Megkönnyebbülés volt kamaszkoromban, középiskolásként, életemben először megpillantani Munch festményeit. Erre is jó az iskola. Megnyugtatott, hogy nemcsak bennem van olyan örvénylés, nemcsak bennem tombolnak időnként annyira sötét, mégis szép tónusok, hanem másban is. Rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Ezzel sem. Intőt is megkockáztatva kivágtam Munch Madonnáját a képzőművészeti segédtankönyvből, és könyvjelzőt készítettem belőle. Hogy mindig szem előtt legyen. Ez volt ott akkor, amikor a Bűn és bűnhődést olvastam, akkor is, amikor a Vörös és feketét, és a Moby Dickben is Munch Madonnája jelezte, hogy épp hol tartok. Persze, megjegyeztem, amit kellett, hogy expresszinozmus, és hogy a pali norvég, meg a többi, mindent, ami egy jeles dolgozathoz kellett, de ebben az esetben ennél sokkal többről volt szó…
“Elszegényedett és az utcára került, miután kitették bérelt lakásából. Ezután sikerült támogatókat találnia, köztük Walther Rathenaut, az AEG igazgatóját. Új baráti kört talált. A berlini csoport központjában a lengyel író, Stanisław Przybyszewski és felesége, Dagny Juel állt. Dagnyba, a fiatal zeneszakos diáklányba ekkor egyszerre volt szerelmes a férje, a színdarabíró Strindberg, a művészetkritikus Julius Meier-Graefe és Munch. Másik viharos szerelmi ügye 1893-ban egy gazdag christianiai borkereskedő leányával, Tulla Larsennel esett meg. Szakított a hölggyel, és másik faluba költözött. Egy éjjel barátai átmentek hozzá, hogy közöljék vele, hogy a leány haldoklik, és még utoljára látni kívánja. Munch átsietett hozzá, megérkezésekor a lány az ágyban feküdt, gyertyákkal oldalán. Amikor meglátta Edvardot, felpattant az ágyból és közölte, hogy csak színjáték volt. Egy revolver is előkerült, amivel megfenyegette Munchot, hogy jöjjön vissza hozzá. Dulakodni kezdtek, a pisztoly elsült, és a lövés bal keze középső ujjának utolsó percét leszakította.” (Forrás: Wikipédia)
Ugyanebben az időben megérkezett hozzám Strindberg is, mert akkortájt nemcsak a sötét tónusok miatt, hanem egy szerelem kapcsán is rácsavarodtam a skandinávokra. Edward Munch Madonnája akkor is elkísért, amikor egy dél-svédországi fenyvesben tanyáztam kora tavasszal, havazott éjjel, üregi nyulak kíváncsiskodtak a hálózsákom körül, és mindössze 10 dollárt tudtam szerezni az útra, ráadásul úgy utaztam el kamaszként, hogy senki sem tudta, merre járok, abban az időben, amikor itt még szocializmus volt. Munch ezeken az utakon, a sötét, skandináv éjszakában töltött fagyos estékben is velem volt.
“1908-ban idegösszeroppanást kapott Koppenhágában. Bevonult egy pszichiátriai klinikára, ahol 8 hónap alatt leszokott az alkoholról. 1909-ben végleg letelepedett Norvégiában. Christiania mellett birtokot vásárolt és ott élt hosszú élete végéig. Termékenysége megmaradt, gyakran használt új motívumokat. Számos Munch képet eltávolítottak a német múzeumokból a “degenerált művészet” elleni náci kampány jegyében, és Norvégia német megszállása idején megszakított minden kapcsolatot a németekkel. 1943. december 19-én Ekelyben lévő háza ablakai betörtek, amikor a közeli német fegyverraktárt felrobbantották. Munch fagyos időben idegesen fel és alá járkált kertjében, megfázott és nem tudta kiheverni. Hörghurutban halt meg, 80 éves korában 1944. január 23-án.” (Forrás: Wikipédia)
1 hozzászólás