A következő napokban azt reméltem, hogy az a szép, karcsú nő a vajszínű szoknyában a tanárom lesz. Nem győztem tanulmányozni az órarendet, vajon ki lehet ő? Ms. Dusolina? Mrs. Tyburn? A tanulás nem érdekelt, de – gondoltam – az ő óráira örömmel járnék. Tanítson bármit. A hét végére kiderült, Ms. Tyburn és Ms. Dusolina másvalaki. Csalódott voltam. Szünetben az udvar helyett a tanári körül lebzseltem, hátha újra látom, de mintha a föld nyelte volna el. Már azt gondoltam, talán nem is tanár, és az első napon is csak véletlenül láttam.
Két hét múlva viszont, az utolsó óra után bejött az osztályterembe. Nem tudni, miért, de boldog és izgatott lettem. Valami okból fájt, hogy a hátsó padban ülök, távol tőle, amikor megállt a katedránál és a könyvtárt ajánlja a figyelmünkbe. Kihúztam magam, hogy észrevegyen. Kerestem a tekintetét. Kihajoltam oldalra, hogy jól lássam.