• Slider
  • previous arrowprevious arrow
    next arrownext arrow
    Slider
  • Slider

Miért kellett menekülnöm a városból? – Állatkert a kilencediken

 
Vissza a vadonba!
Full screenExit full screen
Slider


Miért kellett menekülnöm a városból?
 
2020.09.11. Pár évig számomra kedvezőtlen élőhelyen, városban éltem egy kilencedik emeleti lakásban. Tudtam, hogy nem maradhatok ott sokáig, de az elköltözésem egyre csak váratott magára. Minden évben felmérettem a lakás értékét, de egyik évben sem sikerült lelécelnem. Végül a szerencse és a kényszer együttállásának eredményeként hagytam el a várost, reményeim szerint örökre.
 
Nem először említem, hogy panelházi létem előtt kertes házban éltem, ahol számos sérült állatot gyógyítottam, s ennek híre is ment.
 
Sorra érkeztek hozzám gólyák, ölyvek, vércsék, rigók, ami kertes házban nem jelentett gondot. Annál neccesebb volt, hogy akkor is küldték az állatokat, amikor már a kilencediken éltem. Akit lehetett befogadtam így is, ráadásul épp abban az időben keltette fel a figyelmemet a díszmadártenyésztés. Szépen gyűltek az állataim, végül a tágas erkélyt is be kellett vetnem. Hamar elérkezett az idő, amikor az 54 négyzetméteres lakás ajtajára kifüggeszthettem volna a „teltház” táblát.
 
Néhány emlékezetes esetet megírtam már korábban, például azt, amikor északi búvár úszkált a kádban, vagy legutóbb azt, amikor homoki vipera mart meg valakit a fürdőszobámban.
 
Akkor épp egyáltalán nem agyaltam az elköltözés lehetőségein, más egyéb kötött le, többek között a kecskepapagájaim, akik már hét tojáson kotlottak az erkélyen.
 
Rendkívül izgatott voltam, mivel sosem szaporítottam papagájokat, főként nem egy ilyen pompás, középtermetű, „komoly” papagájfajt. Persze voltak még lakótársaim bőven. Szóval, aznap nem tépelődtem azon, mikor és hová költözöm majd, mégis úgy alakult, hogy 24 órával később költözésre kényszerültem, s így kerültem ide, ahol ma is élek.
 
Akkori lakótársaim a következők voltak.
 
Két, garázsbontásban elárvult nyestkölyök, Huba és Tas együtt éltek velem a dolgozószobában. Akkoriban ágy helyett raklapon aludtam (nagyon szerettem!), ők meg a raklap alatt. A kicsi konyhában, általában a konyhaasztal alatt, egy töröttszárnyú szarka, meg egy sánta fekete rigó dekkolt. A konyhánál is kisebb, tök sötét „spájzban” négy erdei fülesbagoly fiókát neveltem, akik egy vihar alkalmával potyogtak ki a fészekből. A hosszú és tágas erkélyen lakott – akkor már hónapok óta – Rook, a szárnyaszegett vetési varjú, aki átbújva az egymás mellett sorjázó erkélyek résein, időnként végiglátogatta az egész sort, és néha bizony csent is ezt-azt a kipakolt holmikból, úgymint almát, szalonnát, volt, hogy jól lakott az egyik lakó karácsonyi kocsonyájából. Mivel nyár volt épp, az erkélyen lakott a kecskepapagáj pár, egy nimfa, néhány hullámospapagáj, és pár rózsás illetve Fischer törpepapagáj is. Utóbbiak kétségkívül felettébb hangosak voltak néha.
 
Az ominózus napon kopogtattak az ajtón. Kinéztem a kémlelőn és három hölgyet láttam várakozni az ajtó előtt.
 
Miután ajtót nyitottam, igen szigorú tekintettel a középső hölgy szólalt meg:
– Mi a tizedik, és kilencedik, és a nyolcadik emelet képviseletében jöttünk – mondta.
Pontosan így. Pontosan emlékszem. Aztán így folytatta:
– Azt még elnéztük magának, hogy a varjúja össze-vissza mászkál az erkélyeken. Azt is elviseltük, hogy magától éjjel huhogást hallani, de az a rikácsolás, ami mostanában a maga erkélyéről jön, az már nem tolerálható.
 
A huhogáshoz annyit kell hozzátenni, hogy mivel a panelben a kamrák és fürdők egyetlen szellőzőcsatornára voltak kötve, a hangok viszonylag szabadon terjedhettek a szintek között, és amikor éjjelente aktívak voltak a fülesbaglyok, valóban hallhatták őket szintekkel lejjebb, illetve feljebb is.
 
Pénteki nap volt, így a hölgy így folytatta:
– Két napot kap arra, hogy eltűntesse ezt az állatkertet. Hétfőig van ideje.
Nem estem kétségbe. Ma már nem is értem, mit gondoltam, de szentül hittem, hogy amennyiben a hölgykoszorúnak megmutatom a kecskepapagájokat, rögtön megenyhülnek. Mondtam nekik, most nem lehet költöztetni, mert a kecskepapagájok épp kotlásba kezdtek, ha elmozdítom őket, akkor félbehagyják a kotlást, odalesz minden tojás, pedig ez egy olyan papagájfaj, ami kis híján kipusztult Új-Zélandról. Jöjjenek be, nézzék meg! – invitáltam nagy naivan a hölgyeket, de azok még ellenségesebben néztek rám. Utóbb úgy gondolom, talán azt hitték, hogy a bolondját járatom velük, ironizálok vagy gúnyolódom, holott a színtiszta igazat, csakis az igazat mondtam.
– Hétfő – mondta még a középső hölgy, a másik kettő szigorúan bólogatott, majd katonásan sarkon fordultak és eltűntek a lift irányába.
 

Kecskepapagáj (Fotó: Centauri)

Gondoltam, eljött az ideje a költözésnek. A hölgyek délelőtt érkeztek hozzám, délután már kocsiban ültem és kerestem a helyet, ahol nyugodtan élhetek. Ahol nagy terület van, nem falu, és nem város, patak van és erdő, és sok-sok lehetőség. Hihetetlen, de alig pár órával később már itt voltam, ennél a háznál, ezen az udvaron, ami akkortájt egy tökéletesen elhagyott, felgazosodott kis zugoly volt a tájban. Szombaton kijött a kilencedikre a becsüs, akitől megtudtam, hogy a panel ára nagyon felment, egy vidéki ház azonban a kutyának sem kellett, ergo: túl a városon olcsó volt akkor még minden.

 
Felhajtottam az elhagyott kis ház és hatalmas udvar tulajdonosát, megalkudtam vele, majd meghirdettem a lakást, a közös képviselőnek pedig jeleztem, hogy bár az „állatkertet” megszüntetni hétfőig nem tudom, de öröm hírem van: végleg elköltözöm! – és a hirdetést igazoló fecnit be is mutattam. Sosem láttam azt az embert annyira boldognak. Faarc volt alapból, fontoskodó házmestertípus, mindig gondterhelt, dünnyögő és sértett kisember, de akkor elmosolyodott. Nem mondom, kissé megalázó volt, hogy ennyi örömöt jelent mások számára a távozásom, de feldolgoztam valahogy.
 
Nagyjából egy hónappal később már itt vágtam utat bozótvágóval a teherautónak, mely a kevés bútort, a sok könyvet meg a madarakat hozta.
 
Másfél-két évvel később egy bolt pénztáránál találkoztam közvetlen panel-szomszédommal, egy halkszavú, középkorú vénkisasszonnyal. Ő sosem akadt ki rám, bár Rook főként az ő erkélyét fosztogatta; ráadásul – mivel egyedül vele volt közös falam –, néha kénytelen volt Pink Floydot és Meolát meg AC/DC-t hallgatni. Szentül hittem azt is, hogy ha valaki boldog a távozásom miatt, leginkább ő az. Ehhez képest hozzám fordult a pénztárnál, és megkérdezte, hogy vagyok.
– Milyen az új hely?
– Rendben van minden – mondtam, – remek telket találtam.
– És hogy vannak a madaraim?
– Köszönöm, ők is jól vannak, és immár kiváló helyen.
Némi szünet után a hajdani szomszédasszony így szólt:
– Én nem haragudtam ám magára! Felőlem maradhatott volna. Jó szomszéd volt. Szerettem a varjúját is.
 
Ma is hálával gondolok rá. Nem ismertem meg belőle semmit. Ez volt az első és utolsó beszélgetésünk, ez is csak ennyi. De bármikor eszembe jutnak a kilencediken töltött évek, az ő mondatai jutnak eszembe elsőnek. 
 

Hozzászólásokhoz gördülj lejjebb!


És most itt élek (Fotó: Centauri)

 
Feliratkoztál már hírlevélre? Próbáld ki!

    Név*

    Email cím*

     

    Gólyák a konyhában

    Mit keres egy búvár egy kilencedik emeleti kádban?

    Kígyómarás a fürdőszobában avagy homoki vipera a házban

    7 Comments:

    1. Max Schnitz

      Tudom, hogy milyen sok állattal együtt lakni. Jó volt olvasni ezt az írásodat.
      Nekem is volt “állatkertem” párszor: papagájok, teknősök, pókok, skorpiók, stb.
      Nagy öröm berendezni a kalitkát, vagy a szobát a madárnak. Vagy berendezni a terráriumot és csak nézni, nézni, figyelni!
      De te egy szinttel felettem állsz.
      Nekem sosem sikerült gyógyítanom állatot.
      Talán csak egy puhult páncélú Floridai ékszerteknős párt mentettem meg.
      Amikor az állat a bizalmába fogad, az nagyon szép dolog szerintem! Mikor a papagáj szó szerint a tenyeredből eszik!
      Mikor a teknős már nem ugrik be a vízbe a napozókőről, mikor meglát. Vagy a macska oda hozza neked a kölykeit… Ha különböző állatok össze barátkoznak, azt is nagyon szeretem.

      • Arról nem szólva, hogy testközelből figyelhet az ember olyasmit, amit amúgy csak távcsővel tisztes távolból láthatna, akkor sem olyan részletgazdagon, mint együttélve méterekről folyamatában

        nagy öröm, hogy felbukkantál itt!
        Emlékszem rád, nagyon is 🙂 Jó volna gyakrabban “látni”

    2. Ibolya Nagy

      Nagyszerű olvasmány jutott így péntek estére, minden sorát faltam, de áruld el kérlek, kikeltek a kis papagájok?
      Nem viselte meg a költözés a szépséges madár sereget?😍🐦

    3. Jó volt olvasni, és főleg, hogy igazi happy end a vége. 🙂
      Nekem sosem volt díszmadaram, nem is vágytam rá, mert elég díszesek voltak a kert madarai, amikből volt nálunk bőven egész évben.
      Tudom, te azóta is sok állatot mentettél, de kíváncsi vagyok, hogy mi lett a sorsuk a veled költözőknek!
      Egyik barátnőmnek volt egy, nem tudom milyen papagája, vagy kanári volt, abban se vagyok biztos, olyan rég volt. Bp. VII. ker. régi gangos bérház, hatalmas belméretű szobák, és a “Gyurika” minden délután kapott egy szabad órát kalitkán kívül. Ilyenkor szépen szétkaparta az eleségét, pottyantott is több helyre, na meg sorba csípegett a tapáta széleit. Így is nagyon szeretve volt, sőt imádta a családban mindenki. Valaki mégis óvatlan volt, nyitott ajtót hagyott, és “Gyurika” kíváncsi lett, hogy milyen egy tágas belső udvar. A ház népe addig addig próbálta hazahessegetni, hogy szép magasra szárnyalt, majd örökre eltűnt a bp.-i délutánban. 🙁

    4. Szabó Edit

      Tulajdonképpen hálás lehetsz a szomszédoknak, mert ha rajtad múlik, akkor még egy darabig biztosan nem mozdulsz. Így viszont sarokba szorítottak, és nem tudtál mást tenni. Óriási szerencse! 🙂
      A sors akarta úgy, hogy rátalálj arra a helyre, ahol most élsz, ami neked és a lakótársaidnak – valamint a néha odalátogató embernek és állatnak is – maga a paradicsom. 🙂

    5. Katalin Szilágyi-P.

      Szia Centauri!

      Régebben követtelek és szerettem olvasni az írásaidat.
      Örülök, hogy újra rád találtam.
      Míg olvastalak, kedvencemet, Gerald Durrelt idézted meg.
      A legjobb helyen vagy, Te és az állataid, köszönd meg a szomszédoknak ezt a kis földi paradicsomot!

      Szeretettel üdvözöllek és kívánok sok boldog állatságot!

    6. Ibolya Nagy

      Szívmelengető volt újra olvasni💚😍

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük