Mészáros Csaba: A szabadság fényes fantomja

Talán az egyik legizgalmasabb vállalkozása a könyvnek, a kevert műfaja mellett, hogy körülbelül ötven év késéssel megteremt egy, a magyar irodalomból ez idáig hiányzó beszédmódot.

Centauri: Jégvágó (Magvető Kiadó, 2013)

Mészáros Csaba (Élet és irodalom, 2014 február 21)

centauri jégvágó magvető irodalom író kék angyal bestseller ice pick Mészáros CsabaCentauri már az első két novelláskötetével (Pátosz a káoszban, Kék angyal)  is bebizonyította, hogy nem csak rejtélyes kiléte miatt érdemes rá odafigyelni. Az első regénye, a Jégvágó esetében – amely a messzi tengerentúlon, San Francisco arany hídjának árnyékában játszódik – sincs ez másképp. Talán az egyik legizgalmasabb vállalkozása a könyvnek, a kevert műfaja mellett, hogy körülbelül ötven év késéssel megteremt egy, a magyar irodalomból ez idáig hiányzó beszédmódot. Olyan nyelvezetet, amely az ötvenes éveken át egészen a hetvenes évekig meghatározta az amerikai irodalmat. Gondolok itt Salinger, Kerouac, Burroughs vagy akár Thompson által teremtett, drogoktól, szexualitástól, kisiklott családi történetektől, kiábrándultságtól, a szabadságtól való végső csömörtől, az amerikai álom őrültségig való fokozásától és szorongásától tobzódó nyelvre. Bár, mint minden a magyar irodalom eddigi történetében, ez is késve érkezett meg, mégis azt mondom, hogy pont időben. (…)
Szóval a Jégvágó is időben érkezett, hisz a magyar társadalom is hasonló cipőben jár, mint az ötven évvel ezelőtti amerikai társadalom. Nálunk is uralkodik a kilátástalanság és az életkezdés, sőt az életfenntartás egyre fokozódó nehézsége. Mindannyian átéltük a kilencvenes évek demokratikus bódulatát, míg rá nem jöttünk, hogy lényegében nem a rendszer változott meg, hanem az államforma. És ma már az is sejthető, hogy nem a szabadságba vetett illúzió vált meg minket, hanem a kompromisszumkészség és a másik nézőpontjának a megértése. Ha pedig képesek vagyunk a várakozásból kilépni, és szembenézni önmagunkkal, a társadalmunkkal, akkor elérhetjük a béke állapotát, ahogy Dan tette ezt a mű legvégén.
Az aktualitása révén sokkal erősebb ez a regény, mint a Zabhegyező, és talán többet is mond. Salinger regényének végét kárhoztatva pedig még a tökéletes befejezést is megvalósítja. Ezért álljon itt a Zabhegyező utolsó mondatát teljesen kiforgató, valóban sokkal jobb végszó: “Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg megteheted, ember.”
Mészáros Csaba kritikája az Élet és irodalom oldalán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.