Ha törölnék az emlékeimet, de egyetlen út emlékeit megtarthatnám, könnyen lehet, hogy a Zafír-túra mellett döntenék.
Ez volt eddig a legneccesebb. Bár a Facebookon igyekeztem mérsékelt tudósításokat adni – már amikor volt térerő –, ám utólag bevallom: életem legnehezebb óráit is ezen az úton éltem át, holott nem jártam messze, és elvileg bármikor abbahagyhattam volna. Mégis, például a második napon, olyan helyen lettem rosszul, ahol térerő sem volt. Ha akkor nem kalapálom össze magam, segítséget sem hívhattam volna. Mégis: a Zafír-túra a legszebb emlékeim között él, és bár a legközelebbi barátok is óvtak ettől az úttól, örülök, hogy minden ellenérv és rossz előjel ellenére belevágtam.
Ez volt az az út, amely a lehető legrosszabbul kezdődött, amit majdnem feladtam a legelején, ami majdnem kudarccal végződött, és ami végül mégis amolyan „minden jó, ha a vége jó” esetté vált. Azt tűztem ki célul, hogy aranyat és drágaköveket mosok itthon a hegyekben, úgy valahogy, amint annak idején Jack London és sok más alaszkai aranyásó. Olyan időszakot választottam, amikor a hőmérséklet megfelel az alaszkai nyár hőmérsékletének.
Elhatároztam, hogy addig nem eszek, amíg az aranyat és a zafírt meg nem találom, pontosabban csak azt, amit a kora tavaszi erdő ad.
Ez egyrészt jóval szűkösebb forrásnak bizonyult, mint amire számítottam, másrészt a „mosás” sem úgy haladt, ahogy szerettem volna, különösen a zafír tett próbára. (A túra kiírása a Facebookon ITT )
Ezen az oldalon összeszedtem mindent, amit a túrán írtam, videóztam, fotóztam. A logisztikai gondok és a gyakran megszűnő térerő miatt, néha csak utólag számoltam be az eseményekről. Most lehetőségem lett volna rendbe szedni a bejegyzéseket, de hagyom úgy, ahogy akkor volt, hogy megmaradjanak a túra eredeti bizonytalanságai is. Viszont sok helyütt utólagos kommentárokat fűztem a bejegyzésekhez. A képeket – ahol szükségét éreztem – feliratoztam, és minden bejegyzésnél mellékelem a Facebook-linkeket is, ha valakit érdekelnének az utat követők hozzászólásai is.
Jó olvasást, jó utat! Azoknak pedig, akik a túra idején követtek, nagy köszönet! A legjobbakat mindenkinek: Centauri
A FELKÉSZÜLÉS VIDEÓJA
“Akkor kell kivenni a drágakövet, amikor az épp ott van. Nem később. Akkor, ott, rögtön. Ennyit az elúszott lehetőségekről. Ajándékokról, amit egy patak ad, aztán visszavesz.”
Igen!
A Magasles, Cen”, a MAGASLES, a te nagy élniakarásod, a te !(nagy) nemélniakarásod…
meg a mienk, az éhség és szomjúságérzés hiánya, az éhség- és szomjúság-érzés gyötrő volta,…
létezésünk-talán(ya)?
Kicsiny kövecske, kis üvegcsében, amit te mostál, Cen’, ujjad fölött, lett az enyém mostan
A 3. napon milyen szépen végigkesértek a madarak, amit te észre sem veszel… mert csak kereselkeresel, drága Cen., csak a Zafír, pedig ott a Zsesze madár 🙂 🙂
Na, végre, rátaláltál a madaraidra, itt már nagy baj nem lehet, még hal is vagyon! 🙂 🙂 .:)
A Hórvölgyi köd íródik, kedves, Cen? Vagy valami más? 🙂 Elfáradtam , mint te a 2.napon. Tovább olvasni ma nem tudom. jóéjszakát
rettentő kitartó vagy 🙂
No, akkor most – miután nemrég én is jártam arra, és gránátot is mostam ☝ – a posztjaid segítségével négy év után végig megyek ezen a túrán még egyszer. 🙂
Milyen volt? Végigmentél?
Csak most járok itt megint, ezért aztán csak most bukkantam rá a kérdéseidre. Ez így igencsak hosszantartó beszélgetés lesz 🙂 , de kérdés nem maradhat válasz nélkül, ugye?
Igen! Végigmentem újra, és jó volt nagyon. 🙂
Ezúttal ugyanis nem kellett izgulnom, hogy mi lesz veled, vajon túljutsz-e épségben ezen a túrán, és hogy meglesz-e a zafír. Ezen kívül már nekem is voltak emlékeim néhány hellyel kapcsolatban. A képek egyike láttán mondhattam pl. olyat, hogy “Itt találtuk a denevért.” Vagy a videódat nézve már tudtam, hogy mennyire hideg a patak vize a gumicsizmán keresztül.
Most pedig azért jártam erre megint, mert hat évvel ezelőtt ilyenkor még kerested azt a zafírt. 🙂 Szép emlék ma már!
(Ja, és most látom, hogy fentebb elszámoltam magam. 🙁 Öt év volt az a négy év.)