Dőljünk hátra úgy, mint a déliek | Buena Vista Social Club | Chan Chan

kuba zene film 1

Én az első körben kimaradtam a nagy Buena-lázból, de ezt a számot ismertem, most pedig azt gondoltam, hogy ez a végtelenül kényelmes, igazán hátradőlős zene jól megalapozhat egy kedd estét, ahogy számos havannai zárta így az estéjét a 20. század első felében, a Szépkilátás negyed exkluzív klubjában, ahol a helyiek rendszeresen összegyűltek egy kis mulatozásra, közös zenélésre.

A történetet biztosan ismeritek: a klub 1932-ben, egy kis faházban született meg, és több mint harminc évig, a kubai forradalomig hivatkozási pontnak és társadalomformáló erőnek számított. 1959-ben azután bezárták, a zenészek pedig mehettek, amerre láttak. 1997-ben azonban Ry Cooder amerikai gitárosnak az az ötlete támadt, hogy nem hagyja veszni a forradalom előtti hangulatot és a halványuló zenei örökséget, elképzelését pedig megosztotta Wim Wendersszel, akivel épp akkor együtt dolgozott. A rendező osztozott a lelkesedésben, és elkészítette a filmet. Hála nekik, most ringatózhatunk egy kicsit a 20. század lassabb ritmusaiban.

Fotó forrása: Pixabay

6 hozzászólás

  1. Basszus, 1.30 körül az a sepregető nő szemérmetlenül nagy szivart szív – soha az életben nem láttam ekkorát. Ez nem világrekord?

  2. Mellesleg ez egy kicsit Hemingway világa is…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük