A nagy jégtrükk | A víz és a jég csodája

A nagy jégtrükk | A víz és a jég csodája


Ritkán gondoljuk át, hogy a VÍZ milyen fifikás, mágikus anyag. Tudjuk, víz nélkül aligha jöhet létre élet, idegen bolygók vizsgálatakor is elsőrangú szempont, van-e víz, de a fejünkben ilyenkor mindig egy patak, egy tenger képe rajzolódik ki, s ritkán gondolunk a jégre. Míg a legtöbb anyag szilárd állapotban a legsűrűbb, a víz +4 fokon, vagyis a jég könnyebb a folyékony víznél. Ez nem csupán egy adat az elfeledett kémiaórákról, ez varázslat. Ennek köszönhető ugyanis, hogy a tavak felülről fagynak be. Ez sem új,

DE JÁTSZUNK EL A GONDOLATTAL,

hogy más anyaghoz hasonlóan a víz is szilárdan volna a legsűrűbb. Akkor a tavak alulról fagynának be, hisz az első jégkristályok rögtön a mederbe süllyednének. De ami még hátborzongatóbb: ha alulról indulna a jegesedés, alig korlátozná valami, s a vizek többsége igen rövid idő alatt, egyetlen óriási jégtömbbé fagyna.

Nyugodt körülmények között még egy nagyobb tó is képes volna – akár pár óra alatt! – tetőtől talpig jéggé válni. Könnyű elképzelni, milyen szegényes volna az élet az olyan tóban, amely évente egyszer egy nagy jégkockává alakul. Ezzel szemben az első kemény hidegek megérkezésével a tavak tetején jégpáncél képződik, amely első ránézésre kegyetlen körülményeket teremt, többek között a víz felszínen táplálkozó madarak számára. Csakhogy ez a jég már az első pillanattól védi, szigeteli a tavat.

A JÉG A TÓ CIPZÁRJA.

Ilyenkor a tó becsukja a kaput, hogy megvédje övéit. A vizében évmilliók óta háborítatlanul és biztonságban fejlődő lények milliárdjait.

Van ebben a trükkben valami annyira valószínűtlen, hogy néha az a benyomásom, mintha a víz találmánya mögött egy zseniális ökológus, egy kémikus és egy fejlesztőmérnök együttműködése állna. Bárhogy van is, a víz sűrűségének +4-re hangolása tipikus esete annak, mikor egy rém bonyolult problémára születik vérlázítóan egyszerű, ám annál zseniálisabb válasz, ráadásul úgy, hogy a projekt dizájnerei is a legmagasabb szintű szépérzékről tesznek tanúbizonyságot.


Fotó: Centauri | Balaton, Révfülöp

Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá!


Kedves olvasó,

ha nem vagy még támogató, lépj be a Klubba ITT. Csupán havi két kiló kenyér áráért, 2200 forint támogatásért elérsz minden támogatói tartalmat, a heti videókat és írásokat is. Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).

Ha egyik mód sem megfelelő neked, de szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a hello@centauriweb.hu vagy a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is megköszönve, és remélve, hogy szövetségesek leszünk.   

még több környezet és bioszféra

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

még több Leonardo & tudomány

Visual Portfolio, Posts & Image Gallery for WordPress

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük