Éles válasz egy kommentelőnek

2022. emlékezetes posztjai | Facebook, 2022.06.21.

A madarakat is etetem – miért ne etetném a trollokat is?

Van, aki idézetekkel operál, rendszeresen, s mindig úgy, mint aki csöndben megvár egy szép pillanatot, hogy aztán benyöghesse: “amúgy szar az egész”. Azért reagálok erre, mert ez nem egyéni szoc. problem.; ez nálunk a psziché rákossága; komplett Youtube-csatornákat és portálokat tart el ez az össznépi mentális zavar (meg is énekeltük: “Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső”). De ezt már tudomásul vettem: tudom, tudom, sokaknak szüksége van arra, hogy intravénásan lőjék maguknak a napi ellen-szerotonint. Ez magánügy. Jajongjon mindenki amennyit csak akar, akár Ürbő pusztáin a bíbic (Vanellus vanellus). Amikor viszont természet és ember viszonyát érinti ez a jelenség, előfordul, hogy felrántom magam egy leheletnyit. Ott már túl nagy tétben játsszák ezt a “szard le, és uralkodj” játszmát. Arról nem is szólva: ne sefteljünk az egyéni szoc. problémákkal! Ne azokra terheljük rá, akik, köszönik jól vannak, inkább forduljunk olyanokhoz, akik segíthetnek.

Május 10-én felraktam egy madaras posztot – számomra a Madarak és fák napja valóban ünnep; sokan együtt örültek velem; erre érkezett a következő Kertész Imre-idézet (a’la nature, minden magyarázat nélkül):

“A galambok a Váci úton. Langyos, március végi napsütésben a Váci út járdáján, közel a Lehel téri piachoz, egy csoport galamb szisztematikus kegyetlenséggel agyonverte az egyik társukat. Az egész, akár egy pogrom. Kivált egy galambkakas jeleskedett: újra meg újra ráugrott a láthatóan beteg galamb hátára, ütötte-csépelte a fejét. Az áldozat még élt, sőt amikor az undorító jelenetet otthagytam, még a vére sem serkent. De tudtam: a szörnyű munka folytatódik, és nem lesz irgalom, míg a gyilkosság be nem teljesedik. A beteg galambnak ez lesz az emléke az életről: csendes, éltető napsugár, a saját bűntudatos (mert a betegség nyilván bűntudattal jár) és édes bágyadtsága, meg a többi galamb, társai, melyek agyonverik őt, indulattól vöröslőn, kegyetlenül és képtelenül.

Gälyanaplo”

Válasz:

Nem először érkezik ilyen idézet az oldalamra, s ahogy látom, más oldalakra is. Az idézés tudományában sokat fejleszted magad, és ehhez gratulálok. De. Mi a célod? Mondd el, Te mit gondolsz! Én elmondom, én mit gondolok a fenti idézetről, amit én is olvastam, sőt írtam is róla. Csak hogy tiszta legyen: egyszer, amikor megkérdeztek az év legfontosabb eseményeiről (Vasárnapi Hírek), Kertész bátorságáról beszéltem | https://centauriweb.hu/…/2017-szigoruan-szemelyes…/ |, és többszörösen is kalapot emeltem előtte. Ugyanakkor a fenti idézet csupán azt tükrözi, amit egyébként csaknem a teljes kortárs irodalom: az ember világát érti csak, (azt se mindig), és amikor az úgynevezett természethez nyúl, lövése sincs hozzá. Lát egy házi rozsdafarkút (Phoenicuros ochruros), és csak bámul, mint a gázálarc (míg a világ nagyobbik része még mindig természet! – az ember maga is az). Egyértelműen emberi morált kér számon egy nem emberi rendszeren. Ez nonszensz, akkor is, ha Kertész Imre írja. Vagy tán azt gondoljuk, hogy a magamfajta rózsaszín szemüvegen át szemléli az állatvilágot? Akkor hadd álljon itt az a cikk, amit az állati “kegyetlenségről” írtam | https://centauriweb.hu/…/a-madarak-sotet-oldala-az…/ | .

Meggyőződésem, hogy az ennyire antropomorf gondolkodás jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy odáig jussunk, ahol most tartunk (többek között a klímaválságig). Mérhetetlenül károsak az olyan mondatok, mint például Esterházytól ez: “Engem nem érdekel a természet.” (ÉS). És akkor mi van? Van ennek egy eleganciába csomagolt, szépen sminkelt arroganciája. Felmerült bennem annak idején a gyanú, valójában nem is arról van szó, hogy “nem érdekli”, mint inkább arról, hogy egyszerűen nem ismeri. Könnyű út. Hamis út azt mondani: “engem nem is érdekel”. A vállrándítás gesztusa mindig gyanús. Mint amikor valaki kijelenti, hogy “sokan gazsulálnak a történetírás kényszere előtt”, majd másutt csak annyit mond: “Én ilyet nem tudok”. Tisztességesebb és keményebb, hasznavehetőbb Krasznahorkai vallomása, amikor azt mondja: korábban hülyének nézett minden természetimádót (szó szerint!), majd később belátta, hogy ez a kérdés nem ennyire egyszerű. (Erről is írtam már, épp egy korábbi Márai-idézet kapcsán): https://centauriweb.hu/…/melyik-unalmas-a-termeszet…/

Tényleg érdekelne: ha nem idézeteket hozol, mit mondasz? Tényleg azt gondoljuk, hogy azért, mert valaki kanonizált szerző, biztos tudása van a vadonról (is)? Tényleg azt gondoljuk – és “gondolja” a kortárs irodalom -, hogy a bioszféra elmélyült ismerete nélkül képes lesz helyesen pozicionálni és értelmezni az ember létét? Azt meg mégis hogy?