Mire tanítanak a madarak? – Több szerénységet!

kanári madárfotó díszmadár

Kanári (Fotó: Centauri

 

A felvételek tanúsága szerint a madárdal valódi zene! Nem zeneszerű hangicsálás, hanem zene a szó legszorosabb, s legklasszikusabb értelmében.


2020.04.06. Itt a tavasz – s ha tavasz, akkor madárdal. Sokak számára a madárdal önmagában is megnyugvást hoz, de vajon tudjuk-e, hogy miért? Csak arról lenne szó, hogy a madárdal idilli környezetet idéz fel bennünk? Koránt sem. Amikor madárdalt hallunk, legyünk bármilyen madárszeretők és madárértők, valójában nem tudjuk, mi történik.

A madárének vizsgálata nemcsak merőben új tudást ad a madárvilág szépségéről és összetettségéről, hanem az emberi működés kritikája is.

Általában is elmondható, hogy a forradalmi felfedezések jelentős része evidenciákat fedez fel és tár elénk, s a felfedezés pillanatában nem is értjük, miért nem jöttünk rá erre korábban. Az is jellemző, hogy gyakran nagyerejű felfedezések is homályba veszhetnek, ha nem vonjuk le belőlük a megfelelő következtetéseket. Ahogy az a madárdal tudományos igényű vizsgálatával történt.

Szerettetek volna egy megdönthetetlen érvet amellett, hogy az állati intelligencia jóval magasabb rendű, mint amilyennek az emberek és a tudomány általában tartja? Ha igen, akkor itt van a bizonyíték.

A mára elfeledett zene- és madárdal-kutató, Kodály Zoltán tanítványa, Szőke Péter volt az első a világon, aki egy zenetudós alaposságával vette górcső alá a madarak énekét. Eredményeit 1987-ben publikálta „Ismeretlen madárzene” című kötetben. Első nekifutásra semmi rendkívüli nincs ebben a kutatásban, hisz addig is madárénekről, madárdalról beszéltünk, vagyis érzékeltük, hogy a madarak kommunikációja az emberi fül számára gyakran tűnik zenének, de hogy ennek bármi köze lehet ahhoz, amit például a Harmadik típusú találkozások című filmben láttunk,

s hogy e kommunikáció tudatossága meghaladja minden elképzelésünket, senki sem gondolta volna.


robin vörösbegy TERMÉSZET madarak természetfotók madárfotók irodalom érdekességek Centauri birdlife birds wild wildlife nature naturepohotography

Fotó: Centauri

Kézenfekvő, hogy megannyi zenetudós, zeneszerző közül valaki egyszer csak lekottázza a madárénekeket, ez valami okból 1987-ig mégsem történt meg. Megdöbbentő, de az erre irányuló inspiráció évszázadokig elkerülte az embert, míg nem egy tihanyi nyaraláson, Szőke Péter és (szintén zeneértő) felesége egy fekete rigó (Turdus merula) szokatlanul szép énekére ébredt. A rigó dalát azon nyomban papírra vetették.

Ez indította el azt a lavinát, aminek aztán el kellett volna söpörni a madarakról addig alkotott teóriákat – s új, fontos adalék lehetett volna ahhoz is, hogy bemérjük: az ember mennyire félrepozícionálja magát a bioszféra rendszerében.

Következő lépésként Szőke Péter madárdalok százait vette fel, nemcsak Európában, hanem a világ más tájain is, s azokat lekottázta. Hamar rájött, hogy ezeket a dalokat le kell lassítani ahhoz, hogy tisztán hallhatóvá, rögzíthetővé váljanak. Ez a rém egyszerű metódus megdöbbentő eredményt hozott.

Voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy a könyv és a hanglemez 1987-es kiadását – még gyerekfejjel – megkaptam karácsonyra. Vagyis 33 éve már, hogy először hallottam ezeket a dallamokat, de ma is lúdbőrös leszek, ha felteszem a kérdést:

hogyan fordulhatott elő, hogy 1987-ig senki sem lassította ezeket a madárdalokat? Hisz annyira kézenfekvő!


