• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Wirágh András – A poén megsebesítése

Rövid bevezetőként annyit – és ez árulkodik a szövegek által okozott agymosásról – hogy a tartalomjegyzékhez lapozva a recenzens nem a kötetben szereplő szövegek címlistáját látja a titulus alatt, hanem egy Tartalom című neoavantgárd szabadverset, amiben ráadásul még egy kósza rím is található (Kút a nap alatt / Flaubert és a divat). Meg kell hagyni, hogy akit levesz a lábáról egy Centauri-szöveg (és Rec. ide sorolható), az hajlamossá válhat a kötet gyors bekebelezésére.

Puskin utca

Centauri: Kék angyal (Magvető Kiadó, 2008)

Centauri Jégvágó kék angyal magvető kiadó író irodalom könyv Jégvágó Jákob botja Wirágh AndrásRövid bevezetőként annyit – és ez árulkodik a szövegek által okozott agymosásról – hogy a tartalomjegyzékhez lapozva a recenzens nem a kötetben szereplő szövegek címlistáját látja a titulus alatt, hanem egy Tartalom című neoavantgárd szabadverset, amiben ráadásul még egy kósza rím is található (Kút a nap alatt / Flaubert és a divat). Meg kell hagyni, hogy akit levesz a lábáról egy Centauri-szöveg (és Rec. ide sorolható), az hajlamossá válhat a kötet gyors bekebelezésére.
Ennek oka nem a szövegek relatív egyszólamúságából adódik, hiszen a Kék angyal inkább hasonlít egy kezdő író eltérő hangjainak első együttes megszólalására (egy zenekar legelső fellépésére) vagy egy az általánosságban vett irodalmi hagyomány ellenében megképződő pastiche-ra. Mégis, kötetünk sem ez, sem az – Centaurit vétek lenne kezdőnek tekinteni, másrészt lehet, hogy egyes szövegek stílusparódiából indulnak, de valahová teljesen máshova futnak ki.
Nem beszélve a két feltűnő szerkesztési trükkről. Centauri úgy tesz, mint Rec. a gimiben, amikor minden évben elérkezett a talajtorna-gyakorlat bemutatásának (osztályzásának) napja. Ezen jeles alkalomkor Rec. olyan elemekkel vezette fel összességében kínosan béna gyakorlatát, melyekkel valamennyire mégis el tudta kápráztatni tanárát ? az örökké kivitelezhetetlen cigánykerék (tanárunk szerint következetesen kisebbségi fordulat) és a spicces balerina mozdulatára emlékeztető mérlegállás a legvégére maradt, ahogyan a padon ülő osztálytársak már-már ejakulációszintű röhögése is.
Szóval, a Kék angyal indítása nagyon erős (nemkülönben a folytatás, így a talajtorna-allúziónak immár lőttek). A kötet három hosszabb darabjából kettő szolgál felvezetésként. A Kút a nap alatt egy profanizált krónikás ének. Krizosztóm testvér szenvedéseit tárja elénk, amint kezdetben ártatlannak tűnő betegsége teljes kitaszítottsághoz, majd halálhoz vezet. A Flaubert és a divat felfogható vidám eszmetörténeti kalandozásnak is – megtudhatjuk, hogyan függ össze a halászat, egy zsémbes feleség, a mizantróp író, és a divatban szinte paradigmaváltást elősegítő ruhadarab, amelyet eredeti rendeltetésétől eltérően ma is nagy előszeretettel használnak bankrablók, vásározó öregasszonyok és homeopaták is.
A kötet három tematikailag összefüggő darabjának mértani középpontba helyezése hasonló trükk. Más kérdés, hogy a vájtszeműek és a close reading módszerét anyatejjel magukba szívó olvasók akár neki is állhatnak összeesküvés-elméleteket (szakdolgozatokat) gyúrni A Bróm-robbanás című szöveg abszolút középponti státuszáról. Kicsit inverz robbanás ez, hiszen a kötet a továbbiakban még jobban összeáll, illetve – súrolva a még éppen kényelmes didaktika határait – különböző halálelméletek felé kalauzol minket. Az elbeszélés főszereplői a fonósok – peremlakók, akik látszólag se nem hajléktalanok, se nem menekültek, csupán különcök, akik valamilyen titokzatos okból kifolyólag élik együtt életüket, és osztoznak jóban-rosszban. Ebben a szövegben található meg az elnevezés (fonósok) eredete, egy könyvecske, melynek címe Formulae Normales (=szabványos vényminták), az ebből képzelt betűszó lett a csoport elnevezése, bár a könnyen konnotálódó/konnotálható könyvről elég csak annyit megjegyezni, hogy a narrátor leginkább Deformulae Abnormalesként emlegeti, nem beszélve a Tafy nevű szereplő leleményéről (A hüvelyöblítéstől a cseppszámtáblázatig). A könyv egyfajta lexikon, amiben minden benne van. A fonós közeg szintúgy; ebben is minden benne van. Fonósnak lenni jó, sugallja a háttérbe húzódó narrátor.
A Bróm-robbanás kissé borgesiánus, kissé pynchoniánus attitűdje, a világtól elcsámborgó hősök, a fölöttük viharfelhőként terpeszkedő apokalipszis többnyire állandó elemei a kötet összes szövegének. Vészjósló az, ahogyan a ‘valami van’ kontextusából a ‘semmi nincs’ állapotába jutunk, de az aktuális hős vagy hősök mindig gazdagodnak valamivel. Lehet ez a deus ex machina az Úszó szigetben, a narrátor érthető öröme a Chumpelik és Lunában vagy a titokzatos szekrény A Téma titkában, ezek a zárlatok elegendőek ahhoz, hogy (egyúttal rövidzárlatot okozva a nyájas olvasóban) átbillenjünk valami tragikomédiához hasonló élménybe. Végül is ez a helyzet a direkte banális történetekkel is – a Trolibusz és Brossgida a röhejesig fokozza a multikkal kapcsolatos ismert és/vagy feltételezhető kliséket (szemétségeket), majd ez a minőség fullad bele egy kicsit patetikusabba/szentimentálisabba (Brossgida bizarr megjelenésével), hogy aztán megdöbbenjünk a szívet szorító végkifejleten.
Jaussnál olvastam arról, hogy a posztmodern a korábbi paradigmáktól eltérően sokkal markánsabb korszakküszöbbel bír, amit kábé a 60-as 70-es évekre tehetünk. Egyik – azóta már jól ismert – példája a posztmodern jellegzetességek közül a magas- és tömegkultúra közti különbségek elmosódása. Nem merném lefogadni, hogy az immár a késő felnőtt éveiben járó posztmodern egészséges lenne így, az ezredforduló utáni első dekádban, de az a kötet elolvasása után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Kék angyal a fentebb említett kritériumot kimerülésközeli állapotig fokozza. Lebetegíti a posztmodern testet, és úgy cincálgatja a belőle kilógó alkatrészeket, mint a Proszektúra című elbeszélés szerelői. A kötet szövegei újságcikkeknek, töredékeknek, egy tanuló padra firkált monológjainak, tudatmódosítás utáni brainstormingnak, fantazmagóriának, allegorikus tanmeséknek is beillenek, illetve ezekből a ? direkte definiálatlan ? szövegtorzókból táplálkoznak. Persze nem nélkülözik valami mesterségesen kikristályosított irodalmiság-fogalom végigkövethetőségének potenciálját, hiszen vannak hősök, cselekmények, indítékok, különféle trópusok, retorikai miazmák, kezdetek, közepek és végek ? remekbeszabott és meglepő fordulatokkal.
Centauri kötete hihetően mai, bár a referenciát illetően gyakran homályos a kép. A szerzői torzítás skálája jelen esetben rendkívül széles ? a hó és az alkohol, a reflektált szexus, illetve a meghódíthatatlan szerelmek és gyönyörűséges kurvák alkotta ?díszlet? olykor egyértelmű allegóriák, olykor kétes jellegű fantasztikum, olykor a kissé szürreálissá formált mindennapi világ cselekményei mögött magasodik. A kötet magányos, de éppen ebben feloldódó, invenciózus művészet és kiábrándító valóság közt kolbászoló alakjai a legteljesebb és leplezetlen filantrópiáról tanúskodnak, miközben éppúgy tematizálják a romantikáig visszavezethető teremtő írást, mint a posztmodern rémületét, amellyel a világfájdalmat immár felváltotta a világfélelem.
Lelőni-megsebesíteni-életben hagyni ? ez lenne a poén hármassága. Poént megsebesíteni annyit tesz, mint egyszerre jót és rosszat tenni. A Kék angyal képes olyan szövegkorpuszként viselkedni, hogy megment minket a poén lelövésétől – kíváncsiságunkat mindvégig fenntartja. Ugyanakkor túl rafinált ahhoz, hogy életben hagyja a poént, és lebegtessen minket egy illuzórikus, interneten rendelt hulladékfából összeácsolt léghajóban. Centauri következetesen megsebesíti a poént, ebben rejlik az ereje.
A jó könyv letehetetlen, tartja az ősi bölcsesség, és mondathatja velünk egyúttal a tapasztalat is. Rec. képtelen volt arra, hogy letegye Centaurit, de nem is az elmúlt idők beidegződései vezérelték ebben, nem is a kíváncsiság, hanem valami sokkal ősibb: már az első szöveg után tudta, hogy remek szórakozásban lesz része. Az etika ?automatizmusait? nyugodt szívvel félretolhatta, de persze ez egy pillanatig sem jelentette azt, hogy elfeledkezett volna a bejósolt és beteljesült meghökkenésekről. Akárhogyan is próbálja tehát rövidre zárni (utólagos) előítéleteit, a kötet tizenöt szövegének legalább egyharmada esetében kimagasló novellákról kénytelen beszélni. Pedig, és ez abszolút nyilvánvaló, ez egy kísérleti kötet ? nem mintha Centaurinak ne lenne megragadható stílusa, íze, de egy-két darab esetében Rec. úgy érezte, hogy a gazdag forma- és stíluskinccsel (vagy ha úgy tetszik, rengeteg maszkkal) rendelkező szerző éppen a kezében maradt utolsó kártyalapokat teríti le elénk annak biztos tudatában, hogy zakójának ujjában vagy esetleg zoknijában ott lapul még egy-két ropogós bubi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük