Zafír-túra – aranymosás

A mai napot főként arra szánom, hogy behozzam a lemaradásaimat és kitaláljam, hogyan tovább.

A harmadik nap ismét felemás lett. Reggel először a falu boltját kerestem, eredménnyel. Eltűnt a fogkefém. Vettem tehát fogkefét, egy tábla csokoládét, a kocsmában ittam két deci almalevet és vettem nyolc darab kockacukrot. Gondoltam, ha cukorral iszom a teát, az is ene…rgia. Aztán a könnyített holmival elindultam az előző napi bolyongás helyszíne felé, hogy ismét a régi vasércbányát keressem. A második napon, a marhafarmnál megismert egyik alkalmazottal a kocsmában is összefutottam. Ő adta a legmegbízhatóbbnak tűnő tanácsot. Tegnap az ő útvonalát követtem, végig a hatalmas legelő mentén egy állítólagos traktornyomig. Gyönyörű idő volt, és a közérzetem sokat javult. Összességében is elmondható, hogy tegnap komolyabb gondok nélkül haladtam előre, s nemcsak a könnyített málha miatt, hanem mert vittem másfél liter vizet is, indulás előtt pedig ittam teát, és ettem két kocka csokoládét.

Ez az út vitt félre. Szép volt, de elvette egy napomat.

Amikor a legelő véget ért és egy fenyvesbe jutottam, már leesett, hogy kicsit elnavigált a jóember a kocsmában. Azt viszont tudtam, merre van a bánya felől érkező patak. Magasfeszültségű vezetéknek vágott nyiladékon addig mentem észak felé, míg a patakmedret meg nem találtam. Itt a völgy egészen széles, sok helyütt inkább lápos, semmint köves. Jól látszott, hogy a patak áradáskor a völgyben száz felé fut, és a hordalékát is a legkülönbözőbb helyeken rakja le. Kutatáshoz nem a legjobb terület, mégis egy helyen a főmederben mostam egy kicsit, de még gránátra utaló nyomokat sem találtam. Viszont találkoztam két hegyi billegetővel. Ezek tipikus hegyvidéki, patakparti madarak, s nagyon szépek (keressetek rá a neten, ha gondoljátok). Előző nap lefelé haladtam a patakparton, ezúttal felfelé. Egy helyütt találkoztam két túrázó lánnyal, őket kérdeztem, tuják-e, hol a régi vasércbánya. Mobiltelefonon, valami jó kis alkalmazással semmi perc alatt megtalálták. Ezek szerint felfelé haladva a patak jobb oldalán kell lennie, az ő térképük szerint valahol a hegy oldalában. Tehát nem a pataknál, ahogy addig hittem. De a bányabejáró környékén nem mutatott a térkép semmi azonosítható támpontot. Mindegy. Haladok tovább felfelé, s közben a jobb kéz felőli hegyoldalt kémlelem. Több helyen is megállok, ahol kőgörgeteget látok, hátha az a meddőhányó alja. Kora délután a bal oldalon megtalálom a kettős gyilkosság helyszínét, a kőbányát. Annyit legalább már biztosan tudok, hogy a kőbánya és a vasbánya nem ugyanaz. A kőbányától sikerült posztolnom, fotóztam, videóztam elég sokat, s már azt is tudtam, hogy előző nap 300-400 méterre voltam csak a kőbányától, mikor lefeküdtem aludni. Tovább haladva hamarosan el is értem azt a helyet. Így a kör bezárult. A hegy déli lábát – igaz, két etapban – teljesen bejártam. Itt nincs a bánya. Vagy csak nem láttam. Ha nem láttam, nem is fogom, hiába megyek végig újra. Immár legalább huszadszor olvasom el a bánya leírását, s végül úgy döntök, továbbra is a patakot követve, megkerülöm a hegyet. Elraktam a fotópuskát is, hogy gyorsabban haladjak. Gondoltam, ha a bányát nem is találom, legalább visszatérek az opálos patakszakaszra, s opált gyűjtök.

Összetört opálok a vasbánya bejáratától nem messze.

Ettől kezdve ugyanazon az úton haladtam, ahol egy nappal korábban. S ami rendkívül érdekes: nem emlékeztem szinte semmire. Még azt a pontot se ismertem fel, ahol először értem ki a zafíros patakhoz, és ahol mostam is. Pár percig azt gondoltam, eltévedtem. De nem. Mindössze arról van szó, hogy az előző napon szelektíven működött a memóriám. Kis részleteket megjegyzett – az opálos turzást, az alvásos tisztást –, de a nagy struktúrákból semmit. Térképet kellett használnom, hogy el ne keverjek. Végül meggyőződtem arról, hogy továbbra is az előző napi úton vagyok, s ahogy haladtam, olyan részletet kerestem, amire biztosan emlékszem. Ilyen volt például egy erdészeti út leágazása, ahol dühös lettem és fáradt, s ahonnan visszafordultam. Amint baktatok felfelé, a csodás módon tök ismeretlennek ható völgyben, egyszer csak a patak túloldalán megpillantok egy beomlást. Erre végre tisztán emlékszem. Arra is, hogy mit gondoltam. Az suhant át rajtam, jól elfészkelhetném magam abban a mélyedésben, a fölé boruló, vastag gyökerek alatt, a következő gondolatom meg az volt: rossz ötlet, hisz ami egyszer beszakadt, beszakadhat máskor is. Megállok egy pillanatra, nézem a beszakadást, le is fényképezem, amikor szembe ötlik, hogy alig 60-70 méterre tőle, viszonylag jól látható helyen, egyértelműen bányabejárat nyílik a hegy oldalában. Közelebb megyek, és már az első lépéseknél látom, hogy a patakparton pedig nagy luk tátong, mintha rókavár bejárata lenne. Csakhogy a luk nem folytatódik üregben, mellette pedig frissen összetört opálok. Vagyis itt valaki – nem is oly rég – ásványt gyűjtött. Odébb még egy ilyen luk. Lenézek a patakmederbe. A turzásban szintén egy gödör. Szóval mostak is. Átkelek a patakon, a túloldalon már látok fekete-vörös köveket is, felveszem őket. Vasércfélék. A bányabejáró lezárva, egy a rácsra akasztott felirat szerint a denevérek nyugalma miatt. Megvan a bánya! És ami a legszebb, már tegnap meglehetett volna. Itt mentem el mellette, alig 50 méterre. Nyerhettem volna egy napot. Ennyit tesz, ha rossz passzban vagyok, na és ennyit, ha pontatlanok a leírások és térképek. Azt írják: „Megpillantjuk FENT, a hegyoldalban”. A bejáró valójában alig van feljebb a patak szintjénél. Mindegy, a lényeg, hogy megtaláltam. A temérdek opál, a kutatásnyomok, a vasércfélék, a tipikus bányatáró kialakítás, mind azt mondja: ez az! Első körben megforgatom a mágnesemet a patakmederben, mert ha minden igaz, akkor vasszemcséknek, magnetit darabkáknak kell rátapadnia. És lám, a mágnes egy szemvillanás alatt tele lesz apró fekete darabkákkal. A patakhordalék erősen vasas.

A vasbánya melletti patak alsó szakasza az egyik legfestőibb, amit a túrán láttam.

Fotózás, videózás után rögtön nekilátok a mosásnak. A patakban kevés a víz, inkább csak csordogál, semmint csobog, és a legtöbb helyen iszapos az üledék. Ez nehezíti a mosást. Öt-hat öblítés kell, mire tisztán látom a köveket. Nagyon aprólékosan keresgélek, s lassan haladok. Időközben arra vetődik egy kerékpáros férfi, aki kedvesen érdeklődik. Köszönés után rögtön azt kérdezi: „Aranyat mos?” Szemlátomást beszélgetni akar, beszélgetünk is, mutatok neki az első napon gyűjtött gránátokból, elmondom hol és hogyan keressen ilyet, fogadkozik is, hogy megpróbálja, de mindig, amikor már úgy tűnik, továbbmegy, újabb kérdést tesz fel, én meg ez idő alatt alig haladok. Ott marad velem bő egy órát. Közben megállapítom, hogy ebben a patakban nemigen van gránát, holott azt is írják, hogy centis s még annál nagyobbak is akadnak. Hát itt, közvetlenül a bánya alatt – most legalábbis – biztosan nem. Inkább csak törmelék, a kevés ép darab pedig mind milliméteres. Azt sem gondolhatom, hogy lejjebb több lehet, hisz végigjártam már az egész hegylábat, több helyütt is mostam, és többnyire még törmeléket sem találtam. Sebaj, mosok tovább, szép rózsakvarc darabkák kerülnek elő, ezeket elteszem, de más semmi. Végül egyetlen aranyszemcsét mosok ki, amit csak üggyel-bajjal tudok felvenni a tálról, mivel ezúttal a csipeszt és a pipettát nem találom.

Ugyanez a patak a vasbányánál. Első látogatásomkor épp csak csörgedezett benne a víz. Másodjára érdekes jelenséget produkált: a bánya alatti szakaszon, úgy 200 méteren át porzott a szárazságtól, ám fölötte és alatti is volt benne víz.

Nyugtalanít, hogy ennyire nincs semmi, még gránát sem, ezért arra gyanakszom: talán mégsem ez a bánya. Pár óra múlva úgy döntök, megnézem a hegy északi végét is. Felcuccolok és indulok is. Alig teszek meg 1 kilométert, amikor a patak kettéágazik, és a hegylábat követő ága szárazon marad. Egy deci víz, annyi sincs benne, csak a hordalék és a nagy kövek. Bármi van is feljebb, nincs értelme továbbmenni. Víz nélkül nem moshatok.
A nap ereszkedik, irány a falu, vissza a bázisomra, letölteni a fotókat, videókat, és kitalálni mi legyen. Az izomlázat leszámítva és a tegnapihoz mérten kifejezetten jól vagyok. Szédülés is csak három-négy alkalommal környékez, azt is inkább csak a nap elején. Egyrészt arra gondolok: talán csak az volt a gond, hogy túl hirtelen álltam rá erre az üzemmódra. Másrészt: még ha a bányánál jártam is, oly kevés a patakban a víz, s annyira iszapos, az alsó szakaszokon annyira szennyezett (nem is láttam ott szalamandrát), hogy nemigen van kedvem abban naphosszat turkálni. A falu fölötti tetőn egy magaslesen megpihenek és úgy döntök: holnap pihenőt tartok, ami annyit tesz, összerendezem az anyagokat, csinálok végre egy salátaboglárka-főzeléket, és olyan helyre megyek, ahol eredményt is remélhetek. Vissza a gránátos patakhoz.

Alkonyatkor megpihentem egy hegytetőn, és ott – mivel már én is túl voltam az első megrázkódtatásokon – valamivel derűsebb fotókra is futotta.

Napnyugtakor ereszkedem le a faluba. Pihegek kicsit, átvizsgálom az itt hagyott holmikat: hol lehet a csipesz és a pipetta? Aztán ránézek a Facebookra. Látom, egy úr lassan szét-trollkodja a oldalt, könnyen megteheti, hisz tök bizonytalan, mikor és hogyan tudok felmenni a netre. A pataknál annak is örültem, hogy posztolhattam, nem hogy a hozzászólásokat is megnézzem. Szóval, hozok egy nehéz döntést: az úr társaságát egy ideig hanyagoljuk. Aztán válaszolgatok – ahogy tudok – a reakciókra. Később a másnapi tervet szövögetem. Rákeresek a bányára a neten, úgy rémlik voltak róla képek is. Az sokat segítene. És igen! Egyértelműen a keresett bányánál jártam. Ahol többek között 30 kg üledékből mostak ki 4-5 értékelhető méretű termésaranyat. Elbizonytalanodom. Visszamenjek? Szánjak rá egy egész napot, és ne a kicsi, hanem a legnagyobb tállal mossak? De ki tudja, mi víz ment le ott azóta, hogy aranyat és zafírt találtak. Végül kimerülök, és azt a „bölcs” döntést hozom, hagyok mindent holnapra, és addig alszom, amíg lehet. 10 órával később térek magamhoz először. Vizet iszok és cukros teát. Nem kapkodok ma. Először felrakok egy rakás anyagot – ez a nagy terv. Most wifis hely van, és nyugalom. Kihasználom. S minden másról csak később döntök. Egy biztos: zafír nélkül nem mehetek haza.

Facebook hozzászólások

22:28 TERVEK KÉT NAPRA