A felvételek tanúsága szerint a madárdal valódi zene! Nem zeneszerű hangicsálás, hanem zene a szó legszorosabb, s legklasszikusabb értelmében. Még az éneklésben kevésbé jeleskedő fajok is képesek egészen tiszta zenei hangközöket tartani, sőt az oktávváltás is bevett gyakorlat. A dallamok megdöbbentő mértékben az általunk is ismert és használt zenei alapegységekre épülnek. Így már talán nem is annyira meglepő, hogy lassításban valódi zenének tűnnek. Ám jó pár kiválóan éneklő madárnál ennél is többről van szó. Az ember zenéje, a mi zenénk köszön vissza ezekről a felvételekről.

A legdurvább az Észak-Amerikában élő remeterigó éneke.

Ez a madár nagyon hasonlít a mi énekes rigónkhoz. Ha Kanadában barangolva halljuk őt, akkor voltaképp csak egy vékonyka „cincirit” hallunk, ami annak ellenére sem tűnik zenének, hogy a rigók köztudottan a legszebben éneklő madarak közé tartoznak.

Ám ha lassítani kezdjük a remeterigó énekét, döbbenetes részletek bontakoznak ki.

Hallgassatok bele! Ezen a felvételen több lépcsőben 36-szoros lassítást hallhatunk. Mivel a lassítás a háttérzajokat is felerősíti, ezután kitisztítják a felvételt, majd ismét gyorsítani kezdik, egészen az eredeti sebességre. Hallani fogjátok, hogy az elképesztő dallam – amely kísérteties mása a népdalainknak – visszagyorsítva megint csak egy értékelhetetlen „cincirivé” válik.


De nem kell Észak-Amerikáig mennünk, hogy ennyire szívhez szóló dallamra leljünk a vadonban. Magyarországon is él – bár viszonylag kevés helyen – az erdei pacsirta (Lullula arborea), elsősorban irtásokon, kopár hegyoldalakban, felhagyott kőbányák környékén. A Balaton-felvidék bizonyos részein egészen gyakori, igaz, állománya évenként erősen ingadozó lehet. Abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy 7 éve egy pár tőlem nem messze is költött, s így naponta hallhattam az énekét. Azt az éneket, ami egyébként nem igazán „látványos”, nemcsak a rigók vagy poszáták énekéhez, de a rokon mezei pacsirta (Alauda arvensis) énekéhez képest sem.

Na de ha lelassítjuk! Egy megindítóan szép melódiát kapunk:


A fenti felvételek után, talán nem kell magyarázni a döbbenetemet. A lelkesedésem. Hamar kaptam visszaigazolás arról, amit gyermekkorom óta érzek: a madarak világa egészen rendkívüli, és sokatmondó a számunkra. 1987 óta nemcsak érzem ezt, hanem tudom is. És ez eszement nagy különbség. De rögtön felvetődik két kérdés. Az egyik arra vonatkozik, miért nem írtam erről eddig?

Ez lényegtelennek tűnhet, annyiban mégis fontos, hogy a válasz az emberi magatartás kódolt korlátoltságáig vezet vissza.

Ugyanis rettentő fontos lenne a madárzene felfedezését megfelelő súllyal kezelni, s nem szabad megállni a csodálatnál, vagy ahogy párszor láttam: nem elég sírva fakadni a remeterigó énekétől (valóban láttam több esetben embereket, akik sírva fakadtak). Ezt nem elég érezni! Tudnunk kell. Tudni kell, hogy végső soron mit jelent ez. S hogy ez mennyire nehéz ügy, jól mutatja Szőke Péter munkássága, s az, ahogy más zenetudósok, kutatók reagáltak a madárzene felfedezésére-feltérképezésére.

Amilyen lenyűgöző egy remeterigó dallamvilága, éppoly lesújtó az a korlátoltság, az a kapaszkodás az indokolatlan gőgbe, amelyre egy civilizációt alapoztunk. Talán azért is kapaszkodik a modern ember a saját, újkori mítoszaiba, mert nagyon is tisztán érzi: alapjaiban kérdőjelezhető meg a léte. Legalábbis a létállapota.


természetszeretet állatbarátok

Fotó: Centauri

A madárénekek lassított vizsgálata abba az irányba mutatott – egyértelműen –, hogy a madarak jóval intelligensebbek, mint korábban hittük, ráadásul érzékeny ponton talált el minket.

Énekük művészetnek tűnik. Az ember felsőbbrendűsége mellett érvelők egyebek mellett épp a művészetre hivatkoznak előszeretettel. Ez volna az egyik, ami radikálisan hiányzik az állatvilágból. A művészeten belül is kitüntetett, igen rangos helyet foglal el a zene, ami távolról nézve valóban páratlannak tűnik. Szőke Péter után viszont már nem annyira. A legalapvetőbb kérdésekig el sem jutottak még – talán Szőke Péter maga sem –, amikor máris megjelent a szkeptikusok hada. Arra alapozva, hogy Szőke Péter maga is a zene háromszintjét különbözteti meg – úgy mint az élettelen környezet hangjait, az élővilág hangjait (azon belül elsőrangúan a madarak énekét), s végül az emberi zenét –, a szkeptikusok arra tettek kísérletet, hogy a két első kategóriát valamiként összemossák.

A felvételek után arról nem lehetett vitát nyitni, hogy a madárének sok esetben pontos mása az emberi zenének.

Egyetlen ponton lehetett a madárzenét visszatuszkolni abba az eszmerendbe, ahol az emberi zene az értelem és a művészet csúcsa, egyedüli képviselője. Ez pedig a tudatosság kérdése. A szkeptikusok azt állították, hogy bár sok madár lenyűgöző dallamokat énekel, erről mit sem tud. Ahhoz hasonlóan, amint néha élettelen tárgyak is dallamok kiadására képesek. Ezt bizonyítandó ajtónyikorgások százait vették fel és lassították le, míg nem találtak egy olyat is, mely valóban dallamot nyikorgott. Lám! – mondták, épp ez történik a madárvilágban is.

Nem állítottak kevesebbet, minthogy a madarak ajtóként nyikorognak.

Elvileg ez akár igaz is lehetett volna. Ez ugyanaz a máig makacsul élő elképzelés, ami az emberen kívüli élőlényeket biomechanizmusoknak fogja fel – annak ellenére, hogy erre voltaképp semmiféle bizonyíték nem áll rendelkezésre. Azok a kutatások, melyek biomechanizmusokat tárnak fel – nagyon helyesen – igazak az emberre is. Lásd Pavlovi-reflex! Épp ezt használja ki többek között a reklámipar, de a politika is.

Józan mérlegelés után tehát aligha mondható más, minthogy: vagy mindaannyian biomechanizmusok vagyunk – a remeterigó, az ember és a giliszta is – vagy bármely élőlény esetében felbukkanhat a tudatosság valamilyen szintje.

A szkeptikusok érvelése logikus volt, s nehezen cáfolható.

Szőke Péter tenyésztett díszmadarak énekét is tanulmányozta, így a kanáriét is. Ez alkalmat adott arra, hogy dinamikus vizsgálatokat is végezzen. A legismertebb éneke miatt tartott faj a kanári, melyet gyakran kereszteztek más fajokkal, így például tengelicével is. Mindkét faj énekében sok a trilla, akár több száz is lehet egy dallamban, vagyis akár 500 hangból is állhat egy dallam. Ezt azonban nem érzékeljük, hisz a remeterigóhoz hasonlóan a kanári és a tengelic is hihetetlen tempóban énekel.

A kanárikat én is jól ismerem, kanárik százaival éltem együtt az évtizedek alatt, egy hím madaram ma is van, fel is vettem pár éve az énekét. Nem mennék bele most abba, hogy az én madaram kivételes tehetség, de ahogy emberek között is vannak kiemelkedő talentumok, úgy a madaraknál is. Efféle talentum volt Szőke Péterék alaposan vizsgált hibridje is.

