Talán az egyik legizgalmasabb vállalkozása a könyvnek, a kevert műfaja mellett, hogy körülbelül ötven év késéssel megteremt egy, a magyar irodalomból ez idáig hiányzó beszédmódot.
Centauri: Jégvágó (Magvető Kiadó, 2013)
Mészáros Csaba (Élet és irodalom, 2014 február 21)
Centauri már az első két novelláskötetével (Pátosz a káoszban, Kék angyal) is bebizonyította, hogy nem csak rejtélyes kiléte miatt érdemes rá odafigyelni. Az első regénye, a Jégvágó esetében – amely a messzi tengerentúlon, San Francisco arany hídjának árnyékában játszódik – sincs ez másképp. Talán az egyik legizgalmasabb vállalkozása a könyvnek, a kevert műfaja mellett, hogy körülbelül ötven év késéssel megteremt egy, a magyar irodalomból ez idáig hiányzó beszédmódot. Olyan nyelvezetet, amely az ötvenes éveken át egészen a hetvenes évekig meghatározta az amerikai irodalmat. Gondolok itt Salinger, Kerouac, Burroughs vagy akár Thompson által teremtett, drogoktól, szexualitástól, kisiklott családi történetektől, kiábrándultságtól, a szabadságtól való végső csömörtől, az amerikai álom őrültségig való fokozásától és szorongásától tobzódó nyelvre. Bár, mint minden a magyar irodalom eddigi történetében, ez is késve érkezett meg, mégis azt mondom, hogy pont időben. (…)
Szóval a Jégvágó is időben érkezett, hisz a magyar társadalom is hasonló cipőben jár, mint az ötven évvel ezelőtti amerikai társadalom. Nálunk is uralkodik a kilátástalanság és az életkezdés, sőt az életfenntartás egyre fokozódó nehézsége. Mindannyian átéltük a kilencvenes évek demokratikus bódulatát, míg rá nem jöttünk, hogy lényegében nem a rendszer változott meg, hanem az államforma. És ma már az is sejthető, hogy nem a szabadságba vetett illúzió vált meg minket, hanem a kompromisszumkészség és a másik nézőpontjának a megértése. Ha pedig képesek vagyunk a várakozásból kilépni, és szembenézni önmagunkkal, a társadalmunkkal, akkor elérhetjük a béke állapotát, ahogy Dan tette ezt a mű legvégén.
Az aktualitása révén sokkal erősebb ez a regény, mint a Zabhegyező, és talán többet is mond. Salinger regényének végét kárhoztatva pedig még a tökéletes befejezést is megvalósítja. Ezért álljon itt a Zabhegyező utolsó mondatát teljesen kiforgató, valóban sokkal jobb végszó: “Még ha nincs is kinek, mondj el mindent te is, legalább egyszer, addig, amíg megteheted, ember.”
Mészáros Csaba kritikája az Élet és irodalom oldalán