Kaland, szerelem és csavargás Jack London után szabadon
San Francisco, 1890-es évek. Egy fiatal fiú megelégeli a családi ház nyomasztó világát és a polgári társadalom kilátástalan körülményeit, és a kalandot választja: a tapasztalás útját. A csavargás és a matrózélet, a szenvedély és a szerelem teszi őt felnőtté. Centauri előző könyvében már bebizonyította, hogy tud letehetetlen nagyregényt írni: a témájában is a Jégvágóhoz kapcsolódó Jákob botja pedig egy minden eddiginél varázslatosabb utazásra hívja olvasóját az emberi természet kiszámíthatatlan tájaira. A kaleidoszkópszerű elbeszélés egyszerre olvasható fejlődésregénynek, családregénynek, kaland- vagy épp szerelmi történetnek. Bár az események és a karakterek néhol felidézik Jack London élettörténetét, ez a könyv mégsem róla szól, hanem arról, hogyan lehet Jack Londonná válni.
Eleinte a súlyos öntudatlanság állapotában voltam vele, ébren és alva is, egyszerűen csak elmerültem a pillanat örömében vagy hevében, mikor hogy, később viszont visszatért a tudásvágyam…
Úgy gondoltam, ilyesmiben kizárólag a felnőttek vesznek részt, ám egy éjjel két magamfajta gyereket találtam a konyhán. Két sápadt, karikás szemű lányt. Nem tudtam eldönteni, hogy zombik-e, vagy csak szomorúak.
Persze, valamirevaló gyermekkor nem múlhat el nagyobb baj nélkül, egy hajó fedélzetén főként nem. Small Comrade-nek is meg kellett tapasztalnia, hogy lépjen a világ bármelyik útjára, előbb vagy utóbb szembe jön vele majd egy végzetesen beteg lélek.
És tudod, az a tudat, hogy Chieka szerint rendjén való a vergődésem, s az is, hogy vergődni való helyzetekbe, ha tetszik, dézsákba kerülök, egészen megnyugtatott.
Persze, bámultam én a nőket korábban is, lopva és titokban, ámultam elégszer egy-egy lány hófehér nyakán, tudtam jól, mi a kéjvágy, de soha nem érintettem nőt, a lehetőség sem merült fel azelőtt.
John L. Dave lányáról, Rose-ról (Jákob botja, 2016)
Hallottam már egy Jack Londonról, ő is oaklandi, sokan ismerik a kikötőben. Állítólag nagy gazember. Pedig az apja rendőr. Azt mondják, iszákos, nőzik, kalózkodik, nem épp tiszteletreméltó életet él. Nem ismeri véletlenül?
Heinold szerint Potti beteg. Lehet. Végtére is egyszer, gyerekkorában árbóchoz kötözte a saját apja, nem tudni, miért, ott pirította három napig a tűző napon, s megkorbácsolta minden reggel, minden este.