A távoli őseim is írtak, s főztek | Misztótfalusi Kis Miklós és az első magyar szakácskönyv

A távoli őseim is írtak, s főztek | Misztótfalusi Kis Miklós és az első magyar szakácskönyv

Nem az apámmal kapcsolatos büszkeségem csökkent, hanem szinte észrevétlenül nőtt fel mellé egy igen távoli ős iránti tisztelet.


Gyakran kísért a gondolat, hogy sütős-főzős képeket rakjak ki vagy recepteket osszak meg, de aztán többnyire elhessentem a gondolatot. Van valami bennem, ami visszatart ettől. Talán mert ez egy kicsit celebkedés – akkor is, ha valóban szeretek főzni, és egyes források szerint tudok is. Igaz, sajnos kevés ételfélét készítek, de ez még változhat –, amint változott is már valamelyest. Mentségemre legyen mondva, vannak saját fejlesztésű receptjeim is, és ezeket rendszerint erősen eszik és dicsérik.

Az evés a legközvetlenebb kapcsolat a világgal, hisz magunkhoz vesszük a külvilág anyagát, így teljesen természetes, hogy a virtuális térben is ennyire domináns.

Nincs élő ember a Földön, akinek ne lenne köze ehhez. De könnyű túlzásokba esni. Én meg talán túlságosan is rigorózus vagyok ez ügyben, de azt hiszem, enyhülni fogok. Annál is inkább, mert pár éve egyre fokozódó büszkeséggel gondolok rá, hogy a konyhaművészethez nem akármilyen szálak kapcsolják a családomat,

bő 300 éve.

Mivel apám gyerekkoromban meghalt, anyám pedig huszonhárom éves koromban, harminc éves korom körül rájöttem, hogy voltaképp vajmi keveset tudok róluk. Mit tehet ilyen esetben az ember?

Kézenfekvő: családfakutatásba kezd.

Bevallom, a szüleimről nem tudtam meg sokkal többet, egyedül apámról, mivel egy iskolatársa missziós szerzetes lett Indonéziában. Ezzel a szerzetessel leveleztem is egy ideig, sőt azt is megtudtam, hogy ott, egy indonéziai parókián apám latinul írott leveleit is őrzik.

Régi – talán már be sem pótolható – adósságom, hogy azokat a leveleket megszerezzem. Büszkén gondolok rá, hogy apám olyan jól beszélt latinul, hogy még levelezett is. Élő emberrel nem találkoztam, aki beszélt volna latinul – holott én magam is tanultam latint.

Az ember az apjára – akihez mégiscsak van némi köze – természetesen büszkébb, mint valamelyik távoli ősére. De ez ma már egy kicsit megváltozott bennem. Nem az apámmal kapcsolatos büszkeségem csökkent, hanem szinte észrevétlenül nőtt fel mellé egy igen távoli ős iránti tisztelet és büszkeség.


A családfakutatás eredményeként sikerült kiderítenem, hogy legtávolabbi, egyenesági ősöm az 1650-ben született, erdélyi Misztótfalusi Kis Miklós, aki a magyar nyomdászat és könyvnyomtatás létrejöttében kitüntetett szerepet játszott, egyébként pedig egész életét a nyomdászatban, könyvek szerkesztésével, javításával és nyomtatásával töltötte. Az antiqua betűtípus mellett számos újítás és jeles kiadvány kapcsolódik a nevéhez. Igazán nagy formátumú ember volt, akit élete végén jól meghurcoltak (ez másik történet), de ami most igazán fontos:


Ő adta ki az első magyar nyelvű szakácskönyvet.

Nem tudom, hogy a gének hány nemzedéken át és mekkora erővel képesek befolyásolni egy család irányultságát, de tény, hogy a mi családunkban szinte mindenki szoros kapcsolatot ápol a könyvekkel, és általában az irodalommal, elég arra gondolni, hogy anyám élete végégig fejből fújt megközelítően 200 verset, míg apám maga is verselt.

A család és a rokonság

ma is élő tagjai között sokan rendszeresen olvasó és olvasott emberek. Meg aztán itt vagyok én is. Még inkább érdekes, hogy van a családnak olyan fiatal tagja is, aki nem egyszerűen csak süt-főz, hanem kimondottan tehetséges ebben. Bár arról nem tudni, hogy Misztótfalusi Kis Miklós jól főzött volna, hogy egyáltalán kitüntette volna magát a konyhatudományban. A szóban forgó első magyar nyelvű szakácskönyvet sem ő írta, hanem egy szerzetes receptgyűjteményét rendezte össze, szerkesztette, és adta ki.

Mindenesetre, ha nem riadok vissza némi arcoskodástól, akkor azt mondhatom: a családunk adta ki az első magyar szakácskönyvet.

És ez nem semmi. Szóval némi közünk-közöm ilyetén a gasztronómiához is van. Épp csak egy mondat erejéig jegyzem meg, hogy nemcsak író vagyok, de ha pisztolyt szegeznének a fejemhez, akkor egy modern nyomdagépet is képes vagyok üzembe helyezni.

Épp ezért távoli ősöm emlékéből merítek bátorságot a jövőben, hogy egyre több gasztro anyagot hozzak. Főként a nagyobb ünnepek táján..

S még valami. Amikor rájöttem, hogy az első magyar szakácskönyv a családomhoz köthető, az első dolgom volt „átlapozni”, és ellenőrizni, vajon benne volt-e a palacsinta 1698-ban.

Megnyugtatok mindenkit: benne!

Borítókép: Pixabay


Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több blog

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több konyha

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

2 hozzászólás

  1. Egy jó, pl. gombás recept mindig jól jön (ne) 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük