Bosszú, ellenállás, lázadás James Joyce -módra

James Joyce

Bosszú, ellenállás, lázadás James Joyce -módra

Történt egyszer

James Joyce, tipikusan az a “forma”, akit – azt hiszem – jobban szeretek az élete, semmint az életműve miatt. Vagány pali volt, és ha nem is gyakran, de gyakran gondolok az ellenállás James Joyce-i formájára.

Főműve, az Ulysses mindmáig ünnepelt könyv, nálunk szinte minden irodalmár ájultan emlegeti, bár Szerb Antal például érdekes kritikával illette már 1941-ben is. Azért említem meg ezt, mert amit Szerb Antal írt, ma is érvényes számos irodalmi reflexióra:

„Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról jót vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.”

Bárhogy van is, Joyce nagy hatást gyakorolt az irodalomra, akár a sznobságnak vagy a tehetségének köszönhetően. Nem mellesleg csodaszépen énekelt, és mint oly sokan, huzamos időt töltött szegénységben. Olvastam valahol, hogy azért hordott hosszú kabátokat, hogy azok takarják rojtos, lyukas ruháit. Talán a szegénység is közrejátszhatott abban, hogy szinte mindenre igen hevesen reagált, többek között arra is, hogy első regénye Írországban visszhang nélkül maradt. Erre Joyce összepakolt, és úgy távozott Írországból, hogy soha többé a lábát se tette be. Attól fogva nem győzte úton-útfélen a nacionalizmust – kiváltképp az ír nacionalizmust – szapulni.


James Joyce Ulysses Dublin

Kíváncsi lennék, mit szólna most ahhoz, hogy az írek viszont olyan kultuszt építettek köré, amihez fogható kultuszban talán egyetlen más nemzet sem részesíti egyetlen íróját sem. Nem tudom, így van-e még, de egy időben Joyce születésnapján az egyik ír közszolgálati rádió Joyce rettentő hosszú és kacifántos regényét az elejétől a végéig beolvasta, az írek közül meg sokan szabadságot vettek ki aznapra, lementek a kocsmába, és sörözve Joyce-t hallgattak egész nap.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy nekünk is van egy mindenki által nagyra tartott „nemzeti” szerzőnk – amilyen nincs. De képzeljük el! Képzeljük el, hogy mondjuk Arany János születésének napján a közszolgálati rádión reggel hétkor már a verseit olvassák be, és ez megy késő estig megállás nélkül, mi meg összejövünk teázókban, kocsmákban, kávézókban, és egész nap ájultan hallgatjuk Arany János verseit. Valószínűtlen, ugye?

Jó srácok az írek, azt mondom. Milyen kár, hogy Joyce, ír létére ennyire megutálta őket.

Joyce agyafúrt bosszúja

James_Joyce_textorized

Joyce az adóhatóságokkal is összetűzésbe került, s végül az adóhatóság nyert, így Joyce anyagi helyzete a korábbinál is katasztrofálisabb lett. Évekig nyögte adóhátraléka terheit, mindvégig jogtalannak gondolva, hogy az állam így megsarcolja a polgárokat. Végül fortélyos bosszút eszelt ki. Erős dohányos volt, és a dohány már akkoriban is adózott termék volt.

Joyce kiszámolta, mennyi időre kell letennie a cigarettát, hogy fillérre pontosan annyival károsítsa meg az államot, mint amennyit az adóhatóság bevasalt rajta. Aztán letette a cigit.

Évekig nem gyújtott rá, mindvégig abba a tudatban, hogy ezzel nap mint nap sikeresen vesz ki az állam zsebéből némi pénzt. Mikor aztán „törlesztett”, vagyis épp annyival károsította meg az államot, mint amit korábban kénytelen volt befizetni, egy reggel felkelt, felöltözött, lesétált az utcára, elment az első dohányboltig, s attól fogva újra, immár megnyugodva tovább cigizett.

Azért szeretem ezt a történetet, mert az a következetesség, eszesség, kitartás és fegyelem, amivel Joyce visszavette az államtól, amit jogtalannak ítélt meg, mindig is hiányzott, s egyre jobban hiányzik a köznépből, holott épp ez volna egy hatékony eszköz arra, hogy például nagy cégeket radikális változásra kényszerítsünk. Vajon, ha a fogyasztók 80%-a azt mondaná: holnaptól nem veszek semmiféle üdítőt műanyagpalackban, meddig tartaná magát a Coca-Cola vagy bármely más cég?

Hogy az Ulysses blöff-e vagy remekmű, maradjon ízlés dolga, de az biztos: egyre jobban elkélne pár milliárd „bosszúálló” James Joyce.


Légy oly kedves, oszd meg másokkal is! Köszönöm.

Borítókép: Pixabay

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kérj tőlünk hírlevelet!

    Név*

    Email cím*


    Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!

    Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!

    még több “Történt egyszer”

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    még több blog

    Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

    1 hozzászólás

    1. Középiskolás éveimben próbálkoztam az Ulyssessel- nem sikerült elolvasnom. Sosem értettem mitől “Az” az a könyv, hogy aki nem olvassa az nem is ember.
      Szóval én maradok James Joyce minuszos- a könyvét tekintve.
      Arany Jánost én bizony hallgatnám egész álló nap.
      Kólát sosem vettem, meg édes üdítőket sem , kimerül az ízlésem a szénsav mentes ásványvíznél.
      Érdekes történet- úgy látszik a szélsőséges karakterek nagyon kitartóak tudnak lenni:-)))

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük