ÍRÁSOK

centauri magvető kék angyal jégvágó jákob botja villanovellák villák kortárs irodalom regény novella író szerző kiadóBánhegyi Titusz úgy vélte, sikerült azonosítania az emberi agy ürességért és reménytelenségért felelős területét. Amint mondta: azt az agyi gumót, amelyben maga a Semmi lakik. Ettől a tudástól a sótlan professzor alapvetően derűlátó emberré vált, ellentétben a folyton borongó Apor Roland-féle társulattal. Nem is lett volna semmi baj, ha a professzor nem keveredik beszédbe a költőkkel. Mondani sem kell, már az első pillanatban élénk vita alakult ki a professzor és a lírikusok között. Utóbbiak rendkívül sérelmesnek érezték, hogy el nem múló, tragikus világlátásukat holmi agyi gumónak tulajdonítják.

Villanovellák

– Teljesen összetört a talpunk alatt a világ, barátom – mondta csodálkozva Bodó, amikor ott rekedtek azon a szigeten, amit nem víz, hanem a föld sötétje és az aszály pora vett körbe; három nappal azelőtt, hogy René, a feszületekkel díszített pallóval Bodót, a saját kérésére agyonverte; hét és fél nappal a saját szomjhalála előtt.

Villámnovellák

Az apát zavarát az okozta, hogy a füstölőből kivett iratok gyökeresen különböztek Krizosztóm első ájtatosságaitól. Olyannyira szöges ellentétben álltak azokkal, hogy komolyan felmerült benne: már nem is Krizosztóm van odalent! Az iratok többsége pallérozott, gördülékeny stílusban, majdnem kifogástalan latinsággal írott, gondosan rendezett jegyzet volt. Becsületére vált volna a legigyekvőbb, legokosabb teológusnak is. Ugyanakkor vérlázító gondolatmenetek foglalata volt mindegyik. Az apát nem értette: pietizmustól miként juthat el valaki az okkultizmusig, spiritizmusig, telekinézis emlegetéséig! Hogyan lehet ilyen címet adni: SKOLASZTIKA ÉS SLAMASZTIKA? Csupa eretnekség, istenkáromlás, sőt! Az utolsó két év iratai már nem is egyházi dolgokról szóltak. Mindenféle emberekről, történetekről, de nem a szerzetestársakról vagy a monostor történéseiről, hisz arról Krizosztóm jó ideje semmit se tudhatott. Leginkább még a monostoron kívüli életről, de arról se igen. Mert bármilyen életet élt is Krizosztóm mielőtt a kolostorba került, aligha hihető, hogy barátai repülni tudtak volna! Márpedig Krizosztóm irataiban repülő emberek, négymellű nők, törpék, beszélő múmiák, éneklő kutyák, emberekkel párzó hattyúk, maguktól száguldó szekerek, égen úszó békák, vitatkozó nadályok, lázadó giliszták, gyalogló fák, és ki tudja még, mi minden szörnyűség szerepelt. Krizosztómra nyilván máglya várt.

Novellák

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.