Thomas Mann a vízről – A víz világnapja
“A patakokat nagyon szeretem, mint általában minden vizet, tengertől a legkisebb nádas pocsolyáig, és ha fülem, például a nyári hegyek közt, meghallja a távolból egy patak titkos csobogását és csevegését, ha kell, még hosszú utat is megteszek az elmosódó hangok felé, hogy fölleljem medrét, szemtől szembe lássam a bércek rejtve csacsogó fiacskáját, és ismeretséget kössek vele. Szépek a hegyi patakok, melyek sötét fenyők és meredek sziklafokok közt rohannak alá dörögve, jéghideg, zöld tavakat alkotnak, és fehér porzással meredeken zuhannak a legközelebbi fokra. De a síkság patakjait is gyönyörűséggel és rokonszenvvel nézem, akár oly sekélyek, hogy alig bírják el ágyuk simára csiszolt, ezüstösen síkos kavicsait, akár oly mélyek, mint kis folyók, amelyek a kétoldalt mélyen alácsüngő füzek védelmében sebesen pezsegnek tova, középen gyorsabb áramlással mint a széleken. Ki nem követte már vándorlásai közben a vizek futását, ha tehette? A vonzóerő, amellyel a víz hat az emberre, természetes rokonérzésen alapszik. Az ember a víz gyermeke, testünk kilenctized részében ebből az elemből áll, és fejlődésünk bizonyos fokán, megszületésünk előtt, kopoltyúink vannak. A magam részéről szívesen elismerem, hogy a víz szemlélete minden megjelenési formájában és alakjában a legközvetlenebb és legerősebb természeti élvezet számomra, valódi elmerüléshez, valódi önfeledtséghez, a magam parányi létének igazi föloldódásához az általánosságban csak ennek a szemlélődésnek révén tudok jutni. Akár a szendergő vagy harsogva föltorlódó tenger látványa is oly mély testi elrévedés, oly önmagámtól való elszakadás állapotába tud ringatni, hogy minden időérzékemet elvesztem, és az unalom fogalma megszűnik számomra, miközben perceknek érzem az órákat ebben az egyesülésben és társaságban. De egy patak fölött húzódó bürü korlátja fölé hajolva is el tudok ácsorogni a végtelenségig, beléveszve a csörgedezés, örvénylés és rohanás szemléletébe, s anélkül, hogy az a másik áramlás, bennem és körülöttem, az idő sebes suhanása, félelmet vagy türelmetlenséget keltene bennem. A vízelem iránt érzett rokonszenvem teszi számomra értékessé és fontossá azt, hogy a keskeny földnyelvet, amelyen lakom, kétoldalt víz fogja körül.”
Thomas Mann
Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!
♥ ♥ ♥
Az új lakóhelyemen 3 patak folyik keresztül- imádom, valamelyik partján megyek haza minden nap, még a munkahelyemen is átmegy az egyik. Fáj a szívem, mert nincs csapadék és mederben alig van most víz, eltűntek a récék is.
Flow- a környezetben és az életben, bennünk, az életető csodás víz.