2017 – Centauri kolozsvári estjéről (Eirodalom)

Ami talán leg­inkább megkülönböztet­te Centa­u­rit a min­den­na­pos iro­dalmártól, hogy fur­csa, harmóni­kus kettősségben nyi­lat­ko­zott természet­tudósként és íróként.

Centauri banner-01 Január 26-án Centa­u­ri járt Ko­lozsvárott az Áll­junk meg egy szóra előadásso­ro­zat ke­retén belül, az E-mil szer­vezésében. A szerzővel László Noémi beszélge­tett. Már a belépésnél rend­hagyó volt a légkör, hisz megkértek min­den­kit, hogy képanya­got ne készítse­nek az eseményről, leg­alábbis olyat nem, ami fel­fedné a rejtőzködő író arcát. En­nek okára nem derült fény, mindössze annyi­ra, hogy in­do­ka van, mind az arc­ta­lanságnak, mind az írói név használatának.
A szerző az­zal kezd­te az estét, hogy közvet­lenségre szólítot­ta fel a közvet­lenséget: bárki, bármi­kor közbeszólha­tott, kérdez­he­tett, mely az előadás vége fele már-már Bret­ter-kör féle vitákba tor­kol­lott.

Az írás egy aktus.

A kör első felében az iró életpályájáról tud­hat­tunk meg néhány dol­got. Centa­u­ri ( amit c-vel ejtünk és nem k-val) hu­szonöt évig “írt a fióknak”. El­mondása sze­rint egy­szerűen nem volt igénye a pub­likálásra. Ti­zenöt év után az első kísérlet ku­darc­ba ful­ladt a kiadó lel­ke­sedése el­lenére, ugyan­is nem akarták vállal­ni a névte­len és arc­ta­lan írót, ki­nek esze ágában sem volt ol­vasótalálkozókra járni. Ez a el­szi­ge­telődés a közelmúlt­ban válto­zott, ami­kor is a szerző meg­je­lent a fa­ce­boo­kon és aktívabbá vált iro­dal­mi körökben.

Az írók felének biológusként világot kellene járnia.

Centauri irodalom író Kolozsvár író olvasó találkozó Jákob botja regény Magvető kiadóAmi talán leg­inkább megkülönböztet­te Centa­u­rit a min­den­na­pos iro­dalmártól, hogy fur­csa, harmóni­kus kettősségben nyi­lat­ko­zott természet­tudósként és íróként. Már kis­korában a természe­tet járta, s ez azóta sem válto­zott, csak a világ ment össze. El­mondása sze­rint har­minc éves korára ele­get ment ah­hoz, hogy kétszer körbejárja a világot ( saját számításai sze­rint).
Számára a gyer­mek­korában meg­ta­pasz­talt természe­ti je­lenségek, a ma­da­rak pon­tos érkezése hosszú vándorútja­ikból biz­tonságot ad­nak egy ka­o­ti­kus világban.
El­han­gzott egy nem hi­va­ta­los vád is: “Egy részecs­ke fi­zi­kus­sal el tu­dok beszélget­ni a Fa­ustról, de egyet­len iro­dalmárral sem találkoz­tam, aki örven­de­ne a szer­ves kémia könyv­nek.”
Karácso­nyi Zsolt, a He­li­kon főszer­kesztője kel az bölcsészek védelmére: el­mondása sze­rint a ma­tek egye­te­men sok­kal több szépiro­dal­mat ol­vas­nak, mint a fi­lológián, mégpe­dig önvéde­lemből a ri­deg számok és képle­tek el­len.

Egy-két író és irodalmár is megőrül, ezt tudom magamról.

Ko­moly beszélgetés ala­kult ki sorsról, döntésről, sza­badságról. “Az állat nem dönt, mert nincs rá szüksége, születése pil­la­natában ren­del­kezésére áll az összes szükséges in­formáció. Az em­ber kény­szer­hely­zet­ben van. Ha belátná, hogy sza­badsága nem erény, ha­nem probléma, mi­nek kiküszöbölésére jött létre a kultúra, a társa­da­lom, az meg­ol­da­na ren­ge­teg konf­lik­tust.” A szerző sze­rint a természet funk­ci­o­na­litása és célirányossága min­den­hol je­len van, ez ro­konítható a sors­sal, mely el­len való küzdés tar­tal­maz­za az utat, ami ezt be­tel­jesíti.
Centa­u­ri meg­osz­tot­ta egyik legújabb gon­do­lat­me­netét, me­lyen el­mondása sze­rint egy hete dol­go­zik, mi­sze­rint az em­be­ri élet minőségét nagy­ban meg­határoz­za egy tört, mely­nek tökéle­tes álla­po­ta az egy ( természe­te­sen ez idea, de minél köze­lebb va­gyunk hozzá, annál jobb). Úgy néz ki, hogy felülre kerülnek a ter­vek, alúlra az emlékek, vagy­is a be­tel­jesült ter­vek. Minél többet valósítunk meg belőle, annál köze­lebb állunk az ideális­hoz. Több ja­vas­lat szüle­tett a képlet javítására, sőt, egy élet­minőségjavító bi­zottság meg­alapításának ötle­te is fel­merült, mely­nek septében ta­go­kat is to­bo­roz­tak. Ez volt az a pont, ahol a E-mil es­tek­re jel­lemző bölcs némaság be­le­tor­kol­lott a Bret­ter-körökre jel­lemző fesz­te­len beszélgetésbe­ne­vetgélésbe.
Bár a szerző köny­vei háttérbe szo­rul­tak a ren­ge­teg fel­merült beszélni­való kapcsán, szó esett róluk is. Úgy a két no­velláskötete, mint két regénye a hu­szonöt év alatt felgyülem­lett mun­ka desz­tillált anya­ga. Mesélt sze­replőiről, történe­tekről, me­lyek ih­lették, s még az írói nevének ere­de­te is ki­derült.
Szóba került, hogy az író ame­ri­kai regénye­ket ír, amit Karácso­nyi Zsolt el­len­zett, mondván, a művek  leg­alább annyi­ra ma­gya­rok, mint Pas­suth László Az esőis­ten si­rat­ja Me­xikót című al­kotása.
Összességében ki­mond­hat­juk, hogy az est a maga rend­hagyó módján emléke­ze­te­sen zárult, a rejtőzködő író erős be­nyomást tett az erdélyi hall­gatóságára.

FORRÁS

Hozzászólások lezárva.