Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (1.)

koronavírus térkép

Súlyos kérdéseket vet fel ez a járvány. Nem tudjuk hol a vége. Nem tudjuk, hogy mi lesz a hosszútávú következmény. Nem tudjuk, mit vált ki belőlünk. Jöhet-e fordulat a járvány után? Ezek a legsúlyosabb kérdéseink. Ezekre keresem a választ én is.


2020.03.21. Ne értsetek félre! A vírus szép. A vírus is a természet, de nem azért szép, mert a vírus a vadon része. Ha így osztjuk fel a világot, súlyos hiba. A világ ugyanis nincs felosztva, fel- és összedarabolva, épp ellenkezőleg: minden mindennel összeköttetésben áll. A vírus kapocs. A vírusról mindmáig nehéz eldönteni, hogy voltaképp micsoda, az élő vagy az élettelen szféra része, leginkább a kettő határán áll. Mivel nehéz rá élőlényként gondolni, annak ellenére is, hogy a vírus elpusztításáról beszélünk, hagyjuk is ezt a kérdést egyelőre. Nem tudjuk biztosan, hogy ebben az inerciarendszerben a vírus pontosan hol található.

Viszont biztosan tudjuk, hogy a vírus épp úgy a rendszeren belül létezik, mint mi. Ha azt mondom: a vírus egy funkció – nagyot nem tévedhetek.

Olyan, mint egy telefonban vagy számítógépben bármely funkció. Nélkülözhetetlen feladat jut számára a nagy rendszerek szabályozásában.

Az alaphelyzettel kell tisztában lennünk. Azért is fontos ez, mert e nélkül nehéz helyesen értékelni a jelent (a jövőről nem is beszélve), és lehetetlen adekvát reakciót mutatnunk. Ne gondoljatok cinikusnak, amikor olyasmiről beszélek, ami egy percre kiveszi ezt a kérdést az ember kizárólagos és egyoldalú szemléletmódjából.

Világos, hogy védekeznünk kell. Világos, hogy nem halhat meg senki. Ami engem nagyon zavar, épp az, hogy máris kezdünk hozzászokni a napi statisztikákhoz, és mintha máris tudomásul vettük volna, százak és ezrek halnak meg naponta. Értem, hogy miért érzékenyülünk el, ha a balkonokról éneklő olaszokat látjuk. Értem, miért gondoljuk jónak, ha úgymond „a dolog jó oldalát” látjuk és láttatjuk, ha a karantént igyekszünk lehetőségnek mutatni, ugyanakkor ez kockázatos is. Visszatérek még rá, miért.

De mielőtt bármiféleképp reagálnánk, egyénenként és közösségként is, érdemes tisztába rakni, hogy mi az alaphelyzet.

Van egy rendszer. Élőlények sokasága. Az a rendszer, amiről annyit, de annyit írok évek óta. Közel 40 millió faj (!!!! – ezt nem véletlenül szajkózom mániákusan) közössége. Ez a közösség, ez a rendszer nem csupán 40 millió faj és felfoghatatlan számú egyed matematikai halmaza, hanem szervesült egész, épp ahogy a testünk is különböző sejttípusok billiárdjainak szervesülése.

Ez Lovelock Gaia-hipotézise: a Föld él, s mindannyian egy élőlény részei vagyunk. A vírus is.


mi a koronavírus

Koronavírus (Forrás)

Mi különböztet meg egy élőlényt az élettelentől?

Számos ismérvet határozhatunk meg, de olyat, ami minden élőre kivétel nélkül vonatkozik, alig találni. Egy ilyen kritérium azonban kétség kívül létezik, ez pedig a szabályozás. Amint a testünk is szabályozza sok egyéb mellett például a testhőmérsékletünket, úgy a Föld is szabályozza belső viszonyait. Magyarul: olyan belső egyensúly fenntartására képes, ami nem magától értetődő = nem következik anyagából vagy a Naptól számított távolságából, se méretéből, se összetételéből. Szabályozás nélkül az ember esetében sem következne, hogy mínusz tizenkét fokon 36.7 legyen a testhőmérséklete. Ha egy ember esetében csak a tömegét, csak az összetételét, a „Naptól számított távolságát”, s ehhez hasonló fizikai-kémiai jellemzőit vesszük figyelembe, akkor hamar megkapjuk azt az eredményt, hogy az ember testének mínusz tizenkét fokon mínusz tizenkét fokosnak kellene lennie. Hogy ez mégsem így van, az a szabályozásnak köszönhető.

Egy emberi test szabályozása is hihetetlenül komplex; könnyű elképzelni, mennyire komplex egy olyan rendszer szabályozása, amely 40 millió faj milliárd és milliárd egyedének összletét szabályozza.

Nagy a kísértés, hogy itt hosszan hozzam a plasztikus példákat, de annak érdekében, hogy hamar eljussunk a legfontosabb kérdéshez, csak a leginkább ismert vonatkozásokra hivatkoznék.

A rendszer működésének egyik alapja az, hogy minden részelemből, minden fajból optimális mennyiség legyen jelen. Ezért a szabályozások jelentős része a létszámra vonatkozik. Ebbe a körbe tartozik minden olyan szabályozás, ami például a szaporodás irányába mutat. És ebbe a körbe tartozik minden olyan is, ami a mortalitás arányait szabja meg. Idetartozik az, hogy fajonként alapvetően meghatározott a várható élettartam is. A szaporodási ráta és a halálozási ráta ugyanahhoz a képlethez tartozik, ám önmagukban nem elegendőek, hisz dinamikus rendszerről van szó. Épp ez a dinamizmus különbözteti meg az élőt az élettelentől. Dinamikus rendszerek esetében pedig az egyensúly annyit jelent, hogy az ingadozás bizonyos határértékeken belül marad. Van tehát egy ingadozás, finom rezonálás a rendszerben. Ahol pedig rezonancia van, ott előfordulhat, hogy egynémely érték néha meghaladja az optimálisat,

vagyis a szaporodási és halálozási ráta önmagában nem elegendő a rendszer optimális tartományban maradásához.

Ilyenkor lépnek be további szabályozások, így például betegségek, jellemzően járványok.

Ökológusok számára közhelynek számító alaptétel, hogy amennyiben egy populáció túlszaporodik, épp a túlszaporodás teremti meg az alapot járványok kialakulásának. Sok kórokozó állandóan jelen van ezekben a populációkban, de amíg optimális a „népsűrűség”, képtelen járványt előidézni. Bármely populáció túlszaporodása törvényszerűen együtt jár az interakciók megszaporodásával, vagyis az egyed és egyed közötti közvetlen érintkezéssel.

A túlszaporodás addig egymástól többé-kevésbé elszigetelt egyedeket is összeköt, hamar létrejön az érintkezések olyan láncolata, melyen aztán egy vírus szabadon szaladhat.

A vírus tehát a finom szabályozásokat kiegészítő „vészfunkció”. Egy faj élete olyan, akár egy folyó, amely ideje nagyrészében a főmederben halad. Időnként azonban kilép a medréből, és elönti az árteret, sőt időnként azzal fenyeget, hogy elönt távoli területeket is. Ebben a képletben – ahol a faj a folyó – a vírus nem más, mint távol a folyómedertől magasodó gát.

Másként: a vírus az utolsó védvonal. A vírus a fal, ameddig egy faj elmehet.

Ebből a szemszögből már nem is annyira meglepő, hogy a vírus ellen gyakorlatilag nincs védelem. Az ember is csak utólagos és időleges védelemre képes. Utólagosra, amennyiben mindig a vírus az első, s azt követi a vakcina. Időleges, amennyiben a vírus újra és újra mutálódik, új alakot ölt, új képességekre tesz szert, s mi megint csak mögötte találjuk magunkat. Bármiféle utolsó védvonalról van szó, annak kell a legerősebbnek lennie. Így van ez a vadonban is. Ebből az is következik, hogy a vírusok a jövőben sem lesznek legyőzhetők. Ha valaki erre azt a mantrát veszi elő, miszerint a tudomány ezt is megoldja majd, kérdezzünk rá: rendben, megoldja, de ha erre képes, akkor eddig miért nem oldotta meg? S miként lehetséges, hogy a helyzet nem javul, épp ellenkezőleg, folyamatosan romlik, olyannyira, hogy most itt állunk a történelem egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) világjárványának küszöbén, annak ellenére is, hogy jól tudtuk: ez bekövetkezik majd – elvileg tehát a felkészülésre is jutott idő.

De mi történt az emberrel, a Homo sapienszel, mint fajjal, hogy egyszercsak a végső gátnál, az természet utolsó védvonalánál találja magát?

Ne intézzük ezt el azzal, hogy egyszerűen túl sokan vagyunk. Itt nem csupán létszámbeli gondok vannak, hanem szerkezetiek is. A jelenleg a Földön élő hétmillirád ember egyenletes terítésben talán még nem váltaná ki a nagy rendszer ellenreakcióját, de itt több probléma is fennáll. Itt két momentum tulajdonképp evidencia, de a kettő összekötése, együttes vizsgálata megdöbbentő nézőpontot kínál.

Az egyik evidencia az, hogy a népesség jelentős része városokba tömörült, ahol a népsűrűség a lehető legnagyobb; messze nagyobb az optimálisnál. Épp ezért a nagy járványok mindig is a nagyvárosokban taroltak, legyen szó fekete himlőről vagy pestisről. Viszonylag új fejlemény, hogy ezeket a városokat ezer és ezer szállal kötöttük össze. Elsősorban a légiközlekedésre szokás hivatkozni, de ilyen összeköttetést jelentenek a jelentősebb utak, és a kereskedelem bármely formája is. A légiközlekedés annyiban valóban új és progresszív fejlemény, hogy gyorsan mozgat bármely távolságra tömegeket. A járvány előtt az egyidőben levegőben tartózkodó utasok száma már hihetetlen méreteket öltött: 240 millió ember tartózkodott odafönt a nap minden órájában.

Most képzeljük egy kicsit magunkat a vírus helyébe!

Képzeljük el, hogy nem látunk, nem hallunk, mikrobák vagyunk, és „érzékelésünk” voltaképp arra korlátozódik, hogy a terjedés lehetőségét megtaláljuk, hogy előre haladjunk mindig, sejtről-sejtre. Képzeljük el, hogy a vírus számára a világ sejtek sokasága. Sejtek láncolata – ez a vírus sztrádája. Ha egy vírus „szemével” szemléljük a világot, megdöbbentő képet kapunk. Nem annyit látunk csak, itt is, ott is akkora városokat hoztunk létre, melyekben már kevesebb a lehetőség, mint a kockázat, hanem e városok korlátlan összekötögetésével voltaképp egyetlen világváros jött létre.

Ha a vírust megérdezhetnénk, mit szól a nagyvárosokhoz, csodálkozna: Városok? Van több is? Nahát. Én csak egyet látok, igaz, az valami hatalmas.

A vírus számára tehát Tokió és New York gyakorlatilag ugyanannak a városnak egy peremkerülete. Erre írtam tegnap, hogy lehetetlen nem látni, hogy a vírus azon a sztrádán száguld, amit mi magunk építettünk ki a számára. Az emberlét, a kultúra, a civilizáció melegéből nézve ellenségként tekintünk rá, úgy is fogalmaznak sok helyen, hogy ez háború, és mi győzünk majd, jobb esetben horrort látunk, egy titokzatos fél-élőlényt, ami agresszívan szaporodni akar. A háborús vízió semmiképp sem állja meg a helyét, az agresszív szaporodás horrorja is csak addig, míg mondjuk a genetika szintjén vizsgáljuk a vírust. Ha a Föld nagy szabályozó folyamatait is a szemünk előtt tartjuk, akkor rögtön belátjuk, hogy a vírus célját tekintve semmi mást nem akar, csak szabályozni. Míg nekünk ez tragédia, és minden betegség és halál személyes dráma, addig a vírus paradox módon csak az optimális tartományban akar tartani minket.


Folyt. köv. – Frissítés 2020.03.22. Ma felrakom a folytatást, a második részt is!

2020.04.16. Itt a folytatás:

Mi a koronavírus? Kegyelemdöfés vagy gyorssegély? (2.)

Osszátok meg másokkal is!

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Centauri

Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Tótágast áll a világ

2020.03.19. Kételyek és kontrasztok = karantén

2020.03.17. Koronavírus-járvány idején karanténban

2020.03.13. Járvány idején az a legjobb hely, ahol semmi sincs

Az öldöklő civilizáción túl

16 Comments:

  1. Vadkamerás felvételek is jönnek ma – olyan fajról, amit eddig nem mutathattam még! A világ egyik legjópofább jószága! 🙂 nagyon óvatos, nagyon titokzatos, nagyon szép 🙂

  2. Szabó Edit

    No, ez roppant érdekes volt, köszi! Így még nem gondoltam sosem a vírusokra.
    Még a felénél sem jártam az olvasásban, már azt mondtam, hogy ezt meg kell osztanom.

    Azt hallottam a rádióban egy hozzáértő embertől, hogy a vírusnak egyetlen célja van: szaporodni akar. (Te is írod.) Nem akar ő megölni senkit, hiszen csak élő sejtben képes szaporodni, ha meghal az ember, akit szaporodás céljából megfertőzött, a vírus is elpusztul. Az, hogy a szaporodással szabályozni is akar, új volt nekem, de nem elképzelhetetlen.
    Kíváncsian várom a folytatást!

    • A vírus szabályozni nem akar, vagyis nem ő akar szabályozni, hanem a bioszféra a vírust felhasználva – nem egyszerű ez – jövök majd a folytatással, mert igazán az az izgalmas / megírtam már, csak még szerkesztem kicsit 🙂

      • Szabó Edit

        Ezek szerint félreértettem ezt a mondatot:
        “Ha a Föld nagy szabályozó folyamatait is a szemünk előtt tartjuk, akkor rögtön belátjuk, hogy a vírus célját tekintve semmi mást nem akar, csak szabályozni.”

        Ha nem is ez a célja, végül – így vagy úgy, ezért vagy azért – mégis ezt teszi.
        Lássuk a folytatást! 🙂

  3. Nagyné Ica

    Húú! Ez nagyon érdekes, logikusnak tűnő és érthető. Biztosan nem gondoltam volna a vírusra ebből az aspektustól.
    Köszi ezt megvilágítást, és természetesen osztom én is, hadd lássák, olvassák mások is.

  4. Ibolya Nagy

    Így már érthetőbb a vírusok folytonos mutációja.
    Megvan a vakcina az egyik ellen, nosza, változtassunk valamit, (mondják a vírusok) pl. az RNS-szekvencian, vagy a fehérjeburkon novesszunk egy speciális csapot, ami odatapad a sejtfalhoz és segíti a bejutást…. és elkezdődik az “öldöklés’, apokaliptikus méreteket öltve.
    Minden halál megvisel, nemcsak az emberé, ez most nagyon közel van, szorongok, szorongunk szeretteinkert, ismerosokert, ismeretlenekert.
    Megrendítő, most fogjuk fel igazán, hogy nem győzhetunk mindig. ill. csak hatalmas áldozatok árán.
    Majd meglesz az új vakcina, és minden kezdődik elölről.
    A nagy pestisjárvány idején Boccaccio megírta a Dekameront, de jó lenne, ha most itt lenne a könyv.

    • Azt hiszem, én nem szorongok, inkább ingadozom, ide-oda lengek az érzések, a felismerések között – nem különben a nagyvilág hírei és a hétköznapi tennivalók között; amint hol a járvány mélységeit, hol a vadon magasságait járom; ez így pillanatnyilag káosz; érzelmileg is, de a ráció is nehezen találja a helyes utat, az egyensúlyt pedig végképp nem 🙁 így talán összességében én is szorongok? még azt sem tudom

  5. John Irving Garp szerint a világ- nagyon régen olvastam, valamiért ez ugrott be.
    Cen szerint a világ- szuper-valóban az univerzumban mind össze vagyunk kötve, ha valahol többlet van és az egyensúly kimozdul, a rendszer mindig a visszaállítás irányba mozdul vissza – a termodinamikában ha jól emlékszem entrópiának hívták, vagyis a maguktól végbemenő folyamatok iránya- bocs nem tudálékosság, de ez is csak azt bizonyítja, hogy kicsiben, nagyban rendszer szinten lehet csak gondolkodni.Természetesen megosztom- az összes fiatal most lóg hatalmas hálón:-)))
    A legjobbakat mindenkinek

  6. Holsky Péter

    Köszönet! Megvilágító, ébresztő, tudatformáló.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük