régiek – akik szinte már a barátaim – talán érzékelnek is ebből valamit, bár az új olvasók többsége “csöndes”.

Végre megjött az eső, bár az utóbbi egy napban inkább csak cseperészett. Szél az van, víz kevésbé, de reménykedem. Az élőhelyátalakítás kulcsa már nem az, mit tudok időben elvégezni, mivel tegnap, az utolsó pillanatban, csepergő esőben, de bevetettem a madárparcellát is, így már nemcsak búzavetés, hanem egy kölestábla is készen áll arra, hogy szárba szökkenjen. A kulcs immár a víz. Kiadós esőt mondanak a következő 3 napra, s úgy tűnik, hogy középtávon is nedves, hűvös időjárás jön. Ez nagyon kedvező lehet.

Fogadjátok szeretettel az alábbi videót! A közeli jövőben sok, hasonló, rövid és érdekes videót hozok. Tetszikeljétek, osszátok meg másokkal is, és legyetek oly kedvesek, iratkozzatok fel a formálódó Youtube-csatornára. Előre is köszönök mindent abban a reményben, hogy tudtam mutatni valami érdekeset és szépet.

Természetesen az irodalomnak sem lehet vége úgy, akár egy botnak. Még ha kimúlik, akkor is – mint az égvilágon minden – csak lassan. Ráadásul egyszer már „vége volt”, s hogyan is érhetne véget kétszer? Bizonyos értelemben véget ért a posztmodernnel. A posztmodern legalábbis úgy tett, mintha az irodalom végpontjához érkezett volna, amikor elvesztette hitét a „nagy történetekben”, és a történetekben egyáltalán.

Kedves Támogatók! Végre éledezik a Patreon-oldal. Kérlek, látogassátok meg, és jelezzetek vissza, hogy a ma felrakott, csak nektek szóló kis videó elérhető-e már. Fontos lenne, mert a Patreon-oldal kezelését most tanulom. Ha minden klappol, akkor további videókra számíthattok – ahogy ezt a Patreonon meg is írtam a számotokra – főként kicsit személyesebb hangvételű videó-blogokra.

Ahogy azt a honlapon részletesen megírtam, és térképeken is mutattam, 2021-ben radikális élőhelyformálásba vágtam bele itthon. A terület még gazdagabbá, ökológiailag még értékesebbé, diverzebbé alakítása a cél. Minden munkafolyamatról részletesen, naprakészen írni ebben az időszakban nem tudok, hisz versenyt futok az idővel, és a legfontosabb átalakításokkal végezni kell május közepéig.

Kedves Mindenki, ezt a cikket többször is frissítem még, de addig ismét térképen mutatom meg, mennyit haladtak a természetvédelmi célú munkálatok nálam. Ahogy korábban írtam (ITT), 2020 kisebb, de fontos, és úgy tűnik eredményes lépései után (boglya-program pl.) 2021-ben olyan léptékű változások jönnek, mint soha még az utóbbi 20 évben. Ha jóra fordul az időjárás (várhatóan ezen a hétvégén már szép időnk lesz), akkor sok fotóval és videóval mutatok mindent.

A csodafa a birtok határától kereken 600 méterre található (a Google Earth-ön mértem le), dél-délkeleti irányban. Azért neveztem el így, mert 2019 őszéig még egy sűrű lucfenyves közepén állt, ez a fenyves pedig a környék második legjobb gomba-lelőhelye volt. Miután utánajártam, hogy melyek Európa gombákban leggazdagabb helyei, s láttam, hogy ez a környék a legjobb, nem túlzás azt állítani, hogy ez a fenyves egyben Európa egyik legjobb gomba lelőhelye is volt.

2021. március 20. körül láncfűrész hangját hallottam a horhos felől, s mint mindig, ha a környéken mozgást észlelek, kimentem megnézni, hol dolgoznak. A horhos fölött, épp a borzvárnál környékbeli ismerősökre találtam, akik épp a horhos fölötti fákkal tarkított bokorsort vágták tarra. Mint kiderült a borzvár mögötti szántóból eladtak egy parcellát egy fiatal párnak, akik építkezéshez készülődnek, és mielőtt lekerítenék a területet, letisztítják a horhost kísérő bokorsort.

Buborékokban élünk. Sokszor marginális problémákat nagyítunk fel kozmikus tragédiákká. De vajon valóban tudatos ez a nagyítás? A buborék lényege vajon nem épp az, hogy kisebb gondokat is valóban kozmikus vagy általános problémáknak érzékelünk?

Mindenekelőtt, boldog húsvétot! Remélem, egészségben és jó kedvben töltitek a hosszú hétvégét. Használjátok ki, hogy ma még napsütéses időre számíthatunk, bár kissé borzongós, szeles, tipikus áprilisi hétvégénk van. És lássuk a „szolgálati közleményeket”!

Talán különösnek tűnhet ekkora figyelmet fordítani egy színmutációra, de ha arra gondolunk, hogy mind a mai napig nem találtam forrást vagy fotót piros színt hordozó széncinegére, s így könnyen lehet, hogy a világon elsőként sikerült fotózni ilyen madarat, talán jobban érthető a lelkesültségem. Ráadásul ez minden madárfajt figyelembe véve is ritka jelenség.

A pandémia előtt a legtöbbek napi vágya az volt, hogy végre otthon lehessen. Várta a hétvégéket, az ünnepeket, amikor végre nem kellett mennie sehová, amikor elvackolódhatott pár napra abban, amit magának teremtett, legyen az egy otthonos kilencedik emeleti garzon, vagy egy kertes ház a külvárosban. Mikor aztán jöttek az első korlátozások, hirtelen kiderült: a többség – de legalábbis jelentős tömeg – valójában nem szeret otthon lenni oly nagyon; annál mindenképp kevésbé, mint ahogy azt a pandémia előtt hittük.

Ha valamit tanultam a madaraktól, az a hatékonyság. Nem azt állítom, hogy hatékonyságom megközelíti bármely madárét, de gyakran jut eszembe, mennyire ügyesek a madarak. Hatékonyságon általában gyorsaságot értünk; azt, hogy valamit fele vagy tized annyi idő alatt oldunk meg.

2021 – annak ellenére, hogy lerobbantam – minden korábbinál erősebben indulhat. A boglyaprogramot már az ősszel bővíteni akartam, de az erdélyi író-olvasó körút miatt (ami aztán „csak” egy túra lett végül, találkozók nélkül) az őszi folytatás elmaradt. Ezt viszont pótolnom kell idén kora tavasszal.

Gyermekkoromban elkísértem párszor öreg madarászokat őszi odútisztításra, azóta vágyom arra, hogy saját odútelepem legyen. Olyan, amit nem fenyegethet semmi, hiszen az enyém.

Most pedig itt az első videó, szintén a meggyvágókról, ami már egy másik minőséget képvisel, mint az eddigi videók. A rövid videó végén egy megkapó jelenetet láthattok.

A madárbalkon még üzemel, bár csak kevés madárral. Viszont érkezett két meggyvágó, egy tojó és egy hím, akik voltaképp nálam álltak párba, s feltehetően itt maradnak költésre is. Ha lesz érkezésem, mesélek majd róluk.

"Úgy tűnik, nagyon lassan lábalok ki, ugyanakkor kénytelen vagyok néhány fonalat mégis felvenni. Épp csak annyira, amennyire lehetséges. Ha a következő napokban akadozó vagy kurta-furcsa leszek néha, nézzétek el nekem."

Az írás Centauri számára olyan, mintha egy kaleidoszkóppa nézne, míg Péntek számára inkább hang nélküli mozi. Festőként képekben gondolkodik az írás során is: „Látom, amit írok”. Majd egy idő után a regény elkezdi önmagát írni, állítja Péntek.

Egy pillanatra térjünk vissza a „teremtés” kezdőpontjára; oda, amit a tudomány ősrobbanásnak nevez; pontosabban ősrobbanásként igyekezett elképzelni, bár egyre inkább úgy tűnik: ez a tudomány részéről sem volt több egy költői képnél, melyet az isteni teremtés elképzelésének helyére lehetett állítani, mintegy betöltve azt az űrt, amit az „isten halála” és így a „teremtés halála” okozott.

Sok madár éneke lenyűgöző (erről írtam már ITT is), de igazán ritka, hogy konkrétan egy madár énekébe szeressünk bele. Ez leginkább akkor fordulhat elő, ha mondjuk kanárikat tartunk otthon, és akad közöttük egy-egy rendkívül tehetséges példány; mert ahogy ember és ember sem egyforma, s nem vagyunk egyformán tehetségesek mindenben, úgy a madarak között is vannak jó és kiválóbb példányok.

Mindez szerencsétlen együttállás azzal, ami a nagyvilágban zajlik. Ha bárki azt gondolná, hogy egészségügyi lejtmenetem diktál néhány pesszimistának ható futamot, valószínűleg téved. Az utóbbi egy évben, részint a járvány hatására, nagyon sok durva kérdés vetődött fel bennem, s folyamatosan igyekszem megfelelő, elfogadható, higgadt válaszokat (és perspektívákat) találni...

37 éve figyelem intenzíven a madarakat. Évtizedek óta etetek. Kutatok, jegyzetelek, fotózok. De ilyet sosem tapasztaltam. Szeptember óta kevés a madár. Nekem, aki fogalakozott populációdinamikával is, nem kell magyarázni, miként változik évről évre egy-egy faj állománya, hogyan ingadozik, hogyan keletkeznek hullámvölgyek és hullámhegyek. Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy ezúttal is csak egy erős hullámzásról van szó, nincs semmi, ami erre utalna.

Azon túl, hogy megtisztelő Ottlik és Hajnóczy társaságába kerülni, a tanulmány önmagában is rendkívül érdekes. Különösen izgalmas számomra, hogy tőlem egy kötetben nem szereplő írást választott a szerző.

18 nappal ezelőtt adtam hírt arról, hogy az etetőmön felbukkant egy nagyon ritka színmutáció, egy „piros” cinege. Bár tisztában vagyok a színmutációkkal, valamennyi formával számos esetben találkoztam már, albinókkal vagy albinisztikus egyedekkel épp úgy, mint melanizmussal, leucocizmussal, sőt eritrizmussal is (1990/91 telén). Utóbbi annyira ritka jelenség, hogy miután január 14-én fotózás közben elém reppent egy széncinege, melynek hátát piros tollak tarkították, és lőttem róla egy nagyon rossz képet, nem hagyott nyugodni a dolog.

Sokan tudják már, hogy szokatlanul sok munkával foglalkozom egyszerre; ennek persze vannak hátulütői, de 2021-től talán már az előnyei is jobban látszanak majd. Az új könyv nem a semmiből pattant elő, jó ideje dolgozom rajta, és sok-sok anyagot láthattatok-olvashattatok is belőle a honlapon az évek során. A honlap ebből a szempontból kicsit olyan, mint egy munkapad.

We could read also in the Hungarian press – these days – that Elon Musk is selling this and that, he is getting rid of some of his properties, but the good old Musk (the “new rupture” 🙂 ) decided to take a much more radical step than this, and as far as I could find out how he works, it is not a temporary congestion in his brain. He had taken similar steps before, and in every case there was a reason

Ahogy Peterson, amerikai ornitológus fogalmazott egyszer: „A létezés legmeggyőzőbb bizonyítékai a madarak.” Talányos mondat. Mit jelenthet? Talán ő is úgy érezte, amikor madarakkal foglalkozunk, amikor nyakunkba akasztjuk a távcsövet, és kimegyünk a legközelebbi mocsárhoz, kiballagunk a tengerpartra vagy elhelyezkedünk a hortobágyi pusztán egy darulesen, többről van szó, mint tudományról és tudásvágyról.

A madárbalkon újra nyitása után a csuszka persze ismét megjelent, de már nem töltötte az egész napját mások támadásával. Ebben oroszlánrésze volt a verebeknek, akik néha harmincan is felzsúfolódtak a madárbalkonra, és ezzel már a csuszka sem bírt.

A földszintről ajtócsapódásokat hallott, felismerte Ylka szívélyes hangját, aztán Håkon szobája felől trappolt valaki, nyilván Håkon, zuhogott a lépcső, a panzió előtt pedig hosszan járt egy kocsi. Daniel tisztán hallotta a viharossá váló időjárás ellenére is, hogyan püfögnek a kocsi ajtajai, s a feltámadó szél, a vadul sziszegő fenyők ellenére is jól kivehette, amint egy nő hol angolul, hol norvégül, erős akcentussal szitkozódik.

Azzal is tisztában vagyok – mást hinni illúzió volna –, hogy e sorok olvasói között is akadnak notórius dühöngők, és olyanok is, akik csak időnként akadnak ki (és persze vannak sokan, akik kitartóan őrzik higgadtságukat). A háborgóknak írom: mindez nem ellenük szól.

A tegnapi naphoz még csak annyit, hogy elsősorban az Elon Muskról és a földönkívüliekről írt cikk pörgött elég veszettül egész nap, estefelé a “piros cinege” is, de elsősorban nem a törzsolvasók járták a honlapot, hanem sok-sok új olvasó. Kissé sajnálom is, hogy a saját Facebook-oldalamnak ebben vajmi kevés szerep jutott.

Szélsőséges esetben akár az is előfordulhat, hogy ez lesz az első fotó olyan széncinegéről, amely eritrizmus következtében piros tollakat visel. Ráadásul – a jelenség ritkaságához mérten – viszonylag sok piros toll található a hátában. Hosszan értekezhetnék most a színrendellenességekről, fogok is, de most csak az első, sajnos homályos fotót szeretném megmutatni.