Ha az azeri séf csatornáján nem találsz receptet, akkor sehol
Ne kérdezzétek, hogyan keveredtem erre a Youtube-csatornára. Nem tudom. Szeretek főzni, az átlagnál nyilván több vadonnal kapcsolatos cikket olvasok, videót nézek, s egyszer csak elém került pár videó ettől a fickótól. Manapság persze minden videónak pörögnie kell ezerrel, a Youtuberek többsége az agyamra megy a kényszeres pörgetéssel, azzal is, hogy folyton beszélni kell, méghozzá gyorsan – hadarnak is fénysebességgel –, és ha másként nem lehet fenntartani a figyelmet, el kell sütni pár sületlenséget, grimaszolás, értelmetlen bevágások sokasága, minden jöhet.
Ez valami rettenetesen hervasztó, ráadásul időleges is, hülye divat, azt hiszik, hogy ez a Youtube-világ sajátja, holott csak hülyeség, ami – mint tudjuk – ragadós.
Ehhez képest ez a pali tömény relax. És ha azt mondtam, más Youtube-csatornák sületlenségekkel igyekeznek feldobni a műsort, ez az azeri férfi sültségekkel. Leginkább húsfélékkel a Wilderness Cooking néven futó csatornáján.
Pár hónapja még jóval kevesebb követője volt, de a tábora hihetetlen mód duzzad. Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek elege van abból, ha baromságok villogtatásával égetik ki a retinámat. Ezt jó nézni. Képes vagyok egymás után több részt is átrelaxálni az első perctől az utolsóig.
Van valami vonzó egyszerűség és tisztaság a csatornában; és gyermeki báj is. Annak ellenére, hogy a séfünk jól megtermett darab. A csatorna leírását sem cifrázták túl:
“A Főzés a vadonban csatorna arról szól, hogy főzünk a vadonban.”
Ki tudná ezt összefoglalni ennél velősebben? És kit ne érdekelne, hogyan süt-főz az, akinek kedvenc étele a “Dzsingisz Kán”? (Olyasmi ez, mint nálunk a Jókai-bableves? )
Előre bocsátom: ez nem Youtube-kritika. Nem véletlenül rakom a Konyha-rovatba.
A pali receptjei ugyanis abszolút használhatók!
De elsőként nem azért néztem őt, mert recepteket akartam ellesni. Először is van a figurában valami megnyerő, főként a tempójában. Mint aki bármely nap ráér egy egész napos megafőzésre – esetében leggyakrabban szabadtéri sütésre. A videók képi világa egyértelműen modoros, mondanám, ha kákacsomózó kritikus lennék, de nem vagyok az; ez a modorosság jól áll neki! Az ötvenedik videóban is közelről, olyan alapossággal láthatjuk hogyan szeli a paradicsomot vagy a hagymát, mintha először láthatnánk ezt. Minden videóban olyan, kissé talán túltolt ráérősséggel mozog ez a nagy azeri medve,
mintha az adott étel elkészítésén túl nem volna már soha semmi dolga az életben. Ez megnyugtat. Én szeretem.
Videóinak eléggé nem dicsérhető erénye, hogy alapvetően nem beszél bennük. Újabban viszonylag sok videóban mégis megszólal, de ez nekem szinte csalódás. Azok a legjobb, leginkább epikus darabok, ahol egy mukk sem hagyja el a száját, csak előkészíti a cuccokat, drabális húsokat darabol, hagymát aprít vagon számra, maga készít mindent, kemencét, nyársakat, de még ideiglenes vízimalmot is, ami majd egy egész borjút vagy bárányt forgat a parázs fölött.
Vegánoknak nem való ez a csatorna. Én húsevő (is) vagyok, és épp úgy állok ehhez a kérdéshez, mint mondjuk a vadászat kérdéséhez. Azt nézem, mi van a vadonban. Hogyan működnek ott a dolgok. És ha ezt tartom szem előtt, bármennyire szeretem is az állatokat, bármennyire is az állatvédelem oldalán tűztem le a zászlót, be kell látnom: amikor húst eszek, az is legalább annyira természetes, mint amikor megmentek egy állatot.
De vissza azeri hősünkhöz!
Komótos stílusához leginkább a szótlanság illik, és a védjeggyé vált elköszönése. Legtöbbször csak elkészíti az ételt, végül megkóstolja, és sajátos, ízes-ízletes kiejtéssel csak annyit mond: Szúúper. Rajongói is gyakran csak annyit kommentelnek:
SUPER!
Hatalmas adagokat készít! S végül egy sereg gyerekkel eteti meg.
Még valami. A felvételeket nézve felmerül bennem a kérdés: Azerbajdzsán valójában a Kánaán maga?
Mert minden, amit szed – zöldség, gyümölcs, eper, körte, bármi – valami harsogóan tökéletes, és nem győzök ámulni, hogy ott, ahol olajbogyó terem, és szőlő, ugyanott uborka, padlizsán, narancs, citrom és minden, mi szemszájnak ingere. Minden (is). Ez akkora csodálattal töltött el, hogy kénytelen voltam utána olvasni Azerbajdzsán természetrajzának, valamint zöldség- és gyümölcstermesztésének. És lássunk csodát! Azerbajdzsánban valóban szinte minden megterem, az ország keleti fele valóban egyfajta Éden, egy hatalmas kert.
Amit pedig a videókon látunk, tökéletesen megfelel az azeri népléleknek; tökéletesen hozza az azeri konyha mániáit; a hagyma vagy a paradicsom „kóros” imádatát, vagy azt, hogy mivel az azeri tájakon minden terem, és nem is akármilyen minőségben, az azeriek szeretik, ha „mindenben van minden”.
Ez lenyűgözött: mennyivel több mindent főznek össze, mint mi! Ez megint csak kompatibilis az én főzőcskézéseimmel. Én is rakok a húsokhoz almát, szőlőt a csirkéhez, szeretem a sok fűszerrel, sokféleképp ízesített ételeket, de a fasorban sem vagyok az azeriekhez képest.
Ó, és akkor még szót sem ejtettem a teázásról!
Mert Azerbajdzsánban természetesen tea is van. Emberünk a nagy sütések közepette rendszeresen áll meg egy-egy teára, amit vagy teából készít vagy nem. Néha épp csak leszaggat valamit a közeli bokrokról, és abból főz valamit. Aztán pár percnyi teázás következik, amikor is emberünk belemered az azeri hegyek kékjébe-zöldjébe, gőzünk nem lehet arról, mire gondol, de hogy gondol valamit, abban biztosak lehetünk. Ez sem nélkülözi a modorosságot, de kell is az ide. Milyen jó, hogy az!
Minden főzés krimi.
Legalábbis nekem, európainak. Sokszor indulnak úgy a dolgok, hogy tudni vélem, mire megy ki a játék. Amikor látjuk a hozzávalókat, ahogy haladunk a folyamattal, mindig lehetnek (és lesznek) tippjeink, végső soron hol lyukadunk ki, miféle ételnél kötünk ki. De akárhogyan is tippelget az ember, hiába mondja: aha, tudom már, ezt a húst krumplipürével tálalja majd, végül mindig jön egy – ahogy történetek esetén mondanánk – csavar.
Így jártam azzal a videóval is, ahol valóban felismerhetően krumplipürét készített (más kérdés, hogy annyi friss zöldséget vágott bele, amit mi túlzásnak gondolnánk, sőt telereszelte sajttal is), csakhogy aztán legnagyobb megdöbbenésemre a krumplipürét belecsavarta abba a húsmasszába, amit addig egyszerű fasírt alapanyagának gondoltam, majd a sajtos krumplipürével töltött fasírtokat sütötte ki. Ekkor dőlt el: én ezt már tovább nem nézhetem. Tétlenül nem. Megcsináltam itthon is a receptet, és ha enni akartok valami igazán jót a hétvégén, ezt ajánlom. Alapvetően könnyű is, nekem pedig felejthetetlen élmény volt. Vendégeim is voltak, s ők is aléltak az azeri fasírttól.
AZERI FASÍRT
Kíváncsiságot ébresztett bennem ez a pali: kicsoda ő valójában? Mara segítségével igyekeztünk utána járni, de alig tudni róla valamit. A neve sem tisztázott: Tavakkul/Tawakkol/Teveggul – vagy ilyesmi. Szakmáját tekintve séf, az elkészített ételt valamiféle jótékonykodásból ajánlja fel a falubeli gyerekeknek, de ennél többet nem tudni róla – holott milliók és milliók nézik hétről hétre a főzéseit; s minden héttel egyre többen és többen.
Próbáltuk elérni személyesen is, de hasztalan – legalábbis eddig. Nem tudom, hogy Európából hányan nézik, de remélem, ha átküldjük neki a linket, és látja, itt is írtak róla, megenyhül, és válaszol majd.
Addig is újabb recepteket csinálok meg tőle. Sőt! Annyira inspiratív számomra Tavakkul/Tawakkol/Teveggul – nevezzék őt bárhogy is –, hogy két hete a jól ismert rántott hús elkészítésének módját forradalmasítottam. Tényleg. Már amennyiben forradalmak pattanhatnak ki egy konyhában. Erről azonban valószínűleg inkább videóban számolok be, mert úgy a leghitelesebb és leglátványosabb.
Főzzetek jókat, érezzétek magatokat jól, és ne sajnáljatok magatoktól (és másoktól) semmiféle testi-lelki táplálékot. Használjatok sokféle ízt, és…
mit mondjak még?
Jó étvágyat, nemcsak ételekhez, hanem az élethez is!
A KRUMPLIPÜRÉVEL TÖLTÖTT FASÍRT UTÁN EZ LESZ A KÖVETKEZŐ ITTHON (A kőlevest mi is ismerjük a meséből; erre mondhatnánk: “kőhús”, “kősült” vagy valami hasonlót. Itt követ és húst rak egymásra rétegelve; a logikája az lehet, hogy a hús csak ott sül ropogósra, ahol a tállal érintkezik, így viszont ott is, ahol kővel, így minden irányból ropogósra, pirosra sül. Érdekes, igyekszem kipróbálni, már csak követ kell szereznem 🙂
Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!
Kérj tőlünk hírlevelet!
Támogasd a Cenwebet extrákért, és hogy sokáig tartson ez a közös kaland!
Támogass egy 15 éve ingyenes nonprofit portált és egy természetvédelmi rezervátumot!
még több konyha
még több életmód
Hatalmas forma ez a csávó. 🙂 Ez jó, lehet, hogy azért is olyan érdekesek a videói, mert ilyen “krimiszerűen” főz.
De jó, hogy emlékeztetsz rá! 🙂 Köszi!
Már hónapok óta nem jártam nála, pedig imádom nézni, ahogy és ahol főz. (Azt is szeretem, amikor vásárol a főzéshez. 🙂 )
Régóta a bűvöletében élek, hihetetlen, hogy gyorsan összedobja a főző vagy sütő helyet is, az ételek meg mennyiek lehetnek amit elkészít. Csorgott a nyálam a dinnyekóstolónál:-)) .
Édesek a kölykök, szívesen lennék én is kosztos nála.