Középkori egyházi irodalom
Előző fejezet
MÁSODIK FEJEZET
Egyházi irodalom (650-től 1100-ig)
Már rég elszoktunk attól, hogy „sötét” középkorról beszéljünk, mint a régiek. De ha egészben véve igazán nem sötét a középkor, sőt bizonyos tekintetben ragyogóbb, mint az emberiség bármelyik korszaka, első századai számára mégis nehéz más jelzőt találni.
650-től majdnem 800-ig a kontinens nyugati részén a kereszténység jóformán semmi szellemi életet nem él, 800-tól 1100 -ig pedig igen keveset. Csaknem megható olvasmány az e korral foglalkozó szaktudósok, pl. a csodálatos szorgalmú Manitius munkássága: kitörő örömmel üdvözöl minden egykori szerzetest, aki kommentárt írt valami késő római grammatikus kommentárjához vagy azon elmélkedett, hogy a kutyafejű cynocephalok (a páviánok) emberek-e vagy állatok. Mert ilyen is nagyon kevés akad.
Az új nemzetek nyelve, a francia, német, olasz, spanyol még születőben van.
Az egyetlen irodalmi nyelv a latin — de még a papok sem tudnak latinul. Panaszokat hallunk, hogy a papok e szavakkal keresztelnek: „Baptizo te in nomine Patria et Filia et Spiritus Sancti“ .
Az írás-olvasás, a latin nyelv és vele az antikkal való kapcsolat (és így a kultúra általában) már-már azon a ponton van, hogy eltűnik, emberhiány miatt, nincs, aki kincseit átadja a következő nemzedéknek. A kereszténység már-már egy leegyszerűsített Krisztus-legendává és néhány rosszul értett szertartássá zsugorodik össze. Csak egy-két nagy királyi egyéniség küzd itt-ott, a századok „mélyén, az általános sötétség ellen.
A szigeteken valamivel jobb a helyzet. Az ír szerzetesek kolostorok hűségesen őrzik az antik örökséget, a nagyszerű kéziratokat. Innen kerül ki a kor új szent-típusa, a mártír és a remete után a hittérítő bencés.
Az ír szerzetesek, kelta vándor hajlamokat követve, bekóborolják a szomszédos Nagy-Britanniát, majd átmennek a kontinensre; mindenfelé kolostorok és a kolostorokban antik kéziratok őrzik nyomukat: így St. Gallen Svájcban és Bobbio Itáliában, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Méltó tanítványaik az angolszász Angolszász papok, a német egyházak megszervezői, élükön Szent Bonifác óriás-alakjával. (Megh. 754.)
Ennek a gazdag és elszigetelt egyházi életnek emlékét őrzi
a Tiszteletreméltó Beda (673—735) História Ecclesiasticája, az angol egyház története. Az egyszerű, de tiszta latin stíluson is keresztülüt itt-ott az északi nép melankóliája. Az angolszászok tanácskoznak, hogy felvegyék-e a kereszténységet.
Egyikük ezzel érvel a kereszténység mellett: „Az emberi élet, ó király . . . olyan, mint mikor egy veréb berepül meleg szobádba, ahol lakomázol, télidőn. Berepül az egyik ajtón és kirepül a másikon és egy pillanatnyi nyugalom után a téli sötétből ismét a téli sötétbe megy . . . “
Angolszász volt Alcuin is (735—804), Nagy Károly szellemi jobbkeze, gyermekeinek nevelője. Nagy Károly hatalmas királyi programjának fontos része a latin nyelv és műveltség emelése. Udvarába gyűjti korának legjobb tudósait. Ez a kis kör a későbbi akadémiák előképe.
Megható, miként igyekszik ez a kis sziget a barbárság óceánjában, hogy fenntartsa egy magasabb szellemiség illúzióját: nagy igyekezettel keresett latinságú, précieux verseket írnak egymáshoz, a nehézkes, medvebundás germánok kecses antik pásztorneveket vesznek fel, maga Károly király is részt vesz ezekben a játékokban, költői neve Dávid, mint az énekes királyé.
„írni is meg akart tanulni” — mondja Einhart — „és ezért táblácskát és könyvet vitt magával ágyába párnája alá, hogy szabad óráiban kezét hozzászoktassa a betűvetéshez. De minden igyekezet dacára sem vitte sokra, mert túlságosan későn kezdte el“ . Ez a néhány sor mindennél plasztikusabban jellemzi az ú.n. Karoling-reneszánszot.
Ez a reneszánsz csak egy irodalmi művet hagyott hátra, Nagy Károly szép életrajzát; szerzőjét, Einhartot (kb. 770—840) a későbbi legenda Nagy Károly vejévé tette. Az utókor mégis sokat köszönhet a császárnak és kényeskedő udvarának: ettől kezdve újra megbecsülik az antik latin szövegeket és a kolostorokban hozzálátnak másolásukhoz. Az ókor szellemi kincseinek egy jelentékeny részét karoling-korbeli kódexek őrizték meg.
A X. században a szász házból való német-római császárok udvara
rövid időre ismét felvirágoztatja a latin irodalmat. Ez az ú.n. ottói reneszánsz nem annyira műveket hagyott hátra, mint egy legendás szépségű történelmi alakot, az ábrándos III. Ottó császárt, a „világ csodáját”, Róma szerelmesét, aki helyre akarta állítani a nyugati birodalom fényét.
Az ottói reneszánsz körébe tartozott az az Ekkehard st. galleni szerzetes (kb. 900—973), aki vergiliusi hexameterekben hőskölteményt írt egy ősgermán vitézről, Walthariusról, és Hrotsvitha (kb. 935-1002) a gandersheimi apáca, aki áh tatos tárgyú drámákkal akarta kiszorítani a terentiusi vígjátékokat, amelyeket akkoriban erősen olvastak a kolostorokban. De úgy látszik nem sikerült, mert Terentius mindenfelé akad, míg Hrotsvitha drámái csak egyetlen egy kéziratban maradtak fenn.
A X. században a franciaországi Cluny kolostorból meginduló vallásos mozgalom az egész nyugati kereszténység arcát megváltoztatja. Egy olyan aszkétikus hullám indul el innen, amelyhez képest a IV. és V. századi remeték aszkétizmusa enyhe és barátságos.
A clunyi mozgalom lényege a contemptus mundi, a világ megvetése. A keresztény hitélet középpontjába a sátán mítosza és a haláltudat kerül. Ezt a szellemet fejezik ki a születő nemzeti irodalmak első szárnypróbálgatásai, pl. az egyik legrégibb francia nyelvű költemény: Szent Alexius legendája.
Tárgya a keresztény aszkézis legmegindítóbb története: Szent Alexius a nászéjszakáján ráeszmél a földi dolgok múlandóságára, elhagyja menyasszonyát, koldusként él Edessában, majd koldusként tér vissza a szülői házhoz, ahol nem ismernek rá, itt él tizenhét évig, és csak halála után, csodák révén tudja meg családja, hogy ki volt a koldus, aki ott üldögélt mindig kapujuk előtt.
A halálról való szüntelen megemlékezés teszi kedvessé a kor emberei előtt azokat az eschatológiai jellegű legendákat, amelyek az ír nép vizionárius képzeletéből születtek.
Az íreket állandóan kísértette nagy élményük, az Atlanti-óceán.
Ismeretlen távolaiban, valahol messze Nyugaton keresték a Boldog Szigeteket, ahová a tündérek elviszik szerelmesüket.
Szent Brendánus legendája, amelyet egy angliai normann 1121 után költött francia nyelven, csodálatos utazás az óceánon, különös szigeteken, ahol okos állatok, jámbor és vallásos madarak, szörnyű vadak tanyáznak. Iskariót Júdás itt vezekel évszázadok óta magányban; más sziget hirtelen elúszik, mert egy óriási hal, a Jasconius háta volt; megközelíthetetlen sziklás rengetegben tanyáznak a halottak, az üdvözültek és a kárhozottak.
Tnugdalus lovag látomása a Test és a Lélekharcáról megszámlálhatatlan változatban maradt fenn a középkori irodalomban. Ide tartoznak az alászállások Szent Patrick Purgatóriumába.
A legenda szerint Szent Patrick, az írek megtérítője, látva az írek makacsságát, arra kérte Istent, mutassa meg valami konkrét formában a másvilágra vonatkozó igazságokat. Erre Isten teremtett egy csodálatos barlangot a Lough Dergh egy szigetén: aki ide leereszkedik, látomások alakjában bejárja a másvilág birodalmait.
A barlang kisebb megszakításokkal mindmáig zarándokhely maradt. A középkorban csak kevesen mertek belebocsátkozni, mert sokan belehaltak vagy megőrültek a másvilági utazás izgalmaiba; csak a legfőbb egyházi hatóságok engedélyével lehetett bemenni.
A barlangban látott víziókat számos költői és prózai mű örökítette meg, a legrégibb Owain walesi lovag 1153-ban történt utazására vonatkozik. A régibb purgatórium járások talán Dantera hatottak, a későbbieket mindenesetre Dante irányította. Két magyar ember is járt Szent Patrick barlangjában, egy Georgius de Ungaria, aki Nagy Lajos király lovagja volt, és Pászthói Rápolti Lőrinc, mondáink Tar Lőrince, Zsigmond király asztalnoka.
Köszönjük, ha megosztod ezt a cikket! Hozzászólásokhoz gördülj a kapcsolódók alá! | ITT KÉRJ INGYENES HÍRLEVELET ✉️ | Forrás: MEK, Wiki | Borítókép: James Doyle Penrose: Tiszteletre méltó Béda, 1902-ből
Kedves olvasó,
lépj be a Klubba ITT, hogy elérhess minden támogatói tartalmat! Alkalmi támogatásra Paypalon keresztül van lehetőség (kattints a kis gombra!).
Ha másként szeretnéd támogatni a Cenwebet és a rezervátumot, akkor keress minket mailben a centauri16@gmail.com címen. Segítségedet előre is köszönjük!
még több irodalom
Ez nagyon érdekes, pl a nyelvek kialakulàsa.
Szivesen megnézném Szent Kevin temlomát.