2015 március

2015.03.02. (1:43)

Most már mindegy, ezt még leírom – a vasvilláról jutott eszembe. Bizonyos tárgyak közelsége feszélyezi az embert. Bármilyen barátságos is a lakás, bárhogy is lobog pirosan a kandallóban a tűz, akárhogy is szállnak finom illatok keresztbe-kasul, egy vasvilla látványa egyesekben feszültséget szül, pláne, ha nem ismernek engem. Volt pár olyan eset, amikor tök ártatlanul hordtam magammal efféle tárgyakat. Eszembe se jutott, hogy ez gond lehet – mégis az volt. Egy ilyen jelenet a Jégvágóban is van. Dan a végrehajtóval beszélget, míg egy stukker hever a konyhapulton.

Megakad a szeme a konyhapulton heverő pisztolyon.
– Egy pisztoly?
Vág az esze, mint a beretva. Már a számon van: Jaj, dehogy, csak egy tollsöprű – de nem mondom, mert egyébként irtó rendes, hogy visszajött.  
– Igen. Egy beretta.
Látom, ettől totál befeszül.
– De azért nem lő le, igaz?
– Eszem ágában sincs. Megnyugodhat.
– Mit akar vele? Ugye, nem csinál butaságot?
– Butaságot?
– Érti, mire gondolok!
– Vagy úgy! Hogy szétlövöm a pofám a bank miatt? Dehogy.
– Jó ezt hallani – mondja, de látom, hogy kétkedik.
– Ne parázzon! Gyakran járok a pamutgyár környékén. Ennyi.
– Értem.
– Arra nem biztonságos.
A tűzlétrán macska nyávog, hullik az alma a belső udvaron.
– Régen ittam jó feketét.
– Ismeri a Heinoldot?
– Nem.
– Próbálja ki egyszer, a kávéjuk is oltári.
– Merre van?
– Tényleg nem ismeri? Az volt Jack London törzshelye.
– Eltüntetné?
– Persze – és a stukkert a fakanalak és kések közé rakom. – Jó lesz így?
– Köszönöm. Észrevette, hogy a csöve felénk nézett?
– Persze, de nincs töltve.
– Ha rám hallgat, megszabadul tőle.

Igen, a legrosszabb a puska, ismerek olyant én is, aki nem szívleli, ha elől van a légpuska. Pár hete nincs is elől, mivel összetörtem egy rókán. Így igaz. Keménykötésű rókák élnek errefelé, és újabban sakálok,

de ez megint csak hosszú, ígérem, hamarosan elmesélem, most csak annyit, hogy hivatalos „íróságom” kezdetén találkoztam valakivel, nevezzük őt is indián néven, legyen a neve Füstaszemében. Akkortájt nem mindig tudtam, hol töltöm az éjszakát, ezért a csomagtartóban mindig volt balta és fűrész. Ha netán a szabad ég alatt éjszakázok, legyen mivel fát vágni. Tiszta sor. Más kérdés, hogy ha valakinek bort halászok elő, de nem ám akárhonnan, hanem a balta és a fűrész mellől, csak arra gondolhat, hogy miután leitatom – ki tudja, hogy a borban is mi a szar van? – baltával töröm be a fejét, és azzal a nagy, narancssárga fűrésszel vágom darabokra. Akkortájt még csak meg sem magyaráztam, miért vannak efféle célszerszámok akkurátusan, jól láthatóan bekészítve az autóba. Manapság meg már az ajtóhoz támasztott vasvilla miatt is magyarázkodok. Változó idők.