Mit tegyél, ha filmen akarsz Madáchot? | Ember, küzdj, és bízva bízzál!

Mozi Madách Imre Az ember tragédiája

Úgy képzeljük, hogy van olyan ember, aki Madách születésének 200. évfordulóján úgy gondolja, a hétvége épp alkalmas arra, hogy felelevenítse emlékeit Az ember tragédiájáról. Elolvasni talán nincs ideje, de egy filmet szívesen megnézne. Ez nem is reménytelen, a drámából ugyanis három film is készült. Mégis, ez a projekt kemény dió lehet.

ELSŐ ADAPTÁCIÓ | SZINETÁR MIKLÓS | 1969

Az első adaptáció régi, és bár olyan színészóriások szerepelnek benne, mint Mensáros László, ma már nehezen nézhető. Ha a célunk a dráma lehető leghűbb visszaidézése, mégis ez jó választás lehet. A Szinetár Miklós rendezte 1969-es, fekete-fehér filmet ITT találtuk meg.

MÁSODIK ADAPTÁCIÓ | JELES ANDRÁS | 1984

A három film közül talán Jeles András 1984-es adaptációja – az Angyali üdvözlet – a legizgalmasabb és leginkább nézhető. Egyesek remekműnek tartják. Ebben az esetben a drámát a vadonba szakadt gyermekek játsszák el, kissé felidézve A legyek ura hangulatát is. Nem véletlen, hogy címében nem követi Madáchot, hisz ez a film dolgozza át leginkább az eredeti drámát, így ha Az ember tragédiájának lehető legpontosabb felidézése a cél, erre ez a film kevésbé alkalmas. Erre a filmre ITT találtunk rá.

HARMADIK ADAPTÁCIÓ | JANKOVICS MARCELL | 2011

Legfrissebb Madách-adaptációnk viszonylag friss. Jankovics Marcell rajzfilmesként természetesen animációs filmet rendezett. Ez a film visszatér a dráma eredetijéhez, kevésbé dolgozza át, mint Jeles, ugyanakkor a burjánzó képi világ nem mindig segíti a befogadást.

Nehéz megmondani, melyik javasolható a leginkább. Hasonló esetekben jó módszer kicsit több időt szánni a projektre, és megnézni mind a hármat, ebben az esetben viszont ez aligha tanácsolható, ez ugyanis temérdek idő volna. Szinetár verziója 2 óra 26 perces, Jankovicsé is 2 óra 46 perc.

Jelesé a legrövidebb, egy standard esti mozi hosszát hozza, vagyis 1 óra 39 perces.

Jelesé lehet talán a legjobb választás, de ízlés és szándék kérdése is ez, így tehát, ha azt a kérdést tesszük fel, mit tegyen az, aki Az ember tragédiáját akarja megnézni filmen, Madáchot idézhetjük:

“Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

| Remek lenne – s egyszer talán sor kerül rá -, ha készülne egy olyan “rendes” film, ami “regényesíti” a drámát, nem követi a régi nyelvezetet, amolyan átirat, mely félig thriller, félig sci-fi, és képileg és technikailag is friss. Bődületesen nagy mozi lehetne. |

Illusztárció forrása: Pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük