Szeretem a gyöngyszemeket. Hálás vagyok, ha valami gondos kidolgozottságával, barátságos méreteivel kiszakít az Univerzum fogságából. Mert valamiként állandóan a nagy egész roppant satujában vagyok, ezért bármi, ami emberi, kisebb, egészen kicsi, ápolt és szép, kerek és egész, még ha csak időlegesen is, felszabadít, megnyugtat, reménnyel tölt el. Emberi léptékbe helyez. Otthon érzést ad akkor is, ha velem továbbra is az őrült galaxis forog.
Jóval kevesebb ilyen hely és vidék van, mint amennyi várható lenne. Megdöbbentően ritkán él az ember azzal a lehetőséggel, hogy egy helyből gyöngyöt csináljon. Ilyen a Somló (nemrég újítottam fel a róla szóló posztokat ITT), de van egy másik kedvencem is, nem messze a magyar határtól, Szlovéniában. Ami talán a Somlónál is kisebb. Évtizede tervezem már, hogy megismerem közelebbről, de csak az idén jutottam el odáig, hogy egy kicsit belássak a kulisszái mögé.
Sok jót hallottam róla, és volt szerencsém belefutni a boraiba is, főként rizlingekbe. A lendvai borvidékről érkező hírek épp oly meggyőzőek voltak, mint amilyen barátságosak az onnan érkező rizlingek. Amúgy is rizlingrajongó vagyok. A jó rizlingek rajongója.
Mi a legszebb a lendvai borvidékben? Túl az esztétikán. Nem alábecsülve a Somló vagy mondjuk a Badacsony erényeit, de azért azt el kell ismerni, hogy annyiban könnyebb ott az ember dolga, hogy a két hegy önmagában is lenyűgöző. Ha egy tőkét sem találnák rajtuk, akkor is gyöngyszem volna mindkettő. Akkor is volna valamiféle egészen egyedi arculata.
De a lendvai borvidék voltaképp a zalai dombvidék, a Göcsej déli széle, és ha a lendvaiak nem veszik kézbe, akkor alig vagy semmiben nem különbözne a tőle északra található többi dombháttól-dombvölgytől.
De különbözik. Nagyon is. Sajátos érzés és öröm, hogy az egész borvidéket egy pillantással belátni, főként, ha felmegyünk a kilátótoronyba, a Vináriumba. Izgalmas kontraszt feszül a dűlők lágy hullámzása és a torony fém-üveg ultramodernsége között, ugyanakkor a torony egyértelműen egy csavarodó venyigeköteget mintáz. Talán van, akinek ez a modernség, ez a magasság, ez a fémüveg-hatás idegen és túl sok, de nekem tetszik.
Persze felmerül a kérdés: mit tudnak a lendvaiak, hogy egy ennyire parány borvidék ilyen impozáns kilátót kapott?
Miután Rédicsnél átlépjük a magyar-szlovén határt, alig kell autóznunk pár percet, és máris Lendva békés és szép utcáin autózhatunk. A város maga is feltűnően rendezett, kicsit olyan, mintha Ausztriába érkeztünk volna. A főtér közelében ittam egy kávét, a hölgy magyarul szolgált ki. Megkérdeztem, mennyien beszélnek Lendván magyarul, mire azt mondta, abban az utcában, a központban 80%. Szinte mindenütt magyar feliratok. Bevallom, azért ez mégis csak kedves a szemnek. Nem tehetek róla.
Ez az anyanyelvem, ezen írok, szeretem, és szeretek találkozni vele bárhol, hát még a határ túloldalán!
A lendvai borvidékről úgy tartják, hogy a fehér szőlőnek kedvez, de egyre inkább teret hódítanak a vörös fajták is. Leérve a hegyről, a hegylábnál rögtön van egy Interspar, mely a helyi borok bő választékát kínálja. Azért ez nálunk nem mindenhol van így. A nagy szupermarketek a sztárolt hazai borokat szép számban árulják, de nem mennek rá a helyi borokra. Lendván igen.
Amilyen kicsi, amilyen rendezett, kedves városka Lendva, épp annyira gazdag is. Az ember csak kapkodja a fejét. Van vár, benne kiállítások, sonkaérlelő üzem, a közelben van a világ legnagyobb orchidea-gyűjteménye, és több termálfürdő is, köztük olyan is, ahol gyógyhatású fekete vízben fürödhetünk (azt olvastam valahol, hogy ez is egyedülálló az egész világon).
És ha már ennyi minden van, a borvidék közepén ott fekszik egy múmia is. Miért is ne?
Csodával határos módon sikerült a legjobb időszakban, a legszebb (bár kissé párás) időben eljutnom Lendvára, egy röpke fotózás erejéig. Kicsit késői órában, már túl alacsonyan járt a nap, így a meredélyek egyik fele már árnyba borult, de remélem, így is sikerül visszaadni valamit a lendvai ültetvények festőiségéből.
Bónuszként, amikor épp a Lendva-hegy kápolnájához értem, tatarozómunkások jártak ott, és kinyitották a kápolna oldalbejáratát.
Az év folyamán többször is megfordultam Lendván, de a múmiát nem sikerült látnom egyszer sem. Hát most igen. Nem bírtam megállni, hogy be ne lessek, sőt kattintottam is párat. Nem igazán jók a képek, de ezek életem első múmia-fotói.
A képen látható férfi Hadik Mihály (1670-1733), magyar gróf és kapitány, a híres hadvezér, Hadik Mihály édesapja, aki maga is csatában esett el. Ahogy azt a múmiáján mind a mai napig látni, feltehetően a fejére mért ütéstől. 1759-ben, a Lendva-hegyen a Szentháromság kápolna renoválása során bukkantak rá díszes fakoporsójára, s abban megdöbbentően jó állapotban fennmaradt porhüvelyére.
Hadik Mihály teste annak ellenére mumifikálódott, hogy halála után nem balzsamozták.
A korpuszt aztán a lendvaiak üvegkoporsóba tették. Ha arra járnátok, bejelentkezés után lehet bejutni a kápolnába.
Lendva szülötte Zala György szobrász is, aki előtt egy múzeum tiszteleg a lendvai várban. Amikor Budapesten a Hősök terén járunk, jelentős részben e lendvai születésű művész munkájában gyönyörködünk. Neki köszönhetjük Gábriel arkangyal szobrát, a Háború és Béke szoborcsoportot, négy királyszobrot, továbbá ő mintázott a téren minden domborművet.
Ismerjük persze azt az effektust, hogy minden kicsi, de önmagára büszke, lokálpatriótákban gazdag falu, kisváros, kistáj igyekszik felkutatni a múltból híres szülötteket, s némi túlzással az adott helyet egy kicsit „a világ közepének” feltűntetni. Szerintem ez alapvetően érthető, értékelhető attitűd, s van benne valami otthonosan kedves. Lendva esetében azonban ennél többről van szó. Itt van valami valódi aránytalanság.
Mintha Lendva mérete nem állna arányban gazdagságával, és a Lendva-hegy szépségével. De hisz minden gyöngy ilyen. Ez a gyöngyszem-lét lényege: hogy valami, ami néha jelentéktelenül kicsi, mégis szokatlanul erős, megbabonázó fénnyel ragyog.
Fogadjátok szeretettel a galériába szerkesztett képeket, és ha tehetitek, látogassatok el egyszer Lendvára. Számomra szimbólum is. Lendváról eszembe jut mindig, hogy még ha nincs is mindig az orrunk előtt valami szépséges felfedezni- vagy látnivaló, akkor se kell mindig átrepülni hét ország felett és két óceánon, néha elég épp csak átlépni egyetlen egy határon.
Az összes képet megnézheted az alábbi galériában. Kattints az első képre és lapozgass!
Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!
Csak egy kattintás, és értesülhetsz az újdonságokról 🙂
http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo/legvadabb-folyo-mura/
http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo/az-eltevedt-hegy-a-somlo/
http://https://centauriweb.hu/archiv/barangolo/hegy-gyongyszem-sziget-harom-az-egyben-a-somlo/
http://https://centauriweb.hu/archiv/szinnel-lelekkel/jack-london-a-szolo-a-bor-es-tokaj-szimbolikaja/
http://https://centauriweb.hu/archiv/legszebb-emlekeim/10428-2/
Látatlanban is megszerettetted velem Lendvát. Egyszer feltétlenül arra járok majd, addig is, megpróbálok beszerezni egy jó lendvai bort!
🙂 🙂 🙂
Tavaly tavasszal jártam arra a dobronaki orchideafarmon, amit te is említesz. Lendván csak átutaztunk, de most a te jóvoltodból megismerhettem kicsit a várost és a környékét is. Köszi! 🙂
A képek egy része a kilátóból készült, ugye?
Írás közben eszembe is jutott: vajon jártál-e arra? Ééééés igen! / Egyik fotó sem a kilátóból készült 🙂 Nagyon meredek oldalak vannak, ezért van gyakran az a hatás, mintha nagy magasságból fotóztam volna. Állati fotogén hely. A kép legjavát a kápolnától lőttem. Ezúttal se volt sok időm, jó ha 1 órát fotóztam.
Nahát! Biztos voltam benne, hogy a kilátóból fotóztál. Tényleg meredek oldalak lehetnek arra.
Legközelebb, ha arra jársz, úgy oszd be az idődet, hogy több jusson fotózásra! Van arra egy tó is, a Bakonaki-tó, ott is biztosan találnál témát. Ott is van egy kápolna! 🙂 (Arra nem jártunk tavaly, csak olvastam róla.)
Lenyűgöz ez az emberi léptékű táj, elcsépelt ugyan, de egy valódi ékszerdoboz. Nagymamám sokszor emlegette Lendvat, Muraszemenye közelségebol.
Köszönöm, hogy megmutattad, szívem szerint indulnek, amíg lehet.☀️
Örömmel – emlékszem, nagymamádról esett már szó, talán amikor a Muráról írtam 🙂
Igen, ő ott tanult meg úszni ☺️
Cen’!Mindenütt van egy órád! De hol a következő, Szívem?
Nerohangaljálmárilyeneszeveszettmódon!
halehet
♥
szeretettel állítanálak meg
tudom, nem lehet 🙂 🙂
Lendva 1 óra…
Őszi Balaton 1 óra
Cen’!
Szépírást egy életre, baszdmeg, drága Cen!
maradjálmár
maradokszerettettel
híved
üljmegaseggedenésírjál
drágacen 😀
végig kell járnod, tudom
Stop! Egy Cenaturi-könyvet akarok! 🙂 🙂 🙂
🙂 🙂 🙂
Ide el kell menni!
Óhhh- megmelegítetted a szívem. A nagyszüleim és Édesanyám földje. Közel van Belatinc, ahol a nagyanyám cseléd volt, rengeteget mesélt róla. A gyerekeinkkel sokat jártunk Lendvára, a szlovén határ mellett élnek a szüleim, a temetőben is sokat bóklásztunk, sajnos a múmiát a kápolnában nem láttuk. A szőlős lankákról anno mi is rengeteg képet készítettünk, sőt a borospincéknél el is tévedtünk egy kicsit, felfelé menet.
Nagyon kedves írás arról mi az ami igazán fontos, meglátni az egxszerű dolgokban az időtlen szépséget. Köszönöm !! Anyukámról írtam egyszer amikor a Muránál barangoltál és az én drága jó Anyám bedobott egy hortenziát.
Nahát, nem sok ember ismeri azt a környéket 🙂 Örülök, hogy “haza vittelek” 🙂