Éljetek félelmek nélkül | Pink Floyd | Katie Kissoon | Titre Mother
Szépet hoztam estére, megint Floydot, pontosabban az egyik kedvenc koncertfelvételemről egy dalt. A Floyd kettészakadása óta külön koncertezik a hajdani együttes frontembere és főkreátora, Roger Waters, és külön a többiek. A dolog pikantériája, hogy akár a „többiek” koncertjét hallgatjuk (élen a floydos hangzásra oly jellemző gitárfutamok atyjával, David Gilmourral), akár Waterst a maga köré gyűjtött zenészekkel, valamiként mindig Pink Floydon vagyunk.
Ez a felvétel is egy Roger Waters turnén készült Portlandban.
Ha elfog a vágy, hogy egy igazán jó énekest, és egy igazán szép embert lássak, akkor ezt a felvételt veszem elő, de nem Waters miatt, hanem az énekesnő, Katie Kissoon miatt.
A dal nem mellesleg – dióhéjban – arról „szól”, hogyan mérgezi meg egy gyermek életét és képzeletvilágát az anyai félelem, estére tehát nem igazán jó ez a dal. A Floyd talán legkeményebb albuma a The Wall egyik darabja ez, filmen kifejezetten durva és kemény, de ezúttal figyeljetek csak a koncertélményre, és Katie Kissoonra. A filmen ezt a dalt, az anya szólamát Gilmour énekli, de itt remek döntés volt énekesnőre bízni ezt a feladatot.
Katie Kissoon pedig nem egyszerűen szépen énekel, hanem gyönyörűszép ember; csupa csillogás, emóció, és áradás.
Ha lendületet akarok venni ahhoz, hogy megőrizzem vagy magasabb szintre tornásszam embermivoltomat, képes vagyok őt hallgatni és nézni akár órákon át. És igen, volt is olyan, amikor órákig ültem előtte, újra és újra alámerülve ebbe a megújhodásba.
Jó éjt!
Fotó forrása: Pixabay
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több cenweb
még több cenweb
Parentizált gyerekek…..Szerencsére vannak normális anyukák is. Elég gáz, ha bárki meglett felnőttként is az anyjára haragszik- nos mindenkinek vannak elakadásai. Az énekesnő valóban csodaszép, a hangja is gyönyörű. A mérgező szülőkről elég jó könyvek jelentek meg (dr. Susan Forward ), vagy a Babarczy Eszter ( a színházi rendező lánya aki sok évig Kaposváron rendezett a Csikyben) könyve “A mérgezett nő”- brutál jó könyv a szülőkről, meg a saját depressziójáról. A Pink Floyd sosem tartozott a kedvenceim közé, igen nívós zene, de bennem olyan szintű szorongást kelt, hogy inkább csak ritkán hallgatom.
Ismertem rajtad kívül is olyanokat, akik szorongtak tőle. Engem inkább megemel és fellazít, lelkesít.
OK:-) nyilván az én szorongásom az én patológiám- nagyon szép zene. Egyszer talán megfejlődöm, hogy csak arra figyelek ami a csodás művészi teljesítményük. Pont abban van a nagyságuk, hogy kemény érzéseket keltenek.
Ebben lesz a megoldás: igen, kemény érzések, lágyságukban kemények, keménységükben lágyak, mindig erőteljesek, erősek, ütősek, okosak, és én szeretem ezt az erőteljességet – szerintem ezért nem szorongok. Jobban szeretem annál, semmint szorongjak. De ez tényleg érdekes kérdés.
Borzongok, olyan gyönyörű!
(Most valahogy elém került, pedig október óta itt van fenn)