Az első fotót 8 éve készítettem, sokszor használta a sajtó is, de utóbb már nem emlékeztem rá, hol is voltam akkor pontosan. Mit sem sejtve barangolok a napokban, csizmában, patakban, s mit látok? Pont ott állok, ahol 8 éve! A patak túloldalán épp az a fa. Nem sok minden változott. Vagy mégis? A törzs már lezökkent a hegyoldalról. 8 éve még olyan volt, akár egy izmos alkar. S most?… Meglepő viszont, hogy a bal oldalán, az a villás, s már 8 éve is korhadt ág milyen jól tartja magát. Mikor felfogtam, hol vagyok, már nemcsak az erdőt s a patakot láttam, hanem az Időt és az Utakat is. A választásaimat és a „véletleneket”. Mivel költő nem vagyok, én e két fotóval ünneplem a költészet világnapját.
Utóirat: Bár nem ismerek reprezentatív felmérést e tárgyban, de az a gyanúm, hogy a regényírók túlnyomó többsége is költőként kezdte. Kamasz volt, belezúgott a padtársába vagy a szomszéd lányba, keletkezett valami nyugtalanító, irányíthatatlan érzés, és akkor a kis írókezdemény a vershez nyúlt, mint egyfajta megoldáshoz. Vagy tévednék? A másik tézisem: a felnőtt népesség 5 százaléka sem olvas verset (erre nyilván van adat), ugyanakkor ugyanennek a népességnek a 90 százaléka már írt verset (szintén kamaszkorában).
Az első fotót 8 éve készítettem, sokszor használta a sajtó is, de utóbb már nem emlékeztem rá, hol is voltam akkor pontosan. Mit sem sejtve barangolok a napokban, csizmában, patakban, s mit látok? Pont ott állok, ahol 8 éve! A patak túloldalán épp az a fa. Nem sok minden változott. Vagy mégis? A törzs már lezökkent a hegyoldalról. 8 éve még olyan volt, akár egy izmos alkar. S most?… Meglepő viszont, hogy a bal oldalán, az a villás, s már 8 éve is korhadt ág milyen jól tartja magát. Mikor felfogtam, hol vagyok, már nemcsak az erdőt s a patakot láttam, hanem az Időt és az Utakat is. A választásaimat és a „véletleneket”. Mivel költő nem vagyok, én e két fotóval ünneplem a költészet világnapját.