Felvették a madár több száz hangból felfűzött énekét, lelassították, majd egy hangot megváltoztattak. A módosított dallamot visszagyorsították az eredeti tempóra, s bejátszották a madárnak.


madáretető madárvédelem

Tengelice az etetőink egyik legszínpompásabb madara (Fotó: Centauri)

Tudni kell, hogy az énekesmadarak más madarak énekére szinte azonnal énekkel felelnek – ahogy ebben az esetben is. A „választ” szintén felvették, és lelassították, s legnagyobb elképedésükre a lassításban ott volt a módosítás is. Mintha a madár azt üzenné:

„Azt hittétek, hogy nem veszem észre?”

A szkeptikusok valóban azt hitték. A madárzene tudatosságának „hívei” pedig végre azt üzenhették a szkeptikusoknak: „Köszönjük az „éneklő ajtóról” készült felvételeket, de most keressenek olyan ajtót, ami a változtatásokat is visszaénekli! „

Válasz azóta sem érkezett.

Örülhetünk, felhőtlenül, akár kárörvendően is, hisz nagyot koppantak a szkeptikusok – írom ezt annak ellenére, hogy én eredendően az vagyok (írtam erről ITT korábban). Továbbra is gyönyörködhetünk, és úszhatunk a döbbenetben a lassított felvételeket hallgatva, de vajon mit jelent ez az emberre, a civilizációnkra nézve? Ez az igazán fogas kérdés.

Az emberi művészetet, azon belül a zenét egészen eddig a saját innovációnk eredményének tekintettük. Csakhogy az erdei pacsirta vagy a remeterigó már akkor a dallamainkkal dolgozott, mikor mi még a fáról sem jöttünk le.

Felvetődik tehát a kérdés: mi volt előbb? A zene vagy az ember. Pontosabban fel sem vetődhet már igazán, hisz a zene – abban a formában, ahogyan ismerjük, abban a formában, ahogy a magunkénak tekintettük – jóval korábban jött létre.

Sokkal valószínűbb, hogy kész zenei formákba és dallamvilágba fejlődtünk bele, amit aztán utánoztunk. Épp a madárvilágot – tágabb értelemben az állatvilágot – „vádoljuk” utánzással olyan esetekben, amikor emberi magatartásminták bukkannak fel náluk. Mi van, ha épp fordított a helyzet? Ha az ember az, aki utánoz? Mi van, ha az ember nem is olyan innovatív?

CENTAURI irodalom Jégvágó novella író writerHa alaposabban nézünk körbe az ember és a természet világában, úgy találjuk majd, hogy igen nehéz olyasmit találni, amit az ember alkotott meg, s aminek ne lett volna sehol a természetben mintája. Ez messzire vezet, ezért most csak egyetlen kézen fekvő példát hadd hozzak ide. Nyilvánvaló, hogy a repülés is természeti minta. Az első kísérletek nem véletlenül imitáltak madárszárnyat.

De vajon, ha az ember nem lát maga körül repkedő lényeket, eszébe jutott volna-e valaha, akár csak egyszer is, hogy repülhetne? Bármilyen okos faj is, nagy valószínűséggel nem.

A madárzene, és általában a természeti világ alapos tanulmányozása mára el kellett volna vezessen minket oda, hogy szakítunk modern-posztmodern dogmáinkkal.

Az olyan szakállas mondásokra gondolok, mint amilyen „a tudomány megold mindent” tézise. Vagy annak mítosza, hogy tudjuk kivel állunk szemben, legyen vizsgálatunk tárgya egy moha vagy egy poszáta. Épp a madárzene világít rá, mennyire kevéssé tudjuk.

S ha egyszer nem tudjuk azt sem, pontosan kicsoda-micsoda egy mamutfenyő, egy zebra vagy medúza, akkor honnan vesszük a bátorságot, hogy az irányításunk alá vonjunk egy egész bolygót?


Pár hónapja több részletet is megosztottam veletek egy készülő regényfolyamból (PROTONAUTÁK), ami végső soron épp ezt a kérdést járja majd körbe.

Éljetek hát abban a tudatban, hogy a minket körülvevő élőlényeket valójában alig ismerjük – s ennek örüljetek. A feladat valójában nem a leigázás, hanem a megismerés; továbbra is, sőt, minden korábbinál jobban.

Végül hallgassátok meg ismét a remeterigó énekét, de ezúttal egy operaénekes előadásában.

És hadd kérjelek titeteket arra, hogy osszátok meg ezt az írást, ahol csak lehet. Ritkán kérek ilyesmit ennyire nyomatékosan, de most talán érthető. Hadd legyen ez húsvéti ajándék sokaknak.

FRISSÍTÉS 2020.04.07.: Ha szeretnétek látni valami – ehhez a témához kapcsolódó – igazán vicces és szellemes mémet, akkor nézzetek rá az alábbi posztra:

2020.04.07. Anyád kakukk

Hozzászólásokhoz gördülj a lap aljára!


Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

Email cím*


Kulcs a kételyhez

A pacsirta és a néplélek

Földönkívüli-e a fülemüle? – Miért énekel éjjel?

Beszélnek a madarak?

Protonauták – Első prológus / pszicho thriller x sci-fi krimi

Mi a koronavírus? (3.) Mi az, amit biztosan tudunk a járvány utáni időkről?

20 Comments:

  1. Ibolya Nagy

    Én mindenesetre húsvéti ajándéknak tekintem ezt a nagyszerű posztot. Hálás köszönet érte!
    Olvasás közben felmerült reflexióimra végül válaszoltál Cen’, mire a végére értem kerek lett a történet.
    ( Pl. a népdalaink dallama nagyon is valószínű, hogy a madarak énekére vezethető vissza.)

  2. A remete rigó keserédes dala (ahogy a lassításban hangzik) olyan mint egy ima. Majd aztán “Ohm” -t véltem hallani, az élet alaprezgését, a teremtés hangját. A remete rigó üdvözöl minket s valóban a zene biztosan előbb volt mint az ember-aki majd az érzékszerveivel meghallja a természet muzsikáját, csodás szimfóniákat ír a madarak dalából , az ég és a föld hangjaiból – nagyon nagyon szép.
    Inspiráló hangok ezek az erdei rigó füttye egy nagyon aranyos gyermekdalt juttatott eszembe “Hétfő, kedd —szerdacsütörtök—, péntek szombat vasááárnap, jó dolgom van mint erdőn a madáááárnak”.
    Zseniális az ötlet a lassítással- lehet, hogy a zeneszerzők muzsikája sem más mint a madarak dalainak lassított tükrözése a fülükben, az elméjükben-kiválasztottak akik értik , hallják amit mi nem, ők is közvetítenek mint a madarak az ember és az ufok között:-))).
    A madárdal mindenkié, a pacsirta dala a mezőn, a burukkoló galambé az eresz alatt, a fiókák csipogása a fészekben. Micsoda gazdagság amit nekünk ad a természet.
    Elviszem a madaraid dalát a többieknek:-)

    • Könnyen lehet, hogy úgy működik ez, mint az ezredmásodpercben bevágott reklám; nem észleljük, mégis hat (ezért is tiltották be a filmekbe bevágott, észrevétlen reklámokat – ha jól emlékszem); az sem zárható ki, hogy a zeneiség kialakulásának hajnalán az ember érzékelése is élesebb volt.

      Más területeken is tetten érhető az utánzásunk – mihelyst tehetem írok erről is / amint a madárzenéről és madarak társas viszonyáról húsvéti ajándékként

      végtére is – bármi legyen is köröttünk – a hétvégén ünnep jön

  3. Szabó Edit

    Kimegyek az erkélyre reggelente, és hallgatom a madarakat, ahogy boldogan énekelve köszöntik a tavaszt, a jó időt. Mit sem tudnak arról, hogy mi folyik körülöttük a világban. Talán csak annyit érzékelnek az egészből, hogy nagyobb a csend, és zavartalanabbul élhetik az életüket.
    Irigylem őket…

    Az írás remek, mint mindig! 👍 Már hiányzott egy madaras poszt. 🙂

  4. Nagyné Ica

    Hálás vagyok azért, hogy reggelente madárdalra ébredhetek és hallhatom a feketerigók énekét kényszerszülte bezártságom alatt.

    És hálás vagyok neked Cen’, hogy ilyen alapossággal elénk tártad a madárzene és az ember által megírt zene közötti összefüggést.

    Szép napot és a legjobbakat nekünk és a Föld minden lakójának, élőlényének! 😊

    • Örömmel tettem – tényleg jó lenne, ha ebből a helyzetből valami jobbat párolna a Homo sapiens, bár nem vagyok naiv, tudom, ennek kicsi az esélye, de mégis, s ebben akár a madárdal is segíthet egy kicsit; ha tudjuk, mit nem tudunk még 🙂

  5. Tényleg, fantasztikus! Köszönöm szépen! A kedvencem az erdei pacsirta.

    • A te környékeden talán fészkelnek is – jól gondolom? A bazaltbányákban biztosan, én például sokat láttam a halápi bányában 🙂 Szerintem azt is ismerheted

  6. Igen, a Halápon is előfordult, bár már régen jártam ott. Itt a környékünkön szórványos, bár szerintem sajnos egyre ritkább. Lassítás nélkül is gyönyörű az éneke, de nem gondoltam, hogy így átkonvertálva ilyen csodálatos. Tényleg, milyen lehet egy fülemüle éneke? Biztos fent van, Ő is valahol. Majd rákeresek. Köszi még egyszer, nagy élmény volt!

    • Ahol nagyon sok erdei pacsirta énekelt néhány éve (soha nem hallottam még ennyit) az a Várpalotától északra eső területek (Fajdas-hegy)

      • Halápon a legjobb évben 8-10 hím énekelt (2008-2010 táján). Nem tudom, hogy a környéki hegyeken (a Sarvalyon vagy Diszel fölött van-e.) A szigligeti várnál is összeakadtam vele, igaz, ott csak vonuláson. A legtöbbet Dörgicsénél és Balatonakali határában láttam énekelni még valamikor 1988-89 környékén. Láttam egy nap vagy 30-40 éneklő hímet. Szép volt.

    • Csak nem “fülemülés” vagy? Én a hazaiak közül őt bírom a leginkább, főként azt, hogy gyakran évenként változik náluk a divat, például a bevezető füttysor hossza. De a nagy fülemüle se kutya – pár éve Lengyelországban olyan helyen töltöttem egy éjszakát, ahol egész éjjel legalább 8-10 nagy fülemüle énekelt. Felejthetetlen élmény volt!

      Van itt még pár érdekesség, de nem akartam mindent egyetlen írásba zsúfolni – mihelyst időm-erőm engedi, hozok még a madarak énekéről néhány extrát, többek között a kanári is megér pár misét. De olyan csudák vannak, hogy az ész megáll.

      Tényleg jövök velük. S jó volt újra “viszontlátni”. Madárbaráti üdv: Cen’

  7. Sajnos, nagy fülemülét még nem hallottam, de nem is vagyok olyan nagy madárszakértő hogy ha hallanám is, fel tudnám ismerni, illetve elkülöníteni hang alapján egy fülemülétől. Vannak itt még hiányosságok főleg a hangok terén, dehát ehhez nagyon sok tapasztalat kell és vájtfül, illetve sokkal több helyen, más országokban kéne járni, tapasztalat bővítés céljából. Én általában csak egy szűk területen mozgok. Például nincs még kerti poszátám. Állítólag nem olyan ritka, de komoly tudás kell, hogy meg tudjam különböztetni egy barátposzáta hangjától. Márpedig ezeket a madarakat szemmel megfigyelni nem nagyon lesz lehetőség csak az ének, a hang marad. Így már valószínűleg találkoztam a fajjal de elkönyveltem barátposzátának.

    • A nagy fülemülét viszonylag könnyű “kihallani” a többi fülemüle közül, a Youtube tele van felvételekkel, ahol lehet gyakorolni. 🙂 Más kérdés, hogy nálunk nemigen énekel, inkább csak átvonul (két éve ősszel hetekig itt volt egy nagy fülemüle az udvaromban, rigóként ugrált a gyepen – ilyet a “rendes” fülemüle nemigen szokott), éneklés nélkül.

      Vajon mi van a bodrogközi nagy fülemülékkel? – ott volt egy kicsi hazai költőállomány.

      A kerti poszátához. Nem tudom, kik szerint nem olyan ritka, vagy milyen területekből indulnak ki, de a Dunántúlnak azon részén, ahol én élek, igenis ritka, és szerintem nagyjából igaz ez a Balaton egész régiójára. S nem egyszerűen arról van szó, hogy nehezen kerül szem elé, és az éneke is “bajos”. Meg kell nézni a gyűrűzési adatokat, azok ebből a szempontból igazán relevánsak, mert a háló nem válogat, és hálózás zömmel olyan élőhelyeken történik, ahol elvileg a kerti poszáta is ott van. Ez a jószág teljesen “elvi” faj. 🙂 🙂 Én is sokszor hallottam, hogy “nem olyan ritka ám”, de több mint harminc év mondatja velem, hogy de az. Gyűrűzésen is. Hogy mi oka van ennek, nem tudom. Talán még halvány gezét is többet láttam a Dunántúlon, mint kerti poszátát.

  8. Hát azt valóban nem tudom mennyire ritka, a gyűrűzési adatait nem néztem. Az MME oldalon írja “Európában általánosan elterjedt” 500 és 2000 pár között lehet(jó ez valóban nem sok). Van feltöltve több dunántúli megfigyelése http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-sylbor
    Csak azt mondom, hogy ha énekelne mellettem egy bokorból én nem hiszem, hogy megmondanám, hogy ez egy kerti poszáta, valószínüleg barátkának könyvelném 🙂
    Emiatt is lehet egy fajnak kevés adata mert egy rejtőzködő madár, aminek ráadásul az énekét is magas szinten kell ismerni hogy meg lehessen határozni. Persze a gyűrűzési adatokból azért valóban lehet következtetni,

    • 🙂 🙂 tavaly nálam az udvarban énekelt egy – szóval akad – vannak saját gyűrűzési adataim is olyan élőhelyekről, ahol elvileg lehetne, mégsem volt; “össze-vissza fogtunk mindent”, de a kerti nem jött, még augusztusban, bodzásokban sem, vagyis átvonulókkal se nagyon találkoztunk. Ha időm engedi kitúrom valahonnan ezeket az adatokat, összesítéseket.

      De természetesen – mint minden más esetben – itt is sokat nyom a latba, melyik régióról beszélünk. Amúgy meg vannak efféle “örök viták”, miből mennyi van, mi gyakori, mi nem, talpra állt-e már a füsti fecske vagy nem, van-e már elég cigánycsuk vagy nincs, aztán némely vita velünk marad, némelyik megoldódik. Ilyen vita volt a nagyjából 1995-2000 között, hogy mi a helyzet a füles vöcsökkel. Ott meg én tartottam úgy, hogy jóval gyakoribb, mint gondolják, sőt az akkori Nomenclator Bizottságnak javasoltam is, hogy vegyék le a hitelesítendők listájáról, ami később meg is történt, persze nem azért, mert javasoltam, hanem mert egy idő után valóban annyi hiteles adat került be hozzájuk, hogy indokolttá vált a módosítás (ott például a spektívek térhódítása és a Balaton rendszeresebb megfigyelése tett pontot a kérdés végére). Így megy ez – ez a szép 🙂

  9. Holsky Péter

    Kérdés, mire szolgál a tudomány: hogy a segítségével jobban megértsük a világot (s benne magunkat) – vagy arra, hogy eszközként felhasználhassuk saját (emberi) felsőbbrendűségünk bizonygatására, megerősítésére?
    Bár inkább talán az a kérdés: mennyiben vagyunk képesek ezt a két tudomány-funkciót egymástól elválasztani?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